Ha már a mutánsok ismét az életükért küzdenek a mozivásznakon, akkor most végig vesszük a klasszikus trilógia epizódjait. Már aki hajlamos trilógiaként gondolni rá.
X-Men – A kívülállók (2000)
A legtöbben – vagy legalábbis sokan – Christopher Nolannek tulajdonítják az intelligens, nem pusztán szórakoztatás céljából készített szuperhős filmek létrejöttét az új évezredben, előtte meg nem nagyon beszélhettünk ilyesmiről. Pedig Bryan Singer mutáns mozijai tele vannak szívvel és lélekkel, amellett, hogy komoly morális és erkölcsi kérdéseket feszegetnek, azonban legfőbb erényük, hogy szereplői nincsenek a kizárólagos igazság birtokában, és ha ebből a szemszögből nézzük, ezek a figurák nem a szokásos jó-rossz oldalt, hanem álláspontokat képviselnek. Mindezen szempontokat figyelembe véve furcsa, hogy Singer (Nolan-hez hasonlóan) nem bújta kisgyerekként ezeket a füzeteket. Sőt! Mielőtt a rendező egy barátja a kezébe adott volna párat a mutánsok történeteiből, komolytalannak tartotta az egészet. Majd elolvasva ezeket, az adoptált, zsidó származású, nyíltan meleg Singer rájött arra, hogy ezeken a polgárjogi mozgalmak idején született történeteken és figurákon keresztül úgy beszélhet az őt érintő és érdeklő, a tolerancia és a diszkrimináció a társadalomban folyton felbukkanó kérdésköréről, hogy ténylegesen a nevén nevezné őket.
Viszont a stúdió csínján bánt a költségvetéssel, és egy mindössze szolid, 75 millió dolláros büdzsét állapított meg a filmnek, ezért Singer sokkalta inkább a karakterekre fektette a hangsúlyt. Pont ezért lehet, hogy a film a mára kopottas látvány elemek ellenére sem hat avíttasnak, mivel a tényleges konfliktusok mögött komolyan meghúzódó érvrendszerek, személyiségek húzódnak meg. Ráadásul már itt is tömegével hemzsegnek a szuperképességű emberek, viszont minden lényeges szereplőt a megfelelő módon sikerül elhelyezni a mutánsok Marthin Luther Kingjeként funkcionáló Xavier, valamint a Malcolm X-et megtestesítő Magneto közötti koordináta rendszerben (Mystique-et például mindössze egy mondattal).
Már a felütés is a műfajának legjobbjai közé emelné a fiatal Erik szüleitől való elszakadásával a haláltáborban, ami ez után jól rímel a mutáns regisztrációs törvény bevezetésére, és annak kezdeményezőjére, az egyetlen fontos emberi szereplőre, az ismeretlentől való félelem megtestesítőjeként funkcionáló Kelly szenátorra. Talán ez a széria egyik legfőbb erénye: hogy nem kell a karaktereknek külön eredet történet, hogy megismerjük a mozgató rugóikat, az emberi természet okot szolgáltat arra, hogy mindenki beálljon valamelyik táborba. Még a magányos Farkas Logan is, akit az addig ismeretlen Hugh Jackman – aki előtt olyan színészek kerültek szóba a szerepre, mint Russel Crowe vagy Dougrey Scott – már akkor hihetetlen karizmával alakított. Sajátos apa-lánya/mentor-barát kapcsolata az éppen identitását kereső, elveszett Vadóccal hibátlan, ahogy a film másik két „főszereplője”, a két mutánsvezér is. Ian McKellent Singer előző filmjéből, Az eminensből hozta magával, aki hideg eleganciával hozza az abszolút érthető motivációkkal felruházott Magnetot. Patrick Stewart – aki azért tudta kiütni az eredetileg a szerepre szánt Anthony Hopkinst, mert Singer nagy Star Trek rajongó – mint az abszolút jó, bölcs vezető, ebből a szempontból hálátlanabb szerep, de az egykori Picard kapitánynak csont nélkül el hisszük, hogy a kevesebb játékidőt kapó tanítványai zokszó nélkül követnék, akár a halálba is a jó professzort.
A film talán egyetlen lényeges hibája és a sorozat egyik állandó sarok pontja, hogy annyi karaktert mozgat, hogy nem jut mindenkire kellő hangsúly, aminek leginkább Küklopsz issza meg már itt is a levét, míg a Jean Grey-Ciklon kettős valamivel árnyaltabb képet mutat. Mégis mire a Szabadság szoborban játszódó, finoman szimbolikus, test-test elleni fináléhoz jutunk, érezzük a cselekmény és a karakterek ellentéteinek a súlyát, ahogy a csapatdinamikát is. Pont ezek, valamint az okos filmnyelvi eszközök használata – mint például a hideg színek folytonos használata a folytonos elidegenedés kifejezéseként, amit csak a Xavier Iskolában játszódó jelenetek törnek meg – teszi még mindig kívül-, és ezzel együtt időtállóvá a mai egyszerűen könnyed, látványorientált képregény adaptációk között.
X-Men 2 (2003)
Az első rész meglepően nagy sikernek bizonyult, gyártási költségei több mint kétszeresét hozta vissza csak Amerikában, mindemellett a kritikusok is odáig voltak érte. Ezek után a Fox rájött, hogy egy arany tojást tojó tyúk van a birtokában, így evidens volt a folytatás, szinte azonos stábbal (zeneszerző fronton azért történt változás), ami három évvel később érkezett is a mozikba. A történet ott vette fel a fonalat, ahol az előző rész abbahagyta: Logan a múltját kutatja, Magneto börtönben senyved, Vadóc pedig megpróbál normális kapcsolatot kialakítani Jégemberrel, miközben Jean is különös változásokon megy keresztül. Azonban egy, az Elnök elleni merénylet feltüzeli a mutánsok elleni érzelmeket, aminek következtében a két tábor még szabadon lófráló tagjai (már akiket nem gyűjtöttek be) kénytelenek összefogni.
Singer nagyszerű arányérzékkel emelte a téteket, így a folytatások kötelező elve (nagyobbat, többet) most is érvényesül, de a mondani való nem sikkad el, sőt, tovább sikerül árnyalni azt. A film alapját az 1982-es God Loves, Man Kills képregényfüzet inspirálta, melyben egy fanatikus vallási vezető, William Stryker elrabolja X professzort és egy Cerebro-másolattal igyekszik kiirtani minden mutánst a Föld színéről. Singer az eredeti sztorin számos változtatást eszközölt: Strykerből a vallási fanatikusból végül katonai parancsnok lett, aki Logan múltjának a titkaira is választ szolgáltat, míg fiából, Jasonből – avagy Lángelméből – egy lobotomizált mutáns.
Az első részben felvázolt metaforák azonban tovább erősödtek. Stryker némileg szűkre szabott figurájában – melyet Brian Cox a tőle várható maximalizmussal tölt meg élettel – egyszerre ölt testet a homofóbia (képtelen fia másságán túllépni) és a zsidóüldözések szörnyű emlékképe. A melegséggel való párhuzam a leginkább Jégember családjának tett vallomásában teljesedik ki igazán, míg a népirtásé a katonai tudós terveiben.
Mindezek mellett az első részhez képest jelentősen kitágult a mutáns világ, nemcsak az új szereplőknek hála (Árnyék rulez!), hanem a grandiózusabb látványnak is. Árnyék Fehér Házi csörtéje, Ciklon tornádó kavalkádja, Logan vehemens harci balettja az iskolában, vagy Pyro – szó szerint – tüzes kirohanása, amellyel megzavarja a kertvárosi idillt, mind-mind jól rímelnek a felfokozott cselekményre. A sok szereplőt azonban most sem sikerült megfelelő arányban kezelni (Küklopszot megint kispadra ültették), de talán ez a filmnek az egyetlen valamire való hibája, ami összességében nem, de részleteiben jobb elődjénél.
