A szavaknak jelentése van, és az újságírók ezt nagyon jól tudják. Vannak, akik a rendelkezésükre álló hatalmat, mégpedig a szavak erejét valami jóra használják fel és emberek millióinak életét teszik szebbé vagy könnyebbé töménytelen munka árán, de akadnak olyan firkászok is, akik ugyanennyi életet keserítenek meg az igazság elferdítésével, önnön érdekeiket szem előtt tartva. A következő lista az újságírás árnyoldalától kezdve az üde színfoltokig mindenre hoz példát, természetesen a teljesség igénye nélkül. (A lista nem rangsor.)
Spotlight - Egy nyomozás részletei (rendező: Thomas McCarthy, 2015)
A 2016-os Oscar legjobb filmjének és forgatókönyvének nyertese méltán került fel a kötelezők közé, mert az oknyomozói újságírás egyik legtöbb kihívást jelentő oldalát mutatja be: a pedofíliát a katolikus egyházban. Kicsit olyan téma ez, mint amikor valaki felszólal (általában) a művészvilágban, hogy X vagy Y szexuálisan bántalmazta, mert szinte lehetetlen bizonyítékot találni rá. Egy újságírói csoport azonban nekiáll felgöngyölíteni egy bostoni ügyet, és vállalja a vele járó hatalmas kockázatot. A Spotlight igazi ereje abban rejlik, hogy képes explicit képsorok nélkül is a bőrünk alá kúszni és maradandó élményt nyújtani.
Richard Jewell balladája (rendező: Clint Eastwood, 2019)
Mondanám, hogy a Richard Jewell balladája Clint Eastwood utolsó filmjeinek egyike, de ennél sokkal kiszámíthatatlanabb az öreg, hogy ilyen messzemenő következtetéseket vonjunk le. A mester továbbra is élesen beleáll különböző társadalmi jelenségekbe, és szokásához híven ismét egy valós eseményt dolgoz fel. Bár dramaturgiai szempontból lehetne kötekedni a filmmel, azt mindenképp elképesztő hatásosan mutatja be, hogy miként szedi szét darabokra az igazságszolgáltatás mellett a papírra vetett betű azt az embert, aki csupán a dolgát végezte.
Aranypolgár (rendező: Orson Welles, 1941)
Lehet rajta vitatkozni, sőt egy külön cikket is megérne, hogy miért (nem) az Aranypolgár minden idők legjobb filmje, de most szűkítsük a kört a film egyik fő motívumára, az újságírásra. Adott a sajtómágnás Charles Foster Kane, akinek a személyes életét próbálja egy újságíró feltárni és megfejteni, és bár egyértelmű választ nem feltétlenül kap a kérdésére, remekül kontrasztba helyezi a film a magánéletet a betűvetéssel és annak csúcsra járatásával. Kane tragédiáját a gyerekkorán (és annak korai elvesztésén) kívül a szenvedélye okozta, és ez nem csupán az újságírók számára felkiáltójel, hanem mindenkinek, űzzön bármilyen szakmát vagy hobbit.
Éjjeli féreg (rendező: Dan Gilroy, 2014)
Az évtized egyik legalulértékeltebb filmje talán az egyik legfontosabb kritikát fogalmazza meg mind a tartalom fogyasztóiról, mind annak gyártóiról. Szenzációhajhász világban élünk, sőt napjainkra már hatványozottan jellemző, hogy a borzalmak részletes és exkluzív bemutatása - kerüljön az bármibe - kattintásokat vonz. Lou Bloom (Jake Gyllenhaal) ezt a trendet lovagolja meg és gázol át mindenen, hogy a kezei közé jusson minden információ, amivel a saját pecsenyéjét sütögetheti. Nem hátrál meg az erőszaktól és a zsarolástól sem: ha van a gátlástalanságnak megtestesítője, ő az.
Zodiákus (rendező: David Fincher, 2007)
A munkának mindig beérik a gyümölcse… vagy mégsem? Fincher nyomasztó oknyomozó-thrillere rávilágít arra, hogy nincs mindig pont a mondat végén. Hiányzik a megnyugtató konklúzió, melyet követően elégedetten kipipálhatunk egy újabb ügyet. Persze a lehetőség fennáll, hogy kreáljunk magunktól egy megnyugtató konklúziót, de valljuk be, a tényeken nem változtat semmit: az éjt nappallá tévő munka sem garancia az eredményességre, mert vannak dolgok, amiket nem lehet kibogozni. Érdekes ellentétesség, de valahol ez adja az újságírás - vagy önmagában az alkotói tevékenység - tragédiáját és szépségét.
Nektek mi a kedvenc filmetek a témában?