Hirdetés

Zombieland 2 - kész a forgatókönyv!

|

A Shocktillyoudrop oldala némi erőfeszítés árán kiszedte az első rész egyik főszereplőjéből, hogy már el is készült a Zombieland 2 forgatókönyve!

Hirdetés

Abban azt hiszem a nemes közönség is egyet értett (közöttük jó magam is), hogy Woody Harrelson szerepeltetése díjnyertes ötlet volt.

Az első rész remek fogadtatása után borítékolható volt, hogy újra jelentkeznek egy zombis őrülettel, a készítők is előszeretettel hangoztatták világmegváltó terveikre utaló aljas kis propagandájukat, magyarul bejelentették, hogy lesz folytatás.

Akkor a hír kipukkadt, lehasalt a fűben, majd a napokban egyenesedett fel, hogy kihúzva és elkiáltva magát azt mondhassa: itt vagyok ám! A Zombieland 2 kapcsán megerősödni látszik a pletyka, hogy kéz a forgatókönyv, ezt egyébként a forgatkönyvíró Rhett Reese és Paul Wenick is megemlítette, valamint az egyik főszerepló, Jesse Eisenberg sem cáfolta, hogy ez a tényállás. Ha lehet hinni a jelenlegi információknak, akkor az egész megismert szereplőgárda visszatér egy újabb kalandra, ám a rendező jelenleg rendkívül elfoglalt, és saját bevallása szerint nem biztos, hogy munkája végeztével a Zombieland 2-nek áll neki. Van egy sanda gyanúm, hogy másképp lesz ez...

 

Oldalak: 1 2

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.