Hirdetés

30 színész, akik a DC és a Marvel filmjeiben is szerepeltek

|

Miből - vagy pontosabban kiből - lesz a cserebogár? Összeszedtük a nagy csapatváltókat.

Hirdetés

Az, hogy jelenleg a képregényadaptációk a virágkorukat élik, nem is kérdés. Hogy ebből egyelőre a Marvel jött ki győztesen, az sem. Miközben azonban a rajongók rendre késre menő harcokat folytatnak abban, hogy melyik világ is a jobb, szórakoztatóbb, komorabb (megfelelő jelző mindenki saját szájíze szerint aláhúzandó), a színészek ebből nem csinálnak problémát. Egyrészt megcsípni egy blockbuster fő-, vagy jelentős mellékszerepét biztos anyagi bevétel, pláne akkor, ha egy szériáról van szó, másrészt a színész ázsiója is megnőhet, amelyet használhat arra, hogy számára kedves, kevésbé megtérülő filmeket részesítsen előnyben. De olyan is akad, akinek nagy visszatéréséről adhat számot, vagy csak egyszerűen jó mulatságnak tartja egy ilyenben szerepelni, így érthető, hogy nem csinálnak problémát abból, hogy melyik képregény vállalat logója látható az adott film előtt. Most összeszedtük azokat a színészeket és színésznőket, akik mind a Marvel, mind pedig a DC filmes adaptációinak a berkeiben feltűntek, vagy felfognak tűnni az elkövetkezendőkben.

Hirdetés

Michael Keaton: Batman, Batman viszatér (DC) - Pókember: Hazatérés (Marvel)

Kivel is kezdhetnénk a sort, mint magával a Denevéremberrel. Michael Keaton gyakorlatilag a fent felvázolt esetek mindegyikébe beleillik: Tim Burton 1989-es klasszikusa a kitörési lehetőséget jelentette a számára a komikusi szerepkörből (volt is érte első körben több ezer felháborodott levél a Warner jussa), és egy egyszerre érzékeny, ugyanakkor hősies oldalát mutathatta meg. Amellett biztos anyagi megtérülést is jelentett a számára, habár közel sem járt olyan jól, mint Jack Nicholson, aki élete üzletét kötötte meg azzal, hogy a bevételből való részesedésért vállalta el Joker szerepét. Ugyanakkor Keaton híres arról, hogy nem a pénz az elsődleges szerepvállalásaiban és simán nemet mondott 15 milliós fizetségére a Mindörökké Batman kapcsán. Ezt követően eltűnni látszott a süllyesztőben, majd két éve visszatért egy igazi, karrierje előtti tisztelgésként felfogható szereppel a Birdman képében, nyáron pedig ismét szárnyalni fog, de ezúttal a gótikus Gotham őrangyala helyett New Yorkra és Pókemberre jelent majd fenyegetést.

Ben Affleck: DareDevil - A Fenegyerek (Marvel) - Batman Superman ellen - Az igazság hajnala... és további alkotások (DC)

De nem ő az egyetlen denevérgúnyás pasas, aki oldalt váltott. Igaz, Affleck esetében a fordított előjel igaz. A DareDevilt - különösen a sorozat fényében - mindenki igyekszik elfelejteni, még Ben Affleck is, és csak arra emlékezni, hogy (volt) feleségét, Jennifer Garnert ott ismerte meg. A Batman Superman ellent ugyan nem szerette a kritika, azonban Affleck minden eddiginél komorabb és fenyegetőbb Batmane megnyerte magának a közönséget, és ha van valaki, amiatt még van bizodalom a Warner kaotikus univerzumépítését illetően, akkor az a Sötét Lovag. 

Chris Evans: Fantasztikus Négyes 1-2 (Marvel) - Vesztesek bosszúja (DC/Vertigo) - Amerika Kapitány-trilógia, Bosszúállók-filmek (Marvel)

Képregényadaptáció fronton Evans elég sajátos pályát írt le: kezdte a sort Johnny Storm, azaz a Fáklya megformálásával a 2005-ös és 2007-es Fantasztikus Négyes filmekben, amelyekben (ironikus módon Robert Downey Jr. Vasembere előtt) sikeresen bizonyította, hogy egy hős mennyire lehet laza és élvezheti a szuperléttel járó előnyöket. A Vesztesek bosszúja egy okkal a feledés homályába vesző alkotás, amelyben egy hasonlóan könnyed, de szuperképességektől már mentes figurát hozott és egy kis kitérőt számítva a Scott Pilgrimben való felbukkanását, mint az egyik gonosz ex, a következő megálló leghíresebb szerepe, a becsület mintaképe, Amerika Kapitány volt, akit Evans a kezdeti, naiv hősből mára egy a modern kor értékrendjét megkérdőjelező, az elvek helyességében kételkedő, tépelődő hőst faragott. 

