Hirdetés

Újabb infókat kaptunk a készülő A Gyűrűk Ura-sorozatról

|

A Ködhegységtől kezdve a Númenor-szigeti királyságon át egészen Lindonig mindent megmutatnak majd a készítők.

Hirdetés

Hatalmas népszerűség és egyben jóleső kíváncsiság övezi az Amazon Studios egyik éppen készülő projektét, A Gyűrűk Ura-sorozatot. Tavaly novemberben össze is szedtük, hogy miket lehet eddig tudni a J.R.R. Tolkien világát megidéző szériáról, azóta pedig arra is fény derült, hogy milyen új színészek csatlakoztak ehhez a - remélhetőleg - magnum opushoz. A minap pedig kisebb szinopszisbeli információmorzsákat is csöpögtettek, amikben néhány ikonikus helyszín neve is felbukkant.

 

Hirdetés

A TheOneRing.net számolt be arról (amit később meg is erősített több forrás), hogy hellyel-közzel miről is fog szólni az első évad. És annak ellenére, hogy konkrét történetbeli infókat nem osztottak meg, még így is mosolyra húzódik az ember szája, amikor olyan helyneveket olvas, mint a Ködhegység vagy éppen Lindon. A teljes nyilatkozat így szól:

"Az Amazon Studios készülő sorozata először hozza majd el a képernyőkre Középfölde második korszakának legendáit. Ez az eposzokba illő dráma évezredekkel A hobbit- és A Gyűrűk ura-filmek előtt fog játszódni. Egy olyan korszakba vezeti vissza a nézőket, amelyben nagyhatalmak kovácsolódtak; királyságok emelkedtek, majd mentek tönkre; kisstílű hősök jelentek meg; a remény a legvékonyabb szálakon csüngött és a legrettegettebb gonosz pedig, aki valaha is Tolkien tollából született, azzal fenyegetőzött, hogy az egész világot sötétségbe borítja. A viszonylagos béke idejétől kezdve a sorozat egy ismerős és új karakterek együttesét mutatja be, miközben szembesülnek a gonosz régóta féltett, újbóli megjelenésével Középföldén. A Ködhegység legsötétebb mélységeitől, Lindon tünde-fővárosának fenséges erdőin át, a lélegzetelállító Númenor-szigeti királyságig és a térkép legtávolabbi pontjáig, ezek a királyságok és szereplők olyan örökségeket faragnak, amelyek még azután is velünk maradnak, miután már elmentek."

Ha valakinek könny szökik a szemébe ezen buzdítónak ható sorokat olvasva (amit Gandalf örökbecsű magyar hangján, Bács Ferencén hallottak), abban semmi szégyellnivaló nincsen. Ha tegnap jelent volna meg ez A Gyűrűk Ura-sorozat, már az is késő lenne. Ti mit szóltok ehhez?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.