A farkas gyermekei a távoli jövőbe repít bennünket. Egy olyan jövőbe, amelyben az emberiség nagy része elpusztult és csupán egy maroknyi túlélő van. Két androiddal indítunk, Anyával és Apával. Anya és Apa egy lakatlan bolygóra érkezik egy tucatnyi embrióval azzal a céllal, hogy benépesítse azt. A bolygóra hamarosan váratlan vendégek (túlélők egy csoportja) érkezik, innentől kezdve pedig minden felborul. Egyáltalán nem mellékes információ mindehhez az, hogy míg az androidok egy hit-mentes, ateista társadalmat szeretnének létrehozni, addig az emberek maroknyi túlélője javarészt istenfélő ember. Ez pedig szül némi konfliktust.
A farkas gyermekei című sorozatról első körben azt érdemes tudni, hogy ugyanaz álmodta képernyőre, aki Denis Villeneuve Fogságban című krimijét is írta, Aaron Guzikowski ambiciózus ötletét pedig aztán az a Ridley Scott ölelte keblére és vette pártfogása alá, akinek a műfaj olyan klasszikusait köszönhetjük, mint az Alien, vagy éppen a Szárnyas fejvadász. Scottnak - aki aztán bevállalta a pilot epizód rendezését is - igazán kedvére lehetett a projekt, hiszen már az alapsztorit elolvasva is egy filozofikus hangvételű, intelligens sci-fire asszociálhatunk. Vagy legalábbis olyanra, amiben megvan a potenciál arra, hogy sok-sok okosságot állapítson meg megannyi témáról.
Nos, megtekintve az első három epizódot, annyi már leszűrhető, hogy ötletekben, gondolatokban nincsen hiány, ehhez pedig egy olyan képi világ társul, amelyet bár úgy éreztem meg kell szoknia a szememnek, egészen grandiózus kiállást kölcsönöz az alkotásnak. Már itt érezhető Ridley Scott befolyása a projektbe, hiszen tudjuk nagyon jól, hogy neki még mindig piszok jó szeme van a látványhoz, a díszletekhez. Itt is ugyanaz a precizitás figyelhető meg, mint előző sci-fijeinél: esetünkben egy lepusztult, sivatagos, sivár környezet párosul letisztult dizájnú űrhajókkal és űrhajóbelsőkkel, abban a kevés, általa rendezett akciójelenetben pedig olyan gyönyörűen száll a levegőben a vér, hogy öröm nézni.
Az első három epizódban megismerhetjük a két androidot, akik érzelmeket imitálva, de mégis a maguk racionális módján igyekeznek felnevelni a gyerekeket, majd szemtanúi lehetünk annak is, hogy mi van, ha egyikük kiszámíthatatlanná válik (Scott itt kicsit mintha megidézné az Alien-t). Bepillantást nyerhetünk abba, hogy miféle háború dúlt a Földön (bár a háttértörténet ezt illetően még mindig zavaros), ám eddig a látvány mellett a legerősebb húzása a sorozatnak az a hit és ateizmus kérdésköre, amire vélhetően még jobban rá fognak majd feküdni az elkövetkezendő epizódokban. A sorozat ezt illetően rendkívül merész gondolatokkal szolgál a néző számára, amely a hit önámítását és erőszakosságát állítja szembe azzal a letisztult, racionálisabb, földhözragadtabb gondolkodásmóddal, amelyet mondjuk sokak számára az ateizmus képvisel. A hit azonban nem az egyetlen téma, amit láthatóan igyekszik körbejárni a sorozat. A farkas gyermekei felteszi azt a kérdést is, hogy lehet-e a semmiből civilizációt teremteni (illetve milyen nehézségei vannak), helyes-e burokban nevelni egy gyermeket, elzárva és tiltani őt minden olyantól, amit szülőként rossznak gondolsz és károsnak.
Nem elhanyagolható az sem, hogy a főszereplők is kellően érdekesek, még az elsőre érzelmektől mentes androidok is. Amanda Collin (Anya) és Abubakar Salim (Apa) alapvetően visszafogott mimikával keltik életre karaktereiket (egy-két kirívó kivételtől eltekintve) és - kiváltképp Anya - képes arra, hogy egyik pillanatban még ijesztően rideg legyen (az első epizód végén történő ámokfutása tökéletes példa erre), a másikban pedig sajátosan érzelmes. Ugyanez vonatkozik a többiekre is: Winta McGrath Campion-ja bár egyelőre csak ébredezik a szerepben, azért érezhető benne a potenciál, a másik oldalon harcoló Marcus (Travis Fimmel) és Sue (Niamh Algar) jelenléte és a hívőkhöz fűződő viszonyuk jócskán árnyalja a palettát.
Ha az alkotók jól keverik a lapjaikat, akkor egy izgalmas, látványos és ötletes sorozatot kapunk a végére, amely amellett, hogy látványával lenyűgöz, elgondolkodtat, megmozgat. Reméljük, nem egy újabb Prometheus lesz belőle, amely minden értelmes gondolatára jött tíz másik hülyeség és amely egyszerre próbált vérgőzös űrbéli slasher lenni és filozofikus sci-fi lenni. Nyilván benne van a pakliban, hogy itt is csak a szavak lesznek nagyok, a gondolatok kevéssé, de A farkas gyermekei egyelőre jó úton halad, hogy egy lenyűgöző és pöpec látványvilággal bíró űrbéli lamentálás legyen arról, kik is vagyunk mi.