Hirdetés

Hivatalos: csúszik a Legendás állatok harmadik része

|

A stúdiónál ezzel a lépéssel szeretnék elkerülni az újabb fiaskót.

Hirdetés

A tavaly novemberben mozikba küldött Legendás állatok: Grindelwald bűntettei végül nem váltotta be a Warner Bros. reményeit, így a stúdió kénytelen volt picit lassítani, ezzel együtt pedig több időt adni az alkotóknak. A filmet ért legtöbb kritika a J. K. Rowling által jegyzett szkriptet érte, amit a botrányos magánéleti válságával éppen a figyelem középpontjába került Johnny Depp castingja sem könnyített meg. 

Hirdetés

Az eredeti tervek szerint a harmadik felvonás 2020. november 20-án került volna a mozikba, azonban a Warner nemrég hivatalosan is megerősítette, hogy ez már semmiképpen nem jön össze, így az új bemutató csak 2021. november 12-én lesz esedékes.

A bejelentést a Warner Bros. Picture Group elnöke, Toby Emmerich tette meg, aki ezt azzal indokolta, miszerint szeretnék a lehető legtöbb kreatív szabadságot megadni az alkotóknak arra, hogy addig tökéletesítsék az elképzeléseiket, ameddig az valóban olyan lesz, ahogyan azt ők megálmodták.

Emmerich ezzel lényegében elismerte, miszerint Rowling forgatókönyve valóban nem volt a legjobb, viszont arról nem ejtett szót, hogy valóban újracastingolják-e a jelenleg Depp által alakított Grindelwaldot. A bemutatóval egyidőben a film munkálatai is csúsznak, méghozzá egészen 2020. tavaszáig, amiben az említett szövegkönyv mellett az is közrejátszhat, hogy Depp mellett a stúdiónak Ezra Millerrel sincs könnyű dolga mostanság az önálló Flash film miatt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.