Ryan Reynolds: Penge - Szentháromság, X-Men Kezdetek: Farkas (Marvel) - Zöld Lámpás (DC) - Deadpool (Marvel)

Azonban Evanshez hasonlóan Ryan Reynoldsot sem kell félteni, ha a két rivális közötti ingázást kell nézni. Sőt, mi több: övé az egyik leglátványosabb. A harmadik, felejthető Penge-filmben ő volt a laza beszólások, valamint a(z elsősorban) női nézőknek szánt kipattintott izomzat első számú felelőse Hannibal Kingként. Az X-Men kezdetek: Farkas béli Deadpoolját fogjuk fel egy rossz viccnek (ő is ezt teszi), a Zöld Lámpást pedig egy látványos ballépésnek, amelyekből dédelgetett gyermeke, Deadpool képében nyugodt szívvel űzhet pofátlanul gúnyt, ami sok-sok évnyi hősies küzdelem után egyértelmű megtérülés a számára.

Tommy Lee Jones: Mindörökké Batman (DC) - Amerika Kapitány: Az első Bosszúálló (Marvel)

Kedvenc buldog képű Oscar-díjasunk is a két fronton való színészkedés egyik mintapéldánya. Ugyan Joel Schumacherrel a Mindörökké Batmant megelőzően már a nagyszerű Az ügyfélben dolgozott együtt, Jones alakítása idomult ahhoz a csiricsáré látványvilághoz, amit a rendező hozott magával felváltva Burton gótikáját: egy tőle szokatlanul harsány alakítást a hasadt személyiségű, de inkább csak látványos kosztümökben parádézó Kétarcként, amellyel ugyan "méltó" párja volt Jim Carrey ripacskodásának (akivel ki nem állhatták egymást), de méltatlan ahhoz a szuggesztív jelenléthez, amit a színészlegendától megszoktunk. Másfél évtizeddel később, az amerikai nemzet büszkeségében kételkedő Chester Phillipsként már azt hozta, amit vártunk tőle: egy a marcona külseje és szúrós megjegyzései ellenére is szerethető karaktert. 

Jon Favreau: Mindörökké Batman (DC) - DareDevil - A Fenegyerek, Vasember-trilógia, Pókember: Hazatérés (Marvel)

Nagy valószínűséggel senki sem gondolta volna annak idején, hogy a Mindörökké Batman egyik, akkor még neve nincs (és sudár alkatú) pár mondatos szereplője bő egy évtizeddel később a filmipar egyik legnagyobb üzleti vállalkozását indítja be, az akkoriban még igencsak balszerencsés Marvel szekerét. Igaz, hogy ehhez rendezői, és mellékszereplői munkák sokasága vezetett, mint például a fent már szintén taglalt DareDevil vicces és morgolódó jóhaverjának szerepét. Igaz, Happy Hoganként is hasonló szerep jutott neki, de Vasember harmadik kalandjában a poénkodáson kívül legalább dramaturgiai funkciója is volt, ami a Pókember: Hazatérésben már nem feltétlenül lesz elmondható. 

James Marsden: X-Men-trilógia (Marvel) - Superman visszatér (DC)

Ugyan az inkább szépfiúként elkönyvelt Marsden az utóbbi időben kezd ebből a szerepkörből kitörni (lásd. Westworld), jobbára mégis a daliás kiállásának köszönheti a karrierjét (amiből remekül űzött gúnyt a Bűbájban). Bryan Singer is vélhetően ezt látta benne, ezért állította - inkább formailag - a mutáns csapat élére, majd tette meg Superman egyfajta szerelmi riválisává, akiért megértjük, hogy miért is vonzódik annyira Lois Lane, de tudjuk, hogy az Acélemberrel szemben esélye sincs. Persze, hogy hogyan folytatódott volna ez a szerelmi háromszög, sosem tudtuk meg, és talán jobb is így.

