Minekután a stúdió szemmel láthatóan nem tudta, hogyan tágítsa a mai trendeknek megfelelően a Falmászó világát, a Comic-Con alkalmából gyorsan rendet raktak: A csodálatos Pókember 3. része a tervezett 2016-ról átvándorolt 2018-ra, míg a második részben felvezetett Baljós Hatos mozi egy 2016.os novemberi premiert kapott. Most azonban úgy néz ki, hogy a két film közé, 2017-re beékelnek még egy spin-offot, egy egyelőre meg nem nevezett női karakterrel a fő-és ezzel együtt a címszerepben, aki valószínűsíthetően Felcia Hardy, azaz a Fekete Macska lesz. (Maga a karakter már a némileg túlzsúfolt A csodálatos Pókember 2-ben is felbukkant.) Pár éve sokkal rizikósabb lett volna egy ilyen vállalkozás, de Az éhezők viadala sikere, valamint a képregénymozik irányába egyre fogékonyabb női nem azt bizonyítja, hogy a műfaj egyre népszerűbb. A galaxis őrzői közönségét például az első hétvégén 44%-ban a gyengébbik nem tette ki, ez pedig minden eddiginél nagyobb egy ilyen film esetében. Itt azonban még nincs vége, ugyanis ilyen esetekben általában női forgatókönyvírókat szoktak felkérni a projektre (lásd. a már említett Az Éhező Viadala vagy az Alkonyat filmeket), a Sony kiszemeltje pedig nem más, mint Lisa Joy Nolan. A névazonosság pedig nem véletlen, ugyanis ő A Sötét Lovag egyik forgatókönyvírójának, Jonathan Nolannek a felesége és olyan sorozatok szkriptjeiért felelt, mint a Burn Notice (nálunk Minden lében négy kanál címen vetítették az első évadot), vagy az Anthony Hopkins nevével fémjelzett, Michael Chrichton regénye alapján készült új western/sci-fi (!!) sorozatért, a Westworldért, ami 1973-ban már megért egy filmfeldolgozást. Ezek után az sem lenne meglepő, ha a stúdió egy női rendezőt kérne fel, ha pedig azt vesszük figyelembe, hogy mind A csodálatos Pókember filmeknél Marc Webb-nek, mind az eljövendő Baljós Hatost dirigáló Drew Goddard-nak azelőtt egy kevésbé ismert, de kultstátuszra szert tett filmje volt, simán megléphetik.
Mindemellett A csodálatos Pókember 2. odakint a napokban jelenik meg DVD-n és Blu-ray-en, és a 13 (!!) kivágott jelenetből néhány már a világhálót gazdagítja. Ezek közül a jobb minőségűek, de még befejezetlen effektekkel ellátottak Harry történetszálát erősítik (az egyikben a fent említett Felicia Hardy is felbukkan), míg az utolsó, elég rosszul kivehetőben Peter találkozik rég nem látott apjával.