Aki olvasott már Stephen Kingtől, annak nem kell bemutatni, hogy milyen bevett toposzokra és hatásmechanizmusokra épít a horror koronázatlan királya. Természetesen neki is vannak botlásai, nem minden esetben talál ő sem telibe, viszont a műfaj klasszikusainak túlnyomó része az ő nevéhez köthető. Történetei húsbavágóak, szívszorítóak, könyörtelenek, és olykor még humorosak is. Ezek egyvelegéből születtek olyan regények és novellák, mint például az Állj ki mellettem!, a Tortúra, a Cujo, a Carrie vagy A remény rabjai. Cikkem apropója az idén májusban debütáló Tűzgyújtó film (amiből már 1984-ben is készült feldolgozás Drew Barrymore főszereplésével), és ezúton kiválasztottam öt Stephen King írását adaptáló filmalkotást, melyek méltán sorolhatók a filmkészítés gyöngyszemei közé. (A lista összeállítása során nem az volt az elsődleges szempont, hogy az eredeti művel állítsam lépten-nyomon párhuzamba, sokkal inkább az elért hatás vizsgálata állt a fókuszban.)
Állj mellém! (rendező: Rob Reiner, 1986)
Négy kamasz, négy életút, egy cél: Ray Brower holttestének felkutatása. Az Állj mellém! inkább nevezhető ifjúsági kalandfilmnek, mint horrornak, de King lenyomata itt is tetten érhető, aminek köszönhetően ezúttal sem maradunk hidegrázós pillanatok nélkül. A film fő fókusza azonban nem a fizikai hatáskeltésen van, hanem a karakterek traumáin, melyek talán a legsebezhetőbb korosztályon, a serdülőkön csapódnak le. A gyerekszínészek zseniálisak, a forgatókönyv telitalálat (ahogy az alapjául szolgáló novella is), egyszóval tökéletes a recept egy szórakoztató, ugyanakkor rendkívül szívfacsaró történet filmre vitelének. A sors tragikus fintora, hogy River Phoenix (egyébként Joaquin Phoenix testvére), aki Chris Chamberst alakította, az általa megformált karakterhez hasonlóan szintén elhunyt, mindössze 23 évesen, már egy Oscar-jelöléssel a háta mögött. Fájó belegondolni, hogy az Állj mellém! története ennyire átültethetően beköltözött a valóságunkba.
Halálsoron (rendező: Frank Darabont, 1999)
"Megyek a soron, megyek a halálsoron" - visszhangozhat sokak fejében Frank Darabont börtönfilmjének egyik legemlékezetesebb egysorosa. A Halálsoron azért egy csodálatosan szép film, mert sikerült vegyíteni az emberi gyarlóságot a megváltó megfoghatatlannal, aminek a fúziója talán-talán valamivel szebbé tudja tenni ezt a világot körülöttünk. Ebből, és a film több, mint 180 perces hosszából kifolyólag a felsorolt alkotások közül itt éri a legtöbb érzelmi katarzis a nézőt. Történetünk szereplői között van, aki esendő, de nem elbukott, akad teljesen tiszta lelkű, de jelen van a megtestesült gonosz is, aki ahol tud, csak árt. Darabont az egyik pillanatban felemel, a következőben felmossa velünk a padlót: nem hagy bűntudat és könnycsepp nélkül senkit sem John Coffey (Michael Clarke Duncan) kálváriája, de példája reményt is ad, hogy még a bűn legmélyebb bugyrában, a halálraítéltek börtönében is győzedelmeskedhet a jó.
1408 (rendező: Mikael Håfström, 2007)
Bár nem a legjobb film a listában, mindenképp képviselni akartam az utóbbi évek Stephen King-adaptációit is legalább egy alkotással. Sokáig vacilláltam az 1408 és az Az között, de végül Mike Enslin (John Cusack) lidércnyomására esett a választás. Håfström klausztrofób horrorja remekül adagolja feszültséget, annak ellenére, hogy a lényegi konfliktus csupán a harmincadik percben eszkalálódik. Írói önvallomás, családi dráma és zsigeri horrorélmény: ezek keveréke az 1408-as hotelszoba, melynek számkombinációjában legalább van annyi jelentéstartalom, mint a 237-esében… Külön kis érdekesség, hogy a film több alternatív lezárást is kapott (mozis verzió, rendezői változat stb.), amit talán nem most fejtenék ki, mindenesetre egy-két kattintással utána lehet olvasni. Hozzátok melyik áll a legközelebb?
A remény rabjai (rendező: Frank Darabont, 1994)
Kétségtelen, hogy valójában nem minden idők legjobb filmjéről van szó, sőt a szívemhez Darabont másik börtönfilmje, a Halálsoron még közelebb áll, de A remény rabjairól egyértelműen kijelenthető, hogy zseniális adaptáció. Kivételt teszek, ezúttal muszáj kicsit szembeállítani King novellájával Darabont verzióját, ugyanis a történet szinte mindkét művész víziójában egyezik, viszont a megvalósításban hatalmasak a különbségek. King írt egy iróniával fűszerezett beszámolót, ami nagyon olvasmányos és lendületes, de az írótól megszokottal ellentétben rendkívül távolságtartó. A film ezzel szemben bár megőrizte a mű cselekményét és a humorából is merített, mégis mert közvetlenebb lenni és átélhetőbb hangulatot teremteni. A rendezésnek, a színészeknek és a szkriptnek köszönhetően sokkal pörgősebb a cselekmény, és a karakterekkel is könnyebb azonosulni. Egy szó, mint száz, a lista jól bizonyítja, hogy a legjobb börtönfilmek Frank Darabont háza táján születnek.
Tortúra (rendező: Rob Reiner, 1990)
Ha írói válságban vagy, fordulj Stephen Kinghez! Nem garantált a felvillanyozó motivációs beszéd, viszont kapsz egy explicit képet arról, hogy milyen félelmekkel és kihívásokkal szembesülhetsz a szakmában. Erre Rob Reiner csak ráerősített, aki vette a bátorságot, és filmre vitte az író egyik legsikeresebb regényét, a Tortúrát. Volt benne kockázat, hiszen Stanley Kubrick Ragyogás című filmjét például mind a mai napig rühelli King, de Reinernek sikerült megúsznia a lehetséges konfliktust, ugyanis filmje hű maradt az eredetihez, mégis tudott maradandót alkotni. Ennél a pontnál elkerülhetetlen megemlíteni Kathy Bates színészi játékát, akinek a filmbeli megjelenése szinte biztos, hogy tükrözi az olvasók elképzelését Anna Wilkes karakteréről. Gaztettei átformálták a "nagykönyvben megírt" fanatikus rajongóról alkotott képünket, kizárólag növelve bennünk az előítéletet. Hát igen, Stephen bácsinak bizonyára a leghűbb olvasókkal is akadtak kellemetlenebb tapasztalatai.
Nektek melyik a kedvenc Stephen King-filmfeldolgozásotok?