Halle Berry: X-Men-filmek (Marvel) - Macskanő (DC)

És akkor maradjunk a mutánslét után a DC világában szerencsét próbált színészeknél, akik közül Halle Berry járt rosszabbul. Míg az X-Menek oldalán egy volt a számtalan karakter közül, Oscar-díja után a színésznő úgy gondolta, hogy különálló hősként is megállja a helyét. Ehhez viszont nem ártott volna elolvasnia a forgatókönyvet (vagy amit annak hívtak), mivel a Macskanő hiába az egyik legkultikusabb antihős, ahhoz lényegében semmi köze nem volt, amit a közönség lefitymáló véleménye, valamint a szakma részéről egy Arany Málna-díj jellemzett. Utóbbi esetében Berry legalább volt annyira jófej, hogy személyesen átvegye, méghozzá az Oscar-díjával a kezében.

Tim Robbins: Howard, a kacsa (Marvel) - Zöld Lámpás (DC)

Ha van olyan, akinek a jelenléte abszolút rossz óment jelenthet egy-egy képregény feldolgozás esetében, akkor Tim Robbins a mintapéldánya neki. Persze 1986-ban még teljesen más szelek fújtak, pláne egy olyan feltörekvő színész számára, mint Robbins. Minden idők egyik legkínosabb feldolgozásának tartják a Howard, a kacsát (állítólag még a producer George Lucas is leakarta vetetni a nevét a producerek közül, ami azért már valami), amely mind a Marvel adaptációk közül, mind a Lucasfilm részéről a legalacsonyabb értékelésű mozi, de ez még fiatalkori botlásnak elnézhető. Viszont úgy fest 2011-re nem lett bölcsebb a színész és elvállalta a Zöld Lámpás egyik fontosabb mellékszerepét. Közel sem volt annyira kínos, mint a Tim Robbins fiaként eldeformálódott Peter Sarsgaard alakítása, ugyanakkor Robbins tehetsége túlmutat azon, minthogy egy ilyen panelekből összetákolt, sótlan figurát kelljen játszania, amilyen Robert Hammond szenátor.

Josh Brolin: Jonah Hex (DC/Vertigo) - A Galaxis Őrzői, Bosszúállók-filmek, Deadpool 2 (Marvel)

Egyesek szerint jó ötletnek tűnt, hogy a nem csak karizmatikus megjelenésű, de tehetséges színészre rábízzanak egy kevésbé ismert képregénykaraktert, de mint tudjuk, nem nekik lett igazuk, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a csekély, 45 millió dolláros költségvetéséből 11-et keresett vissza. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Jonah Hex nem Brolinon múlott, hiszen papíron kezdetben jól mutathatott a halálból visszatérő, égett arcú antihős a vadnyugaton (habár a színész utálta a szkriptet), de majd minden, ami lehetett, félresikerült. Szerencsére azóta a Marvel meglátta a legnagyobb intergalaktikus gazfickót, Thanost a színészben, akivel végre valahára a Bosszúállók szemtől-szemben is megmérettethetik magukat és reméljük nem lesz a karakter füstje nagyobb, mint a lángja. Emellett most már a mutánsok univerzumát is erősíti Kábelként, hiszen jövőre Deadpool az ő idegeire fog menni, vélhetően a mi legnagyobb örömünkre.

Michael Fassbender: 300, Jonah Hex (DC) - X-Men előzmény-trilógia (Marvel)

És ne távolodjunk el annyira a Jonah Hextől, hiszen akkor még talán senki sem gondolta volna, hogy a korábban a 300 spártai egyik "hatos-csomagolású", Stelios névre keresztelt harcosa a mutánsok híres-hírhedt vezérének a fiatalkori megfelelőjét játszhatja el emlékezetesen, miközben egy generáció meghatározó színészikonjává is válik. Michael Fassbender kétségtelenül élvezettel játszotta az őrültet John Malkovich oldalán Jonah Hex ellenében, de Magnetoként sikerült tovább árnyalnia az Ian McKellen által már zseniálisan megalapozott és eljátszott figurát (ami nem kis szó), mindamellett hogy a két idősík figurái Az eljövendő múlt napjaiban egyszerre voltak jelen. 

