Advertisement
Hirdetés

2 in 1: xXx 1-2

|

"Olyan, mint Bond, csak menőbb."

Valahogy így képzelem el azt a hatalmas brainstormingot, ami megelőzte a film létrejöttét. Mindannyiunk 007-es ügynöke, James Bond, ez a nyársat nyelt brit, aki folyton folyvást azzal van elfoglalva, hogy haja véletlenül se kócolódjon össze, mandzsettája le ne essen és nyakkendője félre ne álljon, megette már kenyere javát - már ha a modern fiatalok elvárásainak szemszögéből nézzük. 2002-re (az első xXx-mozi bemutatójának az évéről van szó) a 007-es széria még sikernek örvendett ugyan, de a kritikusi konszenzus és a közvélemény szerint meglehetős csekély sikerrel próbáltak új életet lehelni a nők kedvencének kalandjaiba - az ifjabb közönséget nem tudták olyan hatásosan megszólítani, mint kellett volna. Igyekezetük csak csúfosabbnak tetszik ha megnézzük, hogy még láthatatlan autóval is ügyeskedtek az alkotók, amely aztán már tényleg mindennek a teteje (urambocsá: csúcsa?). Meg különben is - ugyan mi szükség van egy ilyen ódivatú pacákra a kétezres években? - vethették fel az illetékesek. Új évezred hajnala újfajta titkos ügynököt igényel. Egy olyat, akinek tök mindegy, hogy áll a mandzsettája (tudjátok mit? pokolba a mandzsettával!). Egy olyat, aki nem fél attól, ha esetleg összekócolódik a sérója (tudjátok mit?? pokolba a séróval!!). Egy olyat, aki laza, mint a rigalánc, de mégis kemény, akár a kád széle és aki Aston Martin helyett a szörf- és gördeszkára esküszik - no meg az extrém sportok mindenféle válfajára. Szóval: egy olyat, akivel egy fiatal tinédzser könnyedén tud azonosulni, vagy könnyedén tud neki szurkolni.

Hirdetés

xXx (2002)

Amint arra már a fenti sorokban rávilágítottam, igazán érdekes egy év volt a 2002-es. Nem elég, hogy kaptunk egy vadiúj James Bond-filmet, amelyben Pierce Brosnan utoljára bújt a 007-es ügynök bőrébe, de mellette kaptunk egy Bond-film antitézist is*, amelyben egy sokkal modernebb, fiatalosabb és úgymond menőbb titkos ügynök tehette jégre a világuralomra törő gonosztevőket. Rob Cohen rendező és csapata bevallottan a Bond-filmek által keltett hullámot igyekeztek meglovagolni filmjükkel - amely egyszerre szeretett volna fricskát mutatni a brit szoknyapecér felé és kifejezni hódolatát az öröksége előtt. Az ekkor a Halálos iramban, illetve a Pitch Black - 22 évente sötétség sikere által egóra hízott Vin Diesel tökéletes főszereplőnek bizonyult: hangja egész estét betöltőn dörmög, tarkopasz feje szöges ellentétét képezi egy szupertitkos ügynökről alkotott elképzelésünknek, lazasága pedig határtalan. Elhisszük neki azt, hogy az extrém sportok bármelyikében otthonosan mozog, ahogyan azt is, hogy képes megmenteni a világot a pusztulástól. Adott tehát egy tökéletesen rátermett színész, akit azért csak meg kéne támogatni egy jó forgatókönyvvel, illetve értő rendezéssel. Előbbi - úgy vélem - hiú ábrándnak bizonyult, utóbbi pedig annyit legalább elmondhat magáról, hogy a filmben látható nagyobb akciójeleneteket biztos kézzel (remegés nélkül), a kaszkadőrcsapat és a pirotechnikusok hathatós segédletével megtámogatva vezényelte le. Rob Cohen-t egyébként sem markáns rendezői stílusáról ismerjük, inkább megbízható szakember ő, aki elvégzi a rábízott munkát - viszont senki ne várja tőle azt, hogy ő majd bármiféle kéznyomot vagy szignót rajta hagy a kész alkotáson, ahogyan azt se, hogy egy esetlegesen gyengébb forgatókönyvet ő majd valamelyest feljavít pusztán a jelenlétével. Ennek eredményeképpen ez az kései ezredfordulós kémtörténet sem éppen az eredetiséggel hódít - legyen szó akár a forgatókönyvről, akár a már említett rendezésről.

Ami azt illeti, ideje őszintének lennünk: a xXx csúfos kudarcot vallott abban, hogy kipofozza Bondot a nyeregből. Nem csak azért mondhatjuk ezt, mert a három évvel későbbi folytatás után majd csak most (2017-ben) láthatjuk a harmadik etapot (míg Bond azóta is kisebb-nagyobb döccenőkkel a csúcson van), hanem azért is, mert a végeredmény olyan, mintha a szövegkönyvet és úgy un bloc a cselekményt egy tizenéves, pattanásos kölök írta volna, aki nagykanállal nyelte azokat a kémes akciósfilmeket. Ez több szempontból csalódást keltő. Egyrészt azért, mert a film ugyanúgy telítve van azokkal a klisékkel és közhelyekkel, amik egy Bond-filmre jellemzők (legyen az jó Bond, vagy rossz Bond) és ugyanúgy telítve vannak béna, de esetenként jól előadott beszólásokkal és egysorosokkal. Ahelyett, hogy kommentálná kicsit a kémfilmes helyzetet és egy kis öniróniát gyakorolna, ugyanazt csinálja, mint Bond, csak épp pepitában, laza kopasz fickóval a főszerepben, ráadásul még komolyan is veszi magát. Egy laza kopasz fickó pedig igencsak kevésnek bizonyul, amikor a történeted tényleg ezerszer látott sablonokra épül és ezerszer hallott európai akcentussal nagymonologizáló gonosztevőkkel hozza össze a sors főhőst. Vin Diesel ettől persze még szimpatikus arc, jelenléte javít a helyzeten valamelyest, száguldása a hólavina elől, hídról történő röpülése az autóval - ezek mind apró csúcspontok, amik kellő vagánysággal vértezik fel a filmet, viszont ezek is kevésnek bizonyultak az örökkévalónak. Új évezred új titkos ügynöke többet érdemelt volna annál, mint hogy az ordas nagy kliséket és unalomig ismert fordulatokat inspirálatlan rendezésbe fojtsák és mindezt csupán néhány (ténylegesen) lélegzetelállító kaszkadőrmutatvánnyal kompenzálják. Meg egy Samuel L. Jacksonnal. Aki ugye mindig menő.

xXx2: A következő fokozat (2005

Miután Vin Diesel inkább egyéb projektet választott magának (helló, Riddick), a stúdió kényszerlépésre szánta el magát és másik színészt szerződtetett - amivel kvázi párhuzamot vont önmaga és a Bond-széria közé (tekintve, hogy a 007-es sorozat is gyakorta váltja címszereplőjének megformálóját). Ice Cube közbenjárulása azonban arra is lehetőséget adott, hogy kicsit formáljanak a film attitűdjén és hozzáállásán, amelyet a rendezőcserével sikerült leginkább abszolválni. A Cohen helyére kerülő Lee Tamahori, aki a film első részével egy évben bemutatott Halj meg máskor című mozit is letette az asztalra, már kevéssé nevezhető olyan iparosrendezőnek, mint amilyen elődje volt, ami érződik a végeredményen is. Persze ne értse félre senki: a xXx2: A következő fokozat nem sokkal okosabb és eredetibb film, mint amilyen elődje volt. Viszont amit mindenképpen javára írhatunk az az, hogy sokkal öntudatosabb, jobban tisztában van azzal, hogy ki ő és mi ő (egy butuska látványmozi, ami nem igényli nagyon az agyunkat). Ami feltűnő, hogy míg az első rész nem nagyon mert úgy istenigazából borsot törni a Bond-filmek orra alá, úgy a második rész legalább elődjével megteszi ezt. Ami az első részben halálkomolynak szánt kismonológnak számított (Samuel L. Jackson oroszlános motivációs dumája), az itt inkább poén tárgyává lép elő, ahogyan a Xander Cage tarkóján fityegő xXx-tetoválásról is végre eszébe jutott valakinek, hogy van egy kis pornós beütése. Az messziről látszik, hogy bár Ice Cube hasonlóan über-macsó, mint Diesel volt, másfajta közegből származik és máshogy áll a dolgokhoz. Más a harci stílus és más a lazaduma, ennek tetejébe pedig még arra is van lehetőség, hogy a bőrszín tényét is kicsit pedzegessék az alkotók. Már amennyire persze engedik egy ilyen rágógumi-mozi blockbuster-korlátai.

Tamahori mindeközben valósággal darálja a filmet, akciói változatosabbak és energikusabbak, mint Cohené voltak, ugyanakkor virít róluk az a jófajta B-filmes báj, amikor látod messziről, hogy az alkotók is jócskán tisztában vannak azzal, mit csinálnak. Nem nagyon hagy időt az üresjáratoknak és lózungoknak, a cselekménnyel járó kliséket pedig (mert hogy azok is vannak dögivel) amikor csak tudja, elüti valami poénnal (Darius nem jut el a szőke cicababa hálószobájába, amire az első rész nem látott szexjelenete előtti Xander-szöveg inverzével reagál: "The things I can't do for my country."), vagy rátesz egy lapáttal, hogy jelezze: nem kell mindezt olyan komolyan venni. Ilyen lapátrátevések a high-tech kütyük, a sokszor otromba CGI (főként, ha a finálé "száguldóvonatos"-akciójelenetét nézzük), vagy Ice Cube embertelen macsóskodása és Willem Dafoe jelenléte, aki ugyan nem hammogja úgy el gonosztevői szerepét, mint tette azt a Féktelenül 2-ben, de kellően fenyegető és kellően gonosz. Egy szó, mint száz: a xXx2: A következő fokozat egy igazi bűnös szórakozás, ami ugyan látszatra hóthülye, kicsit túltolja a macsóskodást (ahogy az első rész), de röhejessége nem válik az élvezet rovására, sőt. Marhaság az egész, de annyira felszabadult, hogy nem lehet neki ellenállni. 

*****

*: Slusszpoén, hogy végül egy másik 2002-es filmnek, a Bourne-rejtélynek sikerült Bond nyomdokaiba lépnie és igazán felfrissítenie a kémfilmes vonalat, amely alkotás és annak folytatásai később meghatározóvá váltak a Craig-éra Bond-filmjei számára.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.