Hirdetés

Az öt legjobb Clive Barker adaptáció

|

Akit Stephen King anno a horror jövőjének nevezett.

Hirdetés

Clive Barker ma 70 éves, és noha nem lett végül akkora név a szakmában, mint a fent említett úriember, azért nincs oka panaszkodni. Barker a horror-fantasy zsáner ikonja számos ismert alkotással a háta mögött. Igazi multitalentum, s noha elsősorban íróként vált ismerté, illusztrátorként, képregényíróként, filmrendezőként és producerként is kipróbálta magát. Ezen felül a videojátékipar számára sem ismeretlen a neve, de erre még visszatérünk az összeállítás egy későbbi pontján. A születésnapja mellett az új Hellraiser film apropóján is kaptunk az alkalmon, hogy összeszedjük a legjobb adaptációkat, melyek az ő művei alapján készültek.

Hirdetés

Hellraiser (1987)

Egyértelműen Barker legismertebb alkotása, melyből rövid idő alatt franchise lett, olyannyira, hogy a hamarosan érkező reboot már a sorozat 11. darabja lesz. Más kérdés, hogy a negyedik felvonástól erősen hanyatlásnak indult a filmek minősége és többnyire rögtön DVD-n láttak napvilágot. Az első rész azonban egyértelműen mozifilm, mely Barker rendezői bemutatkozása is egyben. A végeredményen látszik a tapasztalatlanság, ellenben a lelkesedés is, egyáltalán nem vette félvállról a munkát a szerző. A filmet egyértelműen a szado-mazo megjelenésű, bizarr külsejű lények, a Cenobiták adták el, mint a fájdalom és a gyönyör egyesülésének manifesztumai. Hiába csak ritkán tűnnek fel, egyértelműen azok a csúcspontok, amikor őket látjuk, de a Hellraiser ezt leszámítva is egy korrekt horror a 80-as évekből, olyan brutalitással és praktikus effektekkel, melyek ma is kifogástalanul működnek. Kíváncsian várjuk, hogy a reboot fel tud-e nőni hozzá.

Az éjszaka szülöttei (1990)

A Hellraiser sikere után Barker ismét lehetőséget kapott arra, hogy saját maga adaptálja egy művét. Más kérdés, hogy a várt siker ezúttal elmaradt, köszönhetően a producerek megkötéseinek és a pocsék marketingnek. Az éjszaka szülöttei főszereplője Boone (Craig Sheffer), akit üldöz egy sorozatgyilkos (aki egyben a terapeutája, David Cronenberg alakításában), de hősünk csak a szerelmével szeretne lenni, majd eljut Midianba, egy szörnyekkel teli városba. A sztori érdekessége, hogy a bizarr lények lettek volna a hősök, ám ezt a fejesek nehezményezték, így a végeredmény nem pont olyan lett, mint ahogy Barker elképzelte. Jól mutatja a stáb nézeteltéréseit, hogy a filmből négy (!) változat létezik. A mozis, a rendezői, a Cabal (a regény címe) vágás és a bővített VHS kiadás. Míg a mozis verzió inkább egy slasher akart lenni kesze-kusza történettel, addig a többi alternatíva teljesen más megvilágításba helyezte az összképet. Több figyelmet szenteltek a szörnyekre, a városra, kevesebbet a gyilkosra. A rendezői változat adja a legkomplexebb élményt és remekül mutatja be, hogy Barker milyen remek érzékkel teremt világokat, így aki még nem látta, azzal érdemes próbálkoznia.

Kampókéz (1992)

A Hellraiserben látható Pinhead mellett egy másik horrorikont is teremtett Barker. Ő nem más, mint Kampókéz, noha azt le kell szögeznünk, hogy ebben legalább akkora szerepe volt a filmet rendező Bernard Rose-nak. Tudniillik a novella eredetileg Liverpoolban játszódik és a horror mellett az osztálykülönbségekre hívja fel a figyelmet, ám Rose úgy gondolta, hogy a helyszín legyen Chicago egy szegénynegyede és a faji kérdés is kapjon kulcsszerepet. A döntés bejött, a Kampókéz messze nem csak egy szimpla slasher, érdekes és fontos témákat feszeget kellően árnyaltan, miközben árad belőle a neogótikus horror hangulat. A folytatások már nem muzsikáltak ennyire szépen, s noha a legújabb, tavalyi felvonás alapvetően sikeres lett, sokkal didaktikusabb, felszínesebb módon mesél, plusz az eredeti verzió atmoszféráját sem volt képes megragadni.

Clive Barker's Undying (2001)

Kicsit csalok, mert a következő delikvens nem klasszikus értelemben vett adaptáció, ráadásul egy videojátékról van szó, de a minősége miatt nem lehet kihagyni egy ilyen listából. Ahogy a bevezetőben említettem, Barkertől egyáltalán nem állt távolt a játékipar. Sokan ismerhetik tőle a 2007-es Jerichot, mely vegyes kritikai fogadtatásban részesült, de korrekt szórakozásnak bizonyult. A magnum opusa ezen a fronton viszont egyértelműen az Undying. Mai szemmel már találhatunk benne kivetnivalót, de nem véletlenül tartják a fantasy horror igazi klasszikusának, és bizony vannak bőven elévülhetetlen erényei. Kifejezetten hosszú FPS-ről van szó, melyben a fegyverek mellett a varázslásnak is nagy szerep jut. Az okkult dolgok, a téren és időn átívelő helyszínek, illetve az általuk kreált atmoszféra rögtön magába szippantja az embert, melyet megkoronáz a helyenkénti idegőrlő feszültség. Szuper alapanyag lehetne egy remake-hez, de így is a műfaj elitjébe tartozik.

Éjféli etetés (2008)

Egy modernebb, tradicionálisabb, slasheres feldolgozás, ahol a szárnyait bontogató Bradley Cooper egy fotóst alakít, aki elkezd követni egy feltételezett sorozatgyilkost. Egyszerű sztorinak tűnik, de mivel tudjuk, hogy Barkerről van szó, feltételezhetjük, hogy nem ússzuk meg ilyen könnyen. Az Éjféli etetés nem feltétlenül egy jó film, a CGI például borzasztó, illetve a válaszok felfedezése is hagyhat némi kívánnivalót maga után. A főhős karakteríve azonban önmagában érdekes, Vinnie Jones szótlan gyilkosa szintén többet rejt magában, mint elsőre gondolnánk, akárcsak a történet misztikussága és morális kérdései. Nem dimenzionálom túl, mert ez továbbra is egy slasher, ám a hibái ellenére akad benne egy kis extra, ami miatt az átlag fölé emelkedik.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.