Natalie Portman: V, mint vérbosszú (DC/Vertigo) - Thor 1-2. (Marvel)

Portman az a színésznő, aki a szemünk előtt nőtt fel érett színésznővé, de ha a képregényfilmekben való közreműködését nézzük, előbb bökünk az Alan Moore klasszikusából készült adaptációra, mint a két Thor mozira, amelyekben Portman látványosan nem találja a helyét. Persze utóbbin nincs is mit csodálkozni, hiszen az első rész esetében csak Kenneth Branagh-gal akart együtt dolgozni, a másodikból pedig nem sokon múlott, hogy kiszálljon, amikor a rendezőnő, Patty Jenkins dobbantott a produkció éléről. A harmadikban már benne se lesz. Az viszont kétségtelenül egy életre belénk ég, ahogy zokogva leborotválják gyönyörű hajkoronáját az utópisztikus Angliában, de persze alakítása is kellően érzékeny, ahogy a karakterén keresztül nem csak egy nő, hanem egy elnyomott társadalom öntudatra ébredését is láthatjuk.

Hugo Weaving: V, mint vérbosszú (DC/Vertigo) - Amerika Kapitány: Az első Bosszúálló (Marvel)

Ha pedig már V-nél tartunk, akkor Hugo Wevingről is ejtsünk szót, mert ő talán egy leheletnyivel jobban jött ki a dologból,mint Portman. Igaz, hogy Guy Fawkes maszkos anarchistaként egyszer sem látjuk az arcát, de alakítása ennek ellenére is elegáns és érzékeny egyszerre, míg Amerika Kapitány legnevesebb ellenfeleként az öt tonna smink és CGI alatt is fantasztikusan idézi meg a klasszikus Indiana Jones-és Bond-gonoszok alakját, a túlzott teatralitás lehetősége nélkül.

Doug Jones: Batman visszatér (DC) - A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó (Marvel)

A jobbára testével játszó, rengeteg smink és testprotézissel teleaggatott színészt elsősorban Guillermo del Toro kedvenceként, főleg Faunként, vagy (a képregényeknél maradva) Abe Sapiensként ismerjük. Ugyan Hellboy sem a DC, sem a Marvel berkeibe nem tartozik, Jones már kipróbálta magát a komorabb világban is, hiszen ő volt Pingvin egyik bohóca, a Batman visszatérben, de ennél kétségtelenül híresebb szerepe volt az Ezüst Utazó a Fantasztikus Négyes második kalandjában. A sors iróniája, hogy a karaktert eljátszhatta ugyan, de a hangját nem ő kölcsönözte neki...

Laurence Fishburne: A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó (Marvel) - Az Acélember, Batman Superman ellen: Az igazság hajnala (DC)

Hanem az egykori Morpheus, aki az elmúlt években megbízható karakterszínésszé avanzsált. Egyik ilyen visszatérő szerepe Perry White-é a DC épülő (és talán most már szépülő) univerzumában. Míg az Acélemberben karaktere némi sajtóetikai és szakmai kérdéseket is felvetett Lois Lane-nel szemben, addig a folytatásban inkább már csak egysoros beszólások jutottak neki. Nem csoda, hogy az Igazság Ligájában éppen ezért nem kívánt szerepelni.

Adewale Akinnuoye-Agbaje: Thor - Sötét világ (Marvel) - Öngyilkos Osztag (DC)

Már az se semmi, hogy ilyen névvel Hollywoodban sikerült karriert csinálni, az meg pláne, hogy két filmes univerzum tagja is az ember, még ha ez ki is merül egy agyonsminkelt rosszfiú képben. A Thor második részében ő volt a sötét elf, Algrim megformálója, aki valószínűleg nagyobb vászonidőt kapott, mint az aktuális rosszfiú, Malekith, azonban a tavalyi Suicide Squad - Öngyilkos Osztag számtalan vesztese közé ő is felsorakozott, hiszen karaktere és jelleme kimerült a külsejében. Talán majd a folytatásban másképp lesz.

Tao Okamoto: Farkas (Marvel) - Batman Superman ellen: Az igazság hajnala (DC)

Itt se beszélhetünk feltétlenül szerencsés átigazolásról. Míg az eléggé felemás Farkasban egy viszonylagosan jól felépített női karaktert kapott, akibe érthető, hogy a Jean grey halála után megzuhant Logan miért zúg bele, addig a Batman Superman ellenben Lex Luthor szótlan, jobbára csak szúrósan néző asszisztensnőjét alakította, aki főnöke bombasztikus tervének az áldozatául esik.

