Korábban óvatos 65 millió dolláros amerikai bevételt jósoltak a Csodanő első hétvégéjére, erre viszont erősen rálicitált bő 100 millióval. Szépen duplázott a második hétvégén is hazájában, a harmadikra pedig megközelítette a 300-at, amit minden bizonnyal át is fog lépni; ezt egyébként az Acélembernek nem sikerült hoznia. Mindeközben világszerte 500 millió dollárt hozott a Warner konyhájára. Nem lehet kétséges, hogy Wonder Woman meg fogja így kapni a második önálló filmjét is, amelynek történetén Patty Jenkins és Geoff Johns már elkezdtek dolgozni.
A Variety-nek adott interjút nemrégiben a DC két "főfelügyelője", Geoff Johns és Jon Berg. Ebben Johns egyfelől megerősítette, hogy Patty Jenkins rendező részt vesz a második rész elkészítésében, másfelől elmondta azt is, hogy milyen munkafázisban tart a folyamat:
Patty és én a film treatmentjét [forgatókönyvet megelőző összefoglaló] írjuk jelenleg. A cél az, hogy egy újabb nagyszerű Wonder Woman filmet csináljunk. Veszett jól szórakoztunk Pattyvel már az első elkészítésekor is. Van egy nagyon jó ötletünk a másodikhoz.
Sokak szerint reális eshetőség, hogy a Wonder Woman sikerén felbuzdulva a Joss Whedon által vezényelt Igazság Ligája plusz forgatása során kicsit megnövelik a karakter szerepét, amire Jon Berg ezt mondta:
Nem fog változni a szerepe, eleve nagy hangsúlyt kapott. Az emberek nagyon jól reagáltak Gal játékára a Batman v Supermanben. Tudtuk, hogy valami különlegesre akadtunk.