Élő szövet a fémvázon – Terminátor-filmek

|

Cameron-tól Alan Taylor-ig, avagy újranéztük Nektek az összes Terminátor-filmet.

Az 1984-ben bemutatott Terminátor - A halálosztó nem csupán a nyolