Ha még nem olvastátok az első részt, akkor a linken keresztül pótolhatjátok!
A Mars szellemei - John Carpenter
John Carpenter okkal és joggal vívta ki a kikapcsolódni vágyók mellett a magvasabb témákra éhező esztéták elismerését is, mivel hosszú karriere során több ízben is bebizonyította, hogy fantáziája fékezhetetlen.
A vegytiszta, érzelemmentes gonoszság avatárját életre keltő Halloween, a múlt meghamisításának drámai árára rávilágító A köd, a váratlan krízis során felbomló emberi kapcsolatokra koncentráló A dolog, vagy éppen Snake Plissken bámulatos akciói fennen hirdetik tehetségét. Éppen ezért hiába csúszott be pár feledhetőbb vagy gyengébb kísérlet, biztosra lehetett venni, hogy a rendező előbb-utóbb lemossa a nevén esett szégyenfoltot. De pechére a '90-es években egyre több, még elfogadható, viszont egykori etalonjaihoz fel nem érő, feledhető semmiséggel szúrta ki rajongói szemét.
Ergo, a szebb napokat is látott ikonnak égető szüksége lett egy megkérdőjelezhetetlenül taroló dobásra - azonban ehelyett a 2001-es A Mars szellemeit hozta tető alá. A sci-fi-western-horror-akció hibrid sajnos tényleg történelmi jelentőségű kuriózummá avanzsált - igaz, nem úgy, ahogy a rémfilmek nagy öregje remélte. Hiszen felfoghatatlan, hogy egy ennyi zsánerből merítő egyveleg miként marad alatta az összes szóba jöhető szempont szerint az elvárható minimumnak.
A szinte teljesen kolonizált vörös bolygón a betolakodók testébe költöző, vérszomjas fantomjainak ámokfutását elmesélő blődli megpecsételte Carpenter sorsát. Ugyan bő kilenc évvel később az A kórteremmel megkísérelt releváns maradni, ám őt is utolérte a nyugdíjtól rettegő kreatívok átka. Elpuskázta, hogy méltóságát megőrző legendaként vonulhasson vissza.
Meztelenek és bolondok - Steven Spielberg
Az egész családot a képernyő vagy a mozivászon elé szegező kasszasikerek, igényes-érzelmes drámák és minőség: Steven Spielberg neve nem véletlenül lett az álomgyár bennfentes nagypályásainak szinonimája. Ám senki sem tökéletes - a jeles direktor finoman fogalmazva sem a humorával hódít. Ennek legékesebb bizonyítéka 1979-es botlása, a Meztelenek és bolondok. Hiszen annak dacára, hogy a Pearl Harbor elleni, aljas támadás után a japánoktól rettegő kaliforniaiak kálváriája magában rejtette egy pazar fekete komédia lehetőségét, a megvalósítás finoman fogalmazva is bőségesen hagy kívánnivalót maga után. Lapos gegek, túlzsúfolt cselekmény, olcsó vizuális poénok. Jelzésértékű, hogy még Dan Aykroyd, John Belushi, John Candy és a pazar színészgárda többi kiválósága sem képes megmenteni a többre-szebbre hivatott alapkoncepciót a tömény unalomba fulladástól.
Szuperbojz - Kabay Barna
Szomorú felsorolásunkból nem hiányozhat a hazai filmgyártás egyik eleve holtan érkezett állatorvosi lova sem. Kabay Barna eleinte főként igényes, dokumentarista alkotásokkal tette le névjegyét, majd a régi idők fekete-fehér klasszikusainak remake-jeivel felhágott a csúcsra. Mert bár a kritikusok jellemzően fanyalogtak, a parádés közönségsiker bőven kompenzálta a fagyostól a vitriolosan gunyorosig terjedő hangvételű recenziók negatív hatását. A lendület meglepően sokáig kitartott. A 2008-as Papírkutyák is viszonylag tisztességes nézőszámokat hozott, de a poéntól poénig vánszorgó, gyenge cselekmény sokakat elkeserített, és a korábbinál többen jegyezték meg, hogy a nívó drámai esésnek indult. Ám ez semmi sem volt az egy feloszlott zenekar újbóli összeállására fókuszáló, 2010-es Szuperbojzra zúduló általános össztűzhöz képest.
Funkciótlan, időkitöltő biciklizés, középiskolai Youtube-szakkörtől is kínos szerkesztési hibák, rockerként abszolút hiteltelen színészek, arcpirító ripacskodás, és a vásznon is átütő, őselemi igénytelenség: a hibákat napestig sorolhatnánk. Beszédes, hogy a forgatókönyvet jegyző Litkai Gergely egy keserű interjúban próbálta menteni reputációját, azt nyilatkozva, hogy ő egész egyszerűen nem azt írta, ami végül teljes joggal felpaprikázta a publikumot. Pontosabban, megalázó kompromisszumokra kényszerült, értelmezhetetlen instrukciókat kapott, és a készítők a spórolás jegyében átdolgozták fáradozásai gyümölcsét. Hogy ez valóban így történt-e, az sanszosan sohasem fog kiderülni, viszont ez a lényeget nem érinti. A setesután mozgóképnek álcázott reaktorbaleset jogosan süllyedt el a közutálat bűzös-fekete iszapjában.
Ha ti is ismertek ilyen, vagy ehhez hasonló elhibázott műveket, ne habozzatok: osszátok meg velünk a legbicskanyitogatóbb példákat a Facebookon vagy a kommentszekcióban!