A napokban került a mozikba A majmok bolygója - Háború, amely egy fantasztikus trilógiává formálta a 2011-ben rebootolt filmsorozatot. A premier apropójából, most áttekintjük A majmok bolygója filmek történetét és kivesézzük a korábbi filmeket, azonban nem az új trilógiára, hanem a már közel 50 éve elkészült eredeti klasszikusra és annak folytatásaira fókuszálva vizsgálnánk a kezdet kezdetét, amiből mára egy technikailag lenyűgöző és nagyon is aktuális, kvázi örök érvényű témákat boncolgató filmtrilógia nőtte ki magát. Az előző mondatom nagyjából már meg is válaszolta miért is érdemes visszamennünk 49 évet a múltba, hogy felidézzük a gumiálarcos majmokat, amint hálókkal próbálják elkapni a tógában szaladgáló akkori férfi ideált, Charlton Hestont, ugyanis bármennyire is tűnhet mai szemmel elavultnak a film, gondolataiban és olykor megvalósításában is képes piszok módon ellenállni az idő múlásának.
Az első A majmok bolygója 1968-ban került a mozikba, de máig egy nagyon is érdemi gondolatokkal átszőtt és gondosan elkészített alkotás, amely meghaladta a korát. Szerencsétlenségére éppen a sci-fi zsáner egyik máig legnagyobb hatással bíró alkotásával, a 2001: Űrodüsszeiával került egy évben a mozikba, így mondhatni nem élvezhette a reflektorfényt Kubrick szintén korát meghaladó filmje miatt, amely érhető módon ellopta a show-t, hiszen bárhogy nézzük mai szemmel is talányosnak bizonyul mind a film története, mind a technikai megoldások, melyeket a rendező alkalmazott. Kétség kívül a sci-fi műfaj egyik legjobb évtizede lehetett ez. A hatvanas években kifejezetten elgondolkodtatóak voltak a sci-fi alkotások, az évtized második felétől, miután a műfaj hellyel-közzel maga mögött hagyta az atomháború lehetőségére és annak félelmeire építkező filmek gyártását, előkerültek az adaptációra való törekvések és így született meg A majmok bolygója forgatókönyve is, hiszen az eredeti történet megálmodója Pierre Boulle volt, a Híd a Kwai folyón írója, aki egy nagyon is különös módon ragadta meg az emberi természet vizsgálatát, regényén keresztül.
Habár jó néhány változtatást eszközöltek és több átírás is történt, végül megszületett a forgatókönyv, amely a futurisztikus majom civilizáció helyett végeredményben egy viszonylag fejletlen kultúrába ejtette bele az elbizakodott asztronautákat, akik, mint egy félelmet és korlátot nem ismerve vágnak neki a kalandnak. Ezt a fajta kezdeti "hübriszt" rombolja le a film, amely az emberi természet egyik sajátjaként tekinthető, a kíváncsiság és a határokon való áthágás, a rohamos fejlődésre való törekvés, maga az emberi természet az emberiség és a környezete veszte, ez A majmok bolygójának magja. Ezt a központi gondolatot bontja ki Taylor "felfedezése". A film leginkább akkor fókuszál erre, amikor Taylor próbál megszökni és az egész városon keresztül üldözik az őrök. Egy izgalmas, feszültséggel teli hajsza részesei vagyunk, de közben szinte az egész kultúrába betekintést nyerünk, ahogy Heston végigszalad a jól felépített díszletek között és a kamera a teret kitöltve körbe pásztáz, bemutatva mindent, amit látnunk kell. Az utolsó csavar, amivel a film szolgál a végső csapás, ami még inkább tovább erősíti az emberi természetről elképzelt nihilizmust: a fejlődés hosszútávon visszafejlődés.
A folytatásokban a remek alaphelyzet és a filozófiai gondolatok folyamatosan halványulni kezdtek és még ha úgy ahogy helytállóak is lettek és egy koherens kvintológia lett a végeredmény, amelyet szorosan és gondosan fűztek/foldoztak össze, ám az első epizód utáni minőségi hanyatlás elvitathatatlan. Azonban ez nem jelenti azt, hogy csupán az első rész egyedül a megnézésre méltó, meg kell hagyni, a készítőknek kifejezetten nehéz dolguk volt az első ikonikus lezárása után tovább fűzni Taylor történetét. Azonban egyetlen kézenfekvő mód állt rendelkezésükre, mégpedig a világ kibővítése, és így is tettek. A folytatást azonban már csak epizódszerepként vállalta Heston, ezért a karaktere viszonylag rövid időt tölt a képen, így a keresésére küldött, James Franciscus, azaz Brent folytatja a felfedezést. Rendkívül bizarr fordulatokat vesz a történet és már több megmagyarázhatatlan, már-már misztikus események részeseivé válunk. A film végül egy olyan lezárást kap, amely úgy tűnhet, hogy nem hagy helyet több folytatásnak, azonban az ötletes írócsapat itt lépte meg a nagy bravúrt és lényegében újra életre keltette a franchise-t.
A harmadik epizód teljesen maga mögött hagyja a majmok bolygóját, ugyanis a 70-es évek Amerikájába keveredő Zirát, Corneliust és egy harmadik csimpánzt, Dr. Milót helyezi az első részből megismert Taylor-i helyzetbe. Az emberi társadalom és kultúra ütközik a már megismert majom képzetekkel. Természetesen az emberi oldalnak is megvannak a maga előítéletei és félelmei, amelyek konfliktussá válnak, ezt Zira terhessége váltja ki. A gyermek nemzésének megtagadása váltja ki az összeütközést és indítja el azon az úton az emberiséget, ami végleg megpecsételi a sorsát: megszületik Cézár. Meg kell hagyni, ez a felállás ötletes volt, a második rész után üdítő fordulatot jelentett, de mégsem adott annyi újdonságot, hogy a további epizódok minősége fenntartható legyen.
A kvintológia negyedik darabja 1972-ben jelent meg, négy évvel az első után, mégis technikai változásoknak egyáltalán nem lehetett nyomát fellelni. Zira és Cornelius szerelmének gyümölcse, Cézár kerül a film középpontjába, aki már egy olyan világban él, ahol a majmok idomított rabszolgaként szolgálják az emberiséget. Ebben a bürokratikus világban az elnyomott majmokban kelti fel Cézár a lázadás lehetőségét. A film egyértelműen az Egyesült Államokat akkoriban érintő és azóta is fennálló etnikai feszültségekre reflektált, azonban a legfontosabb dolog, az együttérzés, a szerethetőség kiváltása egyáltalán nem sikerült J. Lee Thompson rendezőnek, a lázadás folyamata és a végső katartikus bosszú is egyszerűen elmaradt és ez a fajta melléfogás rányomja a bélyegét a filmre.
Egyszer mindennek lejár az ideje, így történt A majmok bolygójával is, amikor 1973-ban elkészült az ötödik rész, amely már az atomháborúk utáni majomtársadalom és a békésen együtt élő emberi társadalom világát próbálta megmutatni, azonban rendkívül alacsony költségvetéssel dolgozott a film és ez nagyon is meglátszott a végeredményen, amely a korábbiakban működő ember-majom kapcsolatot az utolsó alkalomra már komolyan vehetetlenné és érdektelenné tette. Azonban a legutolsó film értékelése nem azt jelenti, hogy ez a film lett a legrosszabb, egyszerűen a változatlanság, amely már az előző részben beállt, egyszerűen elviselhetetlenné vált. Az a gondolat, amely az első A majmok bolygóját 1968-ban naggyá tette, az utolsó filmre egyre inkább igazolódni látszott: a fejlődés/haladás, hosszútávon visszafejlődést eredményez, ez is vetett véget a majmok kalandjának egy jó néhány évig, amíg aztán 2001-ben újfent egy olyan reboottal próbálkoztak, ami ismét elvette minden kíváncsi néző kedvét franchise-tól.
A majmok bolygója ázsiója azonban nem maradt meggyalázott és a filmtörténetben egyre távolodó, kvázi elfeledett ékszer, hiszen a 20th Century Fox egy nagyon is friss, aktuális köntösbe öltöztette a korábban kifejtett filozófiai tartalmat. Méltó módon tovább örökítve, immáron egy minőségi trilógiaként, hiszen ez a gondolat akár 50 év távlatából is képes újat mesélni, csupán meg kell találni a módját.