Hirdetés

Legendás állatok: Grindelwald bűntettei - Kritika

|

J.K. Rowling elengedte a kezünket... és kicsit magát is.

Kicsit mindannyiunk anyukája lett ő, mióta megalkotta Harry Potter karakterét, Roxfortot és az egész varázslóvilágot. Szereplőivel együtt nőttünk fel és a kezdeti bájos kalandok részről részre lettek sötétebbek. Már a Titkok kamrája is bedurvult falra írt véres üzenetekkel, gyilkossági kísérletekkel, a java pedig csupán az ezt követő kötetekben, avagy filmekben következett. A brutalitást, a kegyetlenséget mindig is intelligensen használta, pont abból adódóan, hogy olvasóközönségét sosem nézte hülyének, hanem gondolkodó lényekként kezelt mindannyiunkat. Ahogy haladt előre a kis túlélő története, úgy vált a világa nem csak terebélyesebbé, hanem bonyolultabbá, ezzel is rímelve a felnőtté válásra, amit az utolsó kötetekben a széria olyan, az ártatlanságot szimbolizáló jelképek elpusztításával  húzott alá, mint Hedvig, vagy magának a Roxfortnak a pusztulása. Aztán Harry történetei véget értek azzal, hogy belépett a felnőttkorba és legyőzte Voldemortot (Az elátkozott gyermekről gyorsan feledkezzünk is meg), a felnőttkor átláthatatlanságára pedig ideiglenesen magunkra maradtunk.

Hirdetés

Két éve  a Legendás állatok és megfigyelésük visszavezetett minket ebbe a jól ismert univerzumba, és annak ellenére, hogy bő 70 évvel Harry első roxforti tanéve előtt játszódott a különc magizoológus, Göthe Salmander New York-i bestia hajhászása, koncepciójában nagyon is továbbgondolása volt az eredetieknek. Nem csupán azért, mert szereplői felnőttek voltak, hanem mert felütötték a fejüket az olyan témák is, mint a gyermekbántalmazás, vagy a társadalmi zárkózottság. Mindezek ellenére Rowling nem hagyott magunkra. Nem tehette, hiszen új figurákat kellett felhelyeznie a (varázsló)sakktáblájára, ezzel megalapozva a tervezett öt részes szériát. Azonban most, a Grindelwald bűntetteivel elengedte a kezünk (talán csak ideiglenesen), és abban bízik, hogy magunk is boldogulunk abban a gyilkosságokkal, árulásokkal, merényletekkel, politikai indokokkal tarkított labirintusban, amibe belevezetett minket. 

Márpedig ez a labirintus sok szempontból zavaros és csapongó. Az első rész bevezető epizód lévén egy kerek, egészet alkotott, még ha hagyott is kérdéseket maga után. (Mi is volt pontosan Graves terve? Mi történt Credence-szel?) Ezt a kerek egészet most Rowling egyértelműen megbontotta. Nincs egy előre behatárolt időintervallum, mint  Harry történeteiben (egy sztori=egy tanév), viszont még egy olyan jól behatárolható cselekményív sem (befogni az elszökött állatokat); mint az első részben. Rowling ugyanis annyi karaktert, motivációt, flashbacket, előre utalást hajigál a több szálon futó cselekményre, hogy az érdemi cselekményívek (megtalálni Credence-t, megállítani Grindelwaldot) totálisan elsikkadnak.

Éppen ezért célszerű a Grindelwald bűntetteire úgy tekinteni, mint egy sorozatepizódra (ezt a film végi cliffhanger csak aláhúzza), amennyiben az első rész volt a pilot. Avagy az egész Legendás állatok-szériára egyetlen filmként tekinteni, amelyben most érkeztünk el a bevezető szakaszának a második feléhez, így pedig egy rendkívül sötét, feszült, varázslatos élményben lesz részünk, ha ezt elfogadjuk. Távolról sem hibátlanban, de mindenképpen élvezetesben.

David Yates már hatodjára tér vissza rendezőként a szériában (ezzel lepipálva például a 80'-as évek mind az 5 Bond-filmjét dirigáló John Glent), aki ezúttal is élvezettel kelti életre Rowling szó szerint magával ragadóan varázslatos világát, amiben élvezet elveszni, legyen szó a háttérben megbúvó bestiákról, a kosztümökről, vagy James Newton Howard frenetikus zenéjéről. Sajnos Yates megint a kelleténél feszesebbre vette a gyeplőt a vágószobában és utóbbi nem csak a sokszor követhetetlen akciójeleneteken látszódik. Már az előző résznek sem ártott volna plusz néhány perc, de ennek a temérdek karakternek és helyszínnek kellett volna a minimum két és fél órás játékidő, amit a széria nyugodtan megengedhetne magának. (Megint lehet szemezgetni az előzetesekből, hogy mi maradt ki.)

