Hirdetés

Újravágott, bővített verzió készült az Aljas nyolcasból

|

Tarantino és Fred Raskin vágó szépen fű alatt csinált egy epizódonként 50 perces miniszériát a Netflix számára.

A napokban felröppent a hír, hogy a Netflix-re felkerült az Aljas nyolcas olyan formában, amilyen formában még nem találkozhattunk vele: négy epizódból álló minisorozatként. A szolgáltató állítása szerint a film valamelyest újravágott változatban látott náluk napvilágot, melybe belekerült egy-két olyan jelenet is (illetve olyan momentum), amelyet eddig nem láthattunk.

Hirdetés

Erre a hírre többen felkapták - okkal - a fejüket. Többen váltig állították, hogy a helyzet egészen biztosan csak annyi, hogy kiadásra került az a változat, melyet a "roadshow"-vetítéseken vetítettek a közönségnek. Néhányan megvádolták a Netflixet azzal, hogy öntörvényűen belekontárkodtak Tarantino filmjébe az ő beleegyezése nélkül. A nagy igazság azonban az - amint azt a Slashfilmnél egy a rendezővel készült interjúban kiderítették -, hogy ez a verzió nagyon is Tarantino verziója. Nem hogy az áldását adta rá, de ő maga felügyelte a munkálatokat és kifejezetten tetszett neki az ötlet, hogy kicsit megbolygathatja egyes jelenetek szerkezetét, illetve hogy beleilleszthet több olyan képsort, amely kimaradt a moziban látott változatból (kb. 20 percnyi plusz van a filmben).

Hirdetés

Megvágtuk a filmet 50 perces szegmensekre és könnyedén kaptunk négy epizódot. Nem vágtuk újra az egészet nulláról, de nagyon sok újravágást eszközöltünk és az egész másként játszódik. Egyes jelenetek jobban hasonlítanak a moziban látottakra ugyan, de mégis másként fest.

-          így Tarantino.

A rendező ugyanebben az interjúban finoman kiakadt azokra az újságírókra, akik ahelyett, hogy megnézték volna maguknak a sorozatot, inkább csak teóriákat szültek és arra a konszenzusra jutottak, hogy az egész kamu, illetve csak a "roadshow"-verzióról van szó. Az interjúban emellett olyan izgalmas dolgokról is esett szó, mint a Star Trek-film, amely egyelőre még mindig csak lehetőségként van jelen és majd az után tér vissza a témára, hogy befejezte a Volt egyszer egy Hollywood-on való munkálatokat, illetve csak úgy mellesleg azt a bombát is elejtette, hogy a Django elszabadul-nak is készült egy hosszabb változat, ami kb. 3 óra 15 perces lett így (amúgy 2 óra 45). Hogy ezt mikor fogjuk látni? Állítása szerint valamikor a Volt egyszer egy Hollywood premierjét követően lehet rá számítani. Azt viszont még mindig nem tudjuk, hogy valaha is napvilágot lát-e a Kill Bill egy teljes filmmé összevágott változata. De a világért sem akarok telhetetlennek tűnni.

Hirdetés

A Volt egyszer egy Hollywood-ot leghamarább augusztus 8-án láthatjuk a hazai mozikban.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.