Hirdetés

A Zsivány Egyes sötétebb helyre viszi a Star Wars univerzumot

|

Gareth Edwards rendező szerint a Zsivány Egyes komorabb lesz, mint a többi Star Wars film.

Hirdetés

Durván másfél hónap van még hátra az első Star Wars spin-off, a Zsivány Egyes premierjéig, amin már most látszik, hogy más lesz, mint a korábbi alkotások. A Lucasfilm elnöke, Kathleen Kennedy nemrég megerősítette, hogy a film elején nem lesz látható a Star Wars névjegyeként ismert becsúszó szöveg, sőt úgy tűnik, hogy hangulatban is egészen különböző moziélményt kapunk Gareth Edwards-tól. A rendező most Jyn Erso-ról (Felicity Jones) mondott néhány szót, valamint azt is elhintette, hogy a film sokkal sötétebb lesz.

Hirdetés

A USA Today-nek volt alkalma beszélgetnie Edwards-al, aki egy "kelletlen hősként" jellemezte Jyn Erso-t, a Halálcsillag tervrajzait ellopó Lázadó egység vezetőjét. A rendező arról is beszámolt, hogy ez a történet talán nem pont olyan lesz, mint ahogyan várjuk:

"Olyasmik történnek vele, amik darabokra törik az életét, és gyakorlatilag katonaként kell nevelkednie a háború közepén. Más lesz belőle, mint aminek lennie kellett volna. Habár nem Luke Skywalker történetét meséljük el, fontos volt számomra, hogy hasonló témákat és érzelmeket vegyünk számításba. De ez a film nem úgy bontakozik ki, ahogy várnánk. Nem követi a Star Wars eddigi ösvényét."

A The Hollywood Reporter spekulációi szerint az a kijelentés, miszerint a Zsivány Egyes nem azt az utat követi, mint a korábbi Star Wars filmek, arra utalhat, hogy egy sötétebb megközelítéssel van dolgunk. A rendező nyilatkozata alapján szinte biztosra vehetjük, hogy akadnak majd váratlan meglepetések a Zsivány Egyesben, amelyekről már érdekes pletykák is napvilágot láttak, de az esetleges spoilerek elkerülése végett, ezeket most nem részleteznénk.

Ehhez kapcsolódóan, a főszereplőt alakító Felicity Jones is megszólalt a közelmúltban Jyn-ről, akit olyan példaképnek jellemzett, akire a fiatal lányok végre felnézhetnek.

"Abban reménykedem, hogy a lányoknak is tetszeni fog a film és érdekelni fogja őket Jyn története. Igazán remek, hogy végre nem csak egy halról szóló mesét, hanem egy menő női karaktert is láthatnak, akinek van egy sugárvetője és nagyon gyorsan tud futni. Én azért imádtam, mert szétrúghattam néhány hátsót. Tetszik a fizikai oldala ezeknek a nagyobb filmeknek. A kaszkadőrök közelében dolgoztam és elsajátítottam néhány új mozdulatot. Persze horzsolásokkal mész haza, de teljesen megéri."

A Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet 2016. december 15-én érkezik a mozikba, Gareth Edwards rendezésében. Főbb szerepekben Felicity Jones, Diego Luna, Ben Mendelsohn, Donnie Yen, Mads Mikkelsen, Alan Tudyk, Riz Ahmed, Jiang Wen és Forest Whitaker.

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.