2024 júniusában is érdemes ellátogatni a mozikba. Ha valaki rendőrös buddy-movie-ra vágyik, ott a Bad Boys: Mindent vagy többet, a Pixar-rajongóknak az Agyamanók 2-re érdemes beülni, de a horrorfilmek kedvelői se keseredjenek el, ugyanis érkezik a Hang nélkül: Első nap.
Ezenfelül Kevin Costner ismét visszatér rendezőként és színészként a filmvásznakra a Horizonnal, Tom Hardy és Austin Butler pedig lázadó motorosokként róják az országutakat Jeff Nichols új filmjében, a Motorosokban. Vegyük sorba, hogy mi minden lesz! (A bemutatók teljes listáját továbbra is a 2024-es nagy premiernaptárunkban találjátok, az alábbi csak egy válogatás.)
Június 6. Bad Boys: Mindent vagy többet
Megszokott párosunk (Martin Lawrence, Will Smith) ezúttal korrupcióüldözésbe fog, mely egészen a miami rendőrség belső köreibe vezet el. Ezt persze nem nézik ott jó szemmel, ezért a nyomozók idővel üldözöttekké válnak, akiknek így a saját szabályaik szerint kell eljárniuk az ügy felgöngyölítése érdekében. A filmet Adil El Arbi és Bilall Fallah rendezik, akiknek a harmadik részt is köszönhetjük. A kritikánk alapján kicsit berozsdásodtak a rosszfiúk, de így is megtalálják a közönségüket.
Június 6. A figyelők
M. Night Shyamalan lánya, Ishana is követi apja példáját, ugyanis rendezői bemutatkozásául természetesen a horror műfaját választotta. A figyelők néhány kilátástalan helyzetben lévő idegenről szól, akik ilyen-olyan okokból bennragadtak egy vasbeton bunkerben. Észreveszik azonban, hogy néhány gyanús szempár figyeli őket kívülről. A főszerepben Dakota Fanninget láthatjuk, aki olyan filmekben szerepelt már, mint A tűzben edzett férfi, a Világok harca és a Volt egyszer egy...Hollywood.
Június 13. Agymanók 2.
Hatalmas sikert aratott a Pete Docter által rendezett első rész, így valahol adta magát, hogy folytassák, hiszen a felcseperedés nem áll meg ott, ahol a sztori abbamaradt. Riley most már tinédzserkorba lépett, az érzelmei éppen emiatt sokat változtak kiskorához képest. A már jól ismert érzelmek mellé betoppan Feszkó és társai, akik kicsit felkavarják az állóvizet. A filmet ezúttal Kelsey Mann (Előre, Dínó tesó, Szörny egyetem) rendezte.
Június 20. Motorosok
Jeff Nichols (Mud, Éjféli látomás) filmje egy különcökből álló motoros bandáról szól Chicagóban, amit az új vezér (Tom Hardy) nem éppen olyan irányba terel, ami mindenkinek megfelel. A fiatal Benny (Austin Butler) is megkérdőjelezi a főnök döntéseit, de korántsem olyan egyszerű érvényesíteni az akaratát. Butler és Hardy mellett olyan színészek is megjelennek a filmben, mint például Norman Reedus, Jodie Comer és Michael Shannon.
Június 20. Kinyírni a világot
Bill Skarsgard ezúttal egy disztopikus bosszúfilmben bizonyíthat. A Kinyírni a világot egy élénk fantáziával rendelkező srácról szól, akinek megölik a családját. Egy sámánhoz kerül, aki felkészíti a bosszúra, de ez bizony a képzelőerejébe kerül. A fókuszban csak a halál, lehet semmi más. Skarsgard oldalán láthatjuk többek között Famke Janssent, Bill Skarsgårdot, Sharlto Copleyt, Jessica Rothe-ot, Michelle Dockeryt is Moritz Mohr (Viva Berlin!) filmjében.
Június 27. Hang nélkül: Első nap
Mint a legtöbb franchise, úgy a Hang nélkül-filmek is kapnak előzményt maguknak, amiből kiderül, hogy mi történt a Földön, amikor először megérkeztek a hangra ugró lények. A rendezői székben Michael Sarnoski (Disznó) ül, Krasinski viszont producerként és forgatókönyvíróként még kiveszi a részét a feladatokból. A főbb szerepekben Lupita Nyong'o, Djimon Hounsou, Joseph Quinn, Alex Wolff, Thea Butler és Jennifer Woodward tűnnek fel.
Június 27. Horizon: Egy amerikai eposz
Kevin Costner nagyszabású westernjében nem sokkal a polgárháború előtt járunk. A fehérek kisajátítják az apacsok földjét, ami számos konfliktust generál, de nemcsak a bennszülöttekkel, hanem a fehérek között is kialakulnak ellentétek, melyek a közelgő polgárháborút sejtetik. A filmet már bemutatták Cannes-ban, hamarosan viszont itthon is látható lesz!
Június 27. Blue Lock The Movie - Episode Nagi
A lusta Sheishora felfigyel az osztálytársa, hogy a focihoz lenne tehetsége. Mikage felkarolja őt és főhősünket meghívják a Blue Lock Projectre, ahol az ország legnagyobb tehetségeivel játszhat együtt. Az animét Shunsuke Ishikawa rendezte, ez pedig egyike az InterCom azon törekvésének, hogy a műfajt meghonosítsa a hazai mozikban. Korábban nagyvásznon láthattuk például a Spy x Family-t is.