Djimon Hounsou: Constantine - A démonvadász (DC) - A galaxis őrzői (Marvel)

Hounsouról az Amistad, de leginkább a Véres gyémánt óta tudjuk, hogy kiváló színész, de jobbára még is csak feledhető mellékszerepekben tengődik. A galaxis őrzői erre például jó példa, ellenben a majd 10 évvel ezelőtti Constantine boszorkánymestereként több teret (és karaktert) kaphatott Keanu Reeves oldalán.

Idris Elba: Vesztesek bosszúja (DC/Vertigo) - A szellemlovas: A bosszú ereje, Thor-filmek (Marvel)

A Lutherként elhíresült színész is végigjárta a különböző oldalakat képregényfronton, a minőségről nem is beszélve. A Vesztesek bosszúja robbantás szakértőjére valószínűleg nem nagyon emlékszünk, Nicolas Cage második égését pedig igyekszünk elfelejteni, a Marvel univerzum karizmatikus Heimdalljaként viszont nem lehetett rá panasz. Ettől függetlenül volt rá, leginkább a bőrszínét illetően, mely szerint nem hiteles egy szivárványhidakkal, jégóriásokkal és sötét elfekkel tarkított világban.

Zoe Saldana: Vesztesek bosszúja (DC/Vertigo) - A galaxis őrzői (Marvel)

A fent már sokszor emlegetett Vesztesek bosszúja a képregényfilmek rajongóinak már csak azért is lehet vicces, mert egy csapatban tudhatja magát Amerika Kapitány, Heimdall és Gamorra (hogy Bruce Wayne apukájáról ne is beszéljünk). Sok szót már nem is érdemel, ellenben az intergalaktikus zsiványok első női tagja igen, hiszen Gamora a zord külső ellenére érző szívet takar, Saldana pedig karrierje során lassan a színskála minden árnyalatában látható lesz, ha így folytatja.

Ned Beatty: Superman 1-2 (DC) - Amerika Kapitány (Marvel)

Ha az ember elmondhatja magáról, hogy az egyik legfoglalkoztatottabb mellékszereplő, akkor nincs azon mit csodálkozni, hogy két fajta szuperhősfilmben is feltűnik. Az 1990-es Amerika Kapitány joggal merült feledésbe, de az első két Superman-feldolgozásról azért még kellemes emlékek élnek az emberben, amelyekhez Beatty is hozzájárult a maga harsányságával Gene Hackman Lex Luthorja oldalán, mint Otis.

J.K. Simmons: Pókember-trilógia (Marvel) - Az Igazság Ligája (DC)

Ha pedig már közkedvelt karakterszínészeknél tartunk: Simmons okkal menetelt a menybe a Whiplash szadista tanáraként és vált a filmtörténelem részévé, sokan mégis Peter Parker házsártos főnökeként, valamint Pókember legfőbb kritizálójaként emlékeznek rá elsősorban. Novemberben először tűnik fel a Sötét Lovag legfőbb szövetségese, azaz Gordon felügyelő szerepében. Hogy ez is lesz annyira maradandó, mint J. Jonah Jameson karaktere, azt még meglátjuk.

Chin Han: A Sötét Lovag (DC) - Amerika Kapitány: A Tél Katonája (Marvel)

Ki hinné, hogy az általában könnyednek elkönyvelt Marvel és a komornak titulált DC világa mennyire közel tud kerülni egymáshoz, azonban Amerika Kapitány második, lényegesen komolyabb darabja erre az élő példa. Talán ezért is jutott egy kisebb epizódszerep A Sötét Lovag egyik kulcsszereplőjének: míg Lauként a maffia pénzét igyekezett tisztára mosni, mígnem Joker őt is kicsinálta, addig A Tél Katonájában Yenként jutott neki egy kisebb szerep. A TV-s fronttal kiegészülve azonban a színész filmográfiájában a DC világa vezet, hiszen a Zöld Íjász több epizódjában is feltűnt.

