Budapest jó néhány éve már a legkeresettebb európai forgatási helyszínek egyikének számít, ami nem csupán a külföldiek számára kedvező adókedvezményeknek, hanem az egyedülálló földrajzi adottságoknak, a meseszép történelmi emlékműveknek és a korszerű technikával felszerelt stúdióknak köszönhető. Az alábbiakban összeszedtünk egy csokorra valót a legmenőbb fővárosi filmes helyszínekből.
Szépművészeti Múzeum - Holdlovag
A Disney+-on megjelent sorozat, az Oscar Isaac főszereplésével debütáló Holdlovag számos magyar helyszínnel büszkélkedhet, noha a történet Londonban, Németországban és Egyiptomban játszódik. Így aztán a British Museum helyett az Oscar Isaac által alakított Steven valójában a magyar főváros szívében található budapesti Szépművészeti Múzeumban dolgozik, amit azonban vélhetően kevesen szúrnak ki, hiszen a két épület oszlopai és homlokzata meglehetősen hasonlítanak egymásra, így némi CGI-vel "megfinomítva" simán elhiteti velünk a szemünk, hogy bizony nem Budapesten, hanem Londonban járunk. Ugyanígy feltűnik az Anker köz, amit azért a fővárosiak - különösen a környéken élők - vélhetően akkor is felismernek, ha bekötik a szemüket, hiába adják el úgy a helyszínt, mint London belvárosát.
Bálna - Mentőexpedíció
A Duna partján megépített Bálna a főváros egyik sokak által vitatott, ám mindenképp látványos és figyelemreméltó épülete, amely extrém látványának köszönhetően számos film forgatásához biztosított különleges helyszínt. Így például meglehet, senkinek sem esett le, de Ridley Scott 2015-ös Mentőexpedíció című filmjének egyes jeleneteit itt vették fel, a Bálna volt ugyanis a történet szerint a NASA főhadiszállása, ahonnan a bajba jutott űrhajóst (Matt Damon) próbálta segíteni a földi legénység.
Igazságügyi Palota - Inferno
A Tom Hanks főszereplésével készült Dan Brown-adaptáció, a 2016-os Inferno története szerint Robert Langdon egy firenzei kórházban ébred, ahonnan azonban a nyomok Törökországba vezetik. Igen ám, de a számos olasz és török helyszín között feltűnik a Hauszmann Alajos által tervezett budapesti Igazságügyi Palota impozáns épülete is, mintha csak a Palazzo Vecchio lenne, de mi, magyarok igenis tudjuk és látjuk, hogy ez bizony ismét egy hazai helyszín. A készítőknek azonban vélhetően olcsóbb volt kifizetni egy 120 éves épület bérleti díját (még ha Tom Hanks fel is mászott a tetejére), mintha mindezt egy 700 éves műemlékre kellett volna kialkudniuk.
Lánchíd - Gemini Man
Furcsa lett volna, ha a legszebb és legkülönlegesebb fővárosi híd kimarad a listából. Hazánk első kőhídja, a főváros egyik legfontosabb szimbóluma számtalan hazai és nemzetközi produkcióban szerepel, így például a Gemini Manben is. A főszerepet alakító Will Smith-t olyannyira lenyűgözte a fővárosunk és a Lánchíd, hogy külön posztot szentelt neki(k), sőt, apák napján lassított videót készített az általa oly nagyra becsült Lánchídnál.
Liszt Ferenc Repülőtér - Terminátor: Sötét végzet
Az ország első korszerű repülőterét 1950-ben nyitották meg, ez a legnagyobb hazánk öt reptere közül. 2011-ben Liszt Ferenc zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából nevezték át mai nevére. Látványos belső tereinek és modern küllemének köszönhetően a filmesek szívesen forgatnak itt, kiváltképp akciófilmeket. A Terminátor film stábja 2018-ban érkezett hazánkba, a munkálatok megkezdésére. Bár a jelenetek javát az Origo Filmstúdióban forgatták, a Liszt Ferenc Repülőtér is kivette a részét a munkából, így a környékbeliek elmondása szerint a felvételek alatt aktívan durrogtak a vaktöltények, miközben a film főszereplői, Arnold Schwarzenegger és Linda Hamilton igyekeztek megvédeni az apokalipszistől a világot.
+1: Mafilm/NFI Stúdió - Szárnyas fejvadász 2049
Kevesen tudják, de a (Budapesthez közeli) Mafilm/NFI Stúdió Európa legnagyobb szabadtéri víztartályának ad otthont, amit kifejezetten a Denis Villeneuve nevéhez fűződő, 2017-es Szárnyas fejvadász 2049 forgatásához építettek. A hi-tech víztartálynak köszönhetően a film vizes jelenetei elképesztő látványt nyújtottak, ami nem is csoda, hiszen a medence akár 4700 m3 vizet is képes befogadni, ráadásul a kültéren "vízpart" gyanánt közel 4000 m2 sík terület állt a forgatócsoport rendelkezésére, hogy azt a témához illő díszletekkel és technikával berendezze. A víztartály édesvízzel van feltöltve, ami nem tesz kárt a műszaki berendezésekben és a színészek/stáb munkáját is megkönnyíti, ráadásul a korszerű szűrő- és keringető rendszernek köszönhetően mindig kristálytiszta a víz, így nem csoda, hogy ez az egyik legnépszerűbb "vizes" forgatási helyszín egész Európában.