X-Men – Az ellenállás vége (2006)
A második rész még az elsőnél is nagyobb siker volt minden téren, és Singerék már készültek a harmadik felvonásra, azonban a Warnernek sikerült elcsábítania a rendezőt a régóta dédelgetett Superman visszatérhez. Singer biztosította a stúdiót, hogy az Acélember kalandja után szívesen visszatérne a mutánsokhoz, de a Fox olyannyira nem kért belőle, hogy majd tíz évig a különleges képességű kívülállók közelébe sem engedte, ez viszont a minőségen is megérződött. Így a helyére a Csúcsformában filmekkel korrekt iparosként, A vörös sárkánnyal pedig némi minőséget is villantó Brett Ratner került. A dolog érdekessége, hogy eredetileg Ratnernek is felajánlották az első mutáns mozit, majd a Superman élén is végül Singer váltotta, így régóta esedékes volt a számára egy X-kaland. Mégis itt kezdődött meg a franchise minőségi romlása, amit kis időre Az elsők, végül most Az eljövendő múlt napjai tört meg.
Egy valamit azonban szögezzünk le! Az ellenállás vége szórakoztató, méghozzá piszkosul. Ennek azonban be lett áldozva az előző részek intelligenciája és komplexitása, és csak okoskodásra futotta. A karakterek és a motivációik lényegesen leegyszerűsödtek (ez főleg Magnetonál érződik, de az előző rész remekül felvezetett Pyroja is kárba vész), ráadásul a képregény folyam egyik leghíresebb történetét, a Főnix-sagat is csak a minél nagyobb pusztítás alibijeként sikerül kihasználni, ezt megfejelve a mutáció elleni gyógyszer valamire való morális kérdéskörének körbejárásával, amikre az alig másfél órás játékidő nem is ad lehetőséget.
Azonban Rattnerék annyira képesek ügyesen sáfárkodni a Singer-i örökséggel, hogy ne köpjék (teljesen) szembe azokat, és a mutánslétből való kigyógyulás (újabb meleg metafora!) is alkalom adtán érdekes kérdéseket vet fel. Mégis, a film egyik akciótól rohan a másikig, a sok szereplővel pedig ők se tudnak mit kezdeni, csakhogy Logan (és Berry kisasszony közbejárásának hála Ciklon) megkaphassa a maga rivalda fényét. Ennek leginkább a teljesen felesleges Angyal (a jobb sorsra érdemes Ben Foster tálalásában) issza meg a levét és az újonnan belépők közül is csupán Kelsey Grammer Bestiája és Ellen Page Kitty Prydeja tudott igazán érvényesülni (Vinnie Jones karrierjének pedig már ekkor mindegy volt), de utóbbit is csak egy szerelmi háromszögbe tudják beerőltetni.
És ha már itt tartunk: a film ezen részénél jön ki Vadóc figurájának az eredetihez való megváltoztatása, amit sokan nehezményeznek, ugyanakkor mégse beszélhetünk olyan fokú félre értelmezésről, mint Raimi Pókemberénél. Míg Singer a képregények füzeteihez képest egy lényegesen szolidabb karaktert faragott a lányból, és képes volt annak tinédzserkori problémáit ügyesen összehangolni a mutáns képességeiből fakadó elidegenedésével, addig ezzel értelemszerűen Ratner nem tudott mit kezdeni. Ezen pedig csak részben javít (sokak szerint inkább ront) a pozitív szereplők kiírása, amivel a látványos, jó sodrású, de majdhogynem üres fináléra gyakorlatilag egy szintre helyeződik a két oldal minden szereplője, így izgulni is van kiért. Minden hibája ellenére mégis valamivel több egy lélektelen látványfilmnél, de elődeinek csupán kósza árnyéka, viszont közel sem annyira, hogy ne tekintsük rá a trilógia részeként, maximum kivülállóként.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.