Joshua Harto: A Sötét Lovag (DC) - Vasember (Marvel)

Azonban Han mellett a Sötét Lovag egy másik kulcsszereplője is feltűnt mindkét világban, ráadásul egyazon évben n (2008-ban). Viszont ha kettőt pislogunk, akkor Harto jelenéseiről könnyedén lemaradhatunk a Vasember egyik elemzőjeként, míg Mr. Reese-ként egy igazi tenyérbemászó, mégis szánalmas kis figurát játszott, aki hiába próbálta megzsarolni Bruce Wayne-t, Lucius Foxnál tovább nem jutott hozzá.

David Dastmalchian: A Sötét Lovag (DC) - Hangya (Marvel)

És még mindig A Sötét Lovag! Ráadásul mindkét esetben egy szórakoztató mellékfigura. Míg Christopher Nolan klasszikusában egy Arkhamból szökött őrültet játszik, akit az egyre inkább labilis idegzetű kerületi ügyész, Harvey Dent próbál meg sajátos módszerekkel szóra bírni, addig a Hangyában szintén egy bűnöző csapat tagjaként láthatjuk. Igaz, a hangvétel itt már könnyedebb, Dastmalchiannak pedig jutott egy emlékezetes poén a  Titanicról és arról a bizonyos gyémántról.

Terence Stamp: Superman 1-2 (DC) - Elektra (Marvel)

Az kétségtelen, hogy Stamp egy igazi ikon, akinek leghíresebb szerepe Zod tábornok, már csak tekintélyt parancsoló kisugárzása miatt is és a "Térdre Zod előtt!" azóta is szállóige. Ilyen szépek már nem mondhatók el a DareDevil spin-offjának szánt, bődületesen rossz Elektra esetében, amelyben a hősnő mesterét alakította. Azért a kiképzés során párszor őt is térdre kényszerítette... ne persze nem úgy.

Parker Posey: Penge - Szentháromság (Marvel) - Superman visszatér (DC)

A színésznőt inkább arcról ismerjük, semmint nevéről, így talán fel sem tűnhetett, hogy két, nem feltétlenül emlékezetes képregényfeldolgozásban is helyet kapott. A harmadik Pengében szemfogait villogtatta, vagyis nem a hős csapat szövetségeseként tűnt fel, míg Bryan Singer Supermanjében a Kevin Spacey alakította Lex Luthor hebehurgya, de valahol mégis jóravaló oldalbordáját, Kitty Kowalsky-t formálta meg. Utóbbira azért szívesebben emlékezünk.

Callan Mulvey: Amerika Kapitány - A Tél Katonája (Marvel) - Batman Superman ellen - Az igazság hajnala (DC)

Ha az embernek olyan acélos arcéle és szúrós tekintete van, mint Mulveynek, akkor gyakran találhatják meg a marcona rosszfiú szerepek. Ez így is történt, mind a Tél Katonájában, amelyben Jack Rollins ügynököt alakította látszólag a S.H.I.E.L.D., valójában azonban a HYDRA kötelékeiben, míg Batman és Superman csatározásában a Luthornak dolgozó maffiózót, Anatoli Knyazevet formálta meg. De persze egyik esetben sem járt jól.

Michael Clark Duncan: Daredevil - A fenegyerek (Marvel) - Zöld Lámpás (DC)

A néhai, jóravaló óriás Duncan szokatlan szerepvállalása volt a bűncézár Kingpin megformálása, de küllemében ő felelt meg a leginkább a leírtaknak, eltekintve a bőrszíntől, de azon nem rugóztak anno annyit. Duncan a film kevés pozitívumának az egyike volt, a Zöld Lámpásban viszont már csak Kilowog hangjaként tűnt fel, azonban ez is kevés volt (mindkét esetben) az üdvösséghez.

Taika Waititi: Zöld Lámpás (DC) - Thor: Ragnarök (Marvel)

És még egy kicsit maradva a Lámpásoknál van egy friss versenyző is: Waititi rendezőként ismertebb, mint komikusként, habár mindkettő oldalát megvillanthatta a Hétköznapi vámpírokban. A Zöld Lámpásban ő volt Hal Jordan viccesnek szánt, sokszor kételkedő jóbarátja, míg a most készült és általa rendezett Thor: Ragnarökben is feltűnik egy kisebb szerep erejéig. Igaz, ezt valószínűleg észre sem vesszük, mivel a Korg nevű sziklaszörny teljes egészében CGI lesz.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.