A látványra viszont kétségtelenül nem lehet panasz. A Grindelwald bűntettei méreteit tekintve is a széria és az év egyik legnagyobb, legszebb mozija, amely üvölt az IMAX vászonért. Soha nem volt még ennyire nemzetközi, ennyire globális a sorozat egyik darabja sem (mondjuk a politikai thriller vonal ezt indokolja is), Párizs pedig még New Yorkon is túltesz színes forgatagával. Színészeire sem lehet különösebb panasz, noha ezt a rengeteg figurát Rowlingnak a túlzott ambíciói, Yatesnek pedig a szűk időkeret miatt nem sikerül kiaknáznia. Sokszor jól ismert karakterek, vagy nevek bukkannak fel, majd tűnnek el, egyik pillanatról a másikra, miközben a jól ismert figurákra is alig marad idő. Pedig Rowling érdemi cselekmény híján egyértelműen egy karakterorientált művel kívánt előrukkolni, amelyben figurái félelmei, vágyai hajtják őket egyazon irányba, amelynek végén ott van maga a címszereplő, a filmben nem sok bűntettet felmutató Grindelwald.

Miközben Voldemort a fiatal kor vérfagyasztó mumusát jelképezte, aki a történet végére pont azért tudott megsemmisülni, mert a hős felülemelkedett rajta azzal, hogy egy korlátolt és akarnok gyerek mentalitásával rendelkező zsarnoknak látta, addig Grindelwald inkább napjaink populista politikusainak keze-nyomát viseli magán. Könnyű lenne persze a jelenlegi amerikai elnök elleni kirohanásairól hírhedt Rowlingot megvádolni azzal, hogy egyfajta démonizált Trump-kritikát alkotott, de ez közel sincs így, hiszen "A mágia ismét naggyá lesz!" rigmusok már az eredeti könyvekben is megjelentek. És noha sem Grindelwald, sem a szerepben egyébként félelmetes Johnny Depp nem villantotta még ki a foga fehérjét, a karakter pont valószerűsége miatt annyira ijesztő. Ahogy nem csak kihasználja mások félelmét és vágyait hamis szavakkal, fél igazságokkal, hanem ahogy ebben a varázsvilág politikai közege csak még inkább a kezére játszik merev szabályrendszerével.

A másik sarokban pedig ott van a nagy machinátor Dumbledore, akinek humorát, pimaszságát, nagyságát és esendőségét Jude Law hibátlanul és szemmel láthatóan élvezettel kelti életre, a film legjobb pontja egyértelműen ő. Kettejük tragikus románca ugyan csak felsejlik (de ami van, az teljesen nyilvánvaló), a két bábmester abszolút méltó ellenfeleik egymásnak. A kettejük között  egy hajtó gyorsaságával pattogó karakterek tömkelegével és a szappanoperákat idéző "ki kinek az apjának a régi szobatársa?" fordulatokkal vannak gondok. Eddie Redmayne lényegesen természetesebben mozog a különc főhős szerepében, Katherine Waterton képességei azonban nincsenek érdemben (még) kiaknázva és az előző epizód közönségkedvenc Queenie-Jacob páros is inkább holtsúlyként vonul végig a filmen, ellenben Zoë Kravitznek vannak rendkívül szimpatikus megmozdulásai.

A film egyértelműen Rowling ambícióiba bukik bele, de közel sem annyira, hogy impozáns világa, karakterei, humora ne segítene ezt feledtetni. A film a temérdek visszacsatolás és fan service ellenére is az első perctől az utolsóig elvarázsol a világával, humorával, vagy lényeivel. Az újonnan belépők közül a zouwu sokakat lenyűgözhet, de a furkász (és egy fészekaljnyi kölyök) sztárstátuszát egyelőre továbbra sem veszélyezteti semmi sem. Annak a veszélye viszont fennáll, hogy Rowling nagyot akarásának legközelebb már a franchise issza meg a levét. Elvégre 10 film és 17 év alatt egy ilyen látványosabb botlás könnyedén belefér (már csak azért is, mert a hibák ellenére izgalmas helyzetből indulhat a következő rész), ugyanakkor egy ekkora brand renoméját lerombolni az alkotója által (még ha a mondani való, annak nemes szándéka fel is sejlik mögötte) már igazi bűntett lenne.

Legendás állatok: Grindelwald bűntettei

Kinek ajánljuk
  • Rowling varázsvilágának rajongóinak!
  • Akik szeretik, ha egy fantasy tud éjsötét és aktuális is lenni!
  • Állatbarátoknak!
Kinek nem
  • Akik nem szeretnének Harry Potter kézikönyvvel beülni a filmre!
  • Akik érdemi történetet várnak!
  • Ha nem szeretünk a kedvenc sorozatunkra még egy hetet sem várni!
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.