Hirdetés

Sorozatajánló: BoJack Horseman

|

Azért az eléggé elgondolkodtató, hogy ahhoz, hogy magunkba nézzünk és felismerjük a saját hibáinkat, egy antropomorf, lezüllött ló megjelenése kellett.

2014-ben járunk. A Netflix szemellenzősen tör előre a sorozatok terén, hátrahagyva a konkurens szolgáltatókat, és futószalagon gyártva a jobbnál jobb szériákat (mint az Orange is the New Black, avagy éppen a Kártyavár). Mivel ők alapjaiban szeretik megváltoztatni az eddig lefektetett TV-s szabályokat (például hogy azonnal a teljes évadot kézhez kapjuk, és nem kell egy epizódra hosszú-hosszú heteket várni), így csaknem minden egyes ötletre igent mondtak, amiben egy kicsi kis újdonság is leledzett. Így kaphatott zöld utat a komikus Raphael Bob-Waksberg sorozata is, a BoJack Horseman, ami egy alkoholista, drogfüggő, egyben antropomorf ló életét hivatott bemutatni. És ennek mi, a nézők örültünk a leginkább.

South Park, Futurama, A Simpson család, Family Guy, vagy éppen az utóbbi évekből az újdonsült Emmy-díjas Rick és Morty. Mindegyikben az a közös, hogy habár rajzfilmsorozatok (vagy magasabb berkekben mondva animációsak), egytől-egyig a felnőtteket lőtték be mint célközönséget. Ebbe a sorba csatlakozik be a BoJack Horseman is egy aprócska kis eltéréssel kiegészülve: ez a széria egy epizódról-epizódra épülő történetet mesél el egy lóról - BoJackről - és az ő különböző helyzeteiről. Így ha valaki ki-kihagy néha egy epizódot, az hamar fel tudja vonni a szemöldökét a "most mi történik?!" kérdést ordítozva. Viszont ha az elejétől a végéig nyomon követjük ezt a nem mindennapi karaktert, akkor bizony olyan élményekben lehet részünk, amiknek habár egyáltalán nem fogunk örülni, mégis megválni tőlük a legkevésbé sem akarunk.

Annak ellenére, hogy a Netflixen már az ötödik évadot tapossa a sorozat, idehaza kevesen ismerik. (Ami lehet, hogy a közeljövőben változni fog, hiszen a Comedy Central megszerezte magának a széria forgalmazási jogait, szóval még az is lehet, hogy a TV-ben szinkronosan lesz látható.) Ebből kiindulva vessünk pár pillantást nagyvonalakban a történetre: BoJack (az ezerhangú Will Arnett) egy kiöregedett, '90-es évekbeli szitkomsztár, aki nem túl kecsegtető kilátások elé néz karrierjét tekintve. Ennek ellenére saját magát megállás nélkül fényezi, és még mindig hatalmas színésznek tartja személyét. Mármint a felszínen, a külvilág felé mutatva. Viszont belül ő maga is érzi, hogy eljárt felette az idő, ezért bánatát és az ebből fakadó önutálatát alkoholba és különféle drogokba fojtja. A kérdés pedig adott: meg tud-e állni egyszer csak a lejtőn, újra talpra tud-e állni, vagy neki már úgyis mindegy?

Túl prűd lennék, ha ennyivel el is intéznénk a történetet, mert több van itt, mint amennyit maga a sorozat kínál. Egyrészt a címszereplő mellett számtalan feledhetetlen és magával ragadó karakter tűnik fel a sorozatban, mint például BJ legközelebbi ismerőse, a munkanélküli, de lelkes Todd (a Breaking Bad egykori sztárja, Aaron Paul), aki még anno egy buli után foglalta be BoJack kanapéját, vagy BJ önéletrajzát jegyző szellemíró Diane (a mindig csodás Alison Brie), aki legalább akkora erővel harcol a női jogokért, mint amennyi kétség és önutálat ébred fel benne saját magával kapcsolatban. Rajtuk kívül még bűn lenne említés nélkül elmenni Princess Carolyn (Amy Sedaris) mellett, aki BJ anyasági problémákkal küszködő ügynöke, vagy Diane férje, Mr. Peanutbutter (Paul F. Tompkins) sem elhanyagolható figura, aki komikus színészként mindent megtesz azért, hogy az emberek kedvére tegyen, és ne felejtsék el őt.

Az már szerintem ennyiből is bőven gyanítható, hogy ebben a sorozatban egy olyan karakter sincsen, aki nem küszködne valamilyen problémával - csakúgy, mint mindenki a való életben. És pont ez az egyike azon elemeknek, melyek különlegessé teszik a BoJack Horsemant. Itt nem a drámai felvételek ékelődnek be egy-egy poén közé kitöltés gyanánt, mint például egy korábbi Family Guy, vagy egy Rick és Morty epizódban, hanem éppen fordítva. Ez a széria a nagybetűs Dramedy, az a fajta melankolikus és szívbemarkoló TV-történeti eposz, ami a (valóban) humoros poénjai után egy-két ügyes vágás kíséretében kifacsarja a nézőjéből az összes jókedvet - és teszi ezt bravúrosan. Ezen szomorú, lehangoló képsorok egyáltalán nem erőltettetek és nem esnek túlzásba. Néhol hatásvadászok ugyan, néhol előre kiszámíthatóak, de minden egyes alkalommal működnek és elérik a céljukat. A néző pedig, ha nem is egy csapásra (talán kettőre), de a hatásuk alá kerül, amit még a megtekintés után napokkal, hetekkel később is felidéz. És ez az igazán tisztelendő egy sorozatban!

Fentebb már említésre került, hogy a sorozat már az ötödik szezonját tapossa (most szeptember 14-én startolt el), így ebből kiindulva vegyük górcső alá, egyfajta gyorstalpalóként, hogy melyik évadban mi is történik - természetesen spoilermentesen. Az első évadot tekintik mind közül a kevésbé jól sikerültnek, de ez, valljuk be, elkerülhetetlen volt. Számtalan kisebb-nagyobb szereplőt kellett bemutatni, a közöttük lévő kapcsolatokat és viszályokat elmélyíteni, szimpatikussá tenni a szimpatikusnak szánt karaktereket, ami csak úgy sikerülhetett egy maximum 26 perces epizódú sorozatnak, ha a történetet föláldozzák ezeknek az oltárán. Olyan ez, mint amilyen a Breaking Bad, vagy a Trónok harca első szezonja volt. Ekkor ismerkedünk meg főhősünkkel, és az ő életéről készülő életrajzi könyv megírásának viszontagságaival.

A második évad egy hőn áhított filmszerep körüli sürgést-forgást mutat be az előkészületektől egészen a vörös szőnyeges premierig. Az első szezonnal ellentétben igencsak kitűnik, hogy az alkotók erősen rámentek a sztorira - hiszen már volt miből építkezni -, ami tovább mélyítette a már eleve mély atmoszférát. A harmadik etap talán a legsötétebb évad, nemcsak a sorozatban, hanem az utóbbi években. Az írók érezhetően a dráma felé kanyarodtak el, mellőzve sok esetben a poénokat is, ezzel egy olyan szívszorító, már-már fájdalmas, de egyben igaz képet festve a mi világunkról, amihez foghatót eddig még nem láthattunk. BJ interjúról interjúra döbben rá az igazságra, hogy lehet bármilyen jó is az új filmje, nyerhet bármennyi díjat, ő képtelen levetkőzni a magára aggatott önutálatot. Így végül egy eléggé szívettépő elhatározásra szánja el magát.

A negyedik szezon sok esetben volt annak a kérdésnek a tárgya, hogy ilyen erőteljes évadlezárás után mégis hogyan lehet ezt folytatni úgy, hogy az ne menjen a minőség rovására. Waksberg és az alkotócsapata is tisztában volt ezzel, így sokkal inkább a főhős gyerekkorára fókuszáltak rá, ezzel bemutatva azt az egyetemes (sok helyen máig tagadott) tényt, hogy a gyermek az mindig a szülő lenyomata. Legyen az akár ember, vagy ló. BoJack pontosan emiatt akar most újfent bizonyítani a semmiből felbukkanó tinédzser lánya, Hollyhock előtt. És az előzőekkel ellentétben a negyedik évad vége minden idők egyik legreményteljesebb és leggyönyörűbb lezárása - már ha szabad élnem ilyen nagy szavakkal.

(Az ötödik évadról még nem ejtenénk szót, hiszen az majd egy teljesen különálló évadkritikát fog kapni. Újfent olyan témákat feszeget ez a tizenkét darab epizód, melyek aktuálisabbak, mint valaha, így tejesen megéri a külön cikket.)

A sorozatos (mellesleg teljesen jogos) ömlengéshullámot félretéve nem mehetünk el szó nélkül a széria egyetlen komolyabb "baja" mellett - ami egyben az egyik érdemjegye is más nézőpontból. Sajnos sokakat tud elrettenteni az az elképzelt világ, ahol az emberek és az antropomorf állatok képesek együtt élni. Ez az ok nem nagyon szorul kifejtésre, teljes mértékben megértendő az álláspont, ha egy néző felhúzza a szemöldökét egy beszélő aranyhörcsög láttán (van ilyen szereplő, nem vicc.). Waksberg elmondása szerint már a kezdetektől fogva emberi-állati világban gondolkoztak, hiszen így sokkalta könnyebben tudunk rassztól, kultúrától, vagy származástól függetlenül szurkolni a karaktereknek, együtt érezni velük, megtalálni a közös hangot. Amennyire rizikós elgondolás (és egyben megvalósítás) volt ez az ötlet, a valóságban éppen annyira jól működik.

Száz meg száz cikket lehetne írni arról, hogy a BoJack Horseman miért annyira zseniális sorozat, de valahol meg kell húzni a határt. A Netflix hazardírozott anno, mindent feltett egy lapra, de a kockázat rögvest meghozta a gyümölcsét. 2014 óta ez a sorozat minden egyes évben helyet foglal az esztendő legjobbjai között, már-már úgyis fogalmazhatnánk, hogy bevett helyet tartanak fenn neki. Személy szerint hezitálás nélkül a világ Top 10 sorozata között tartom számon, amit nagyon remélek, hogy nem fognak túlnyújtani, mint a South Parkot, vagy a Family Guyt. Ha egy-két évadot még adnak neki, majd egy profi, maga mögött nagy űrt hagyó befejezést kanyarítanak neki (mint a Breaking Badnek, a Futuramának, vagy az Oznak), akkor könnyen lehet, hogy biztosított helye lesz a Top 5 sorozat között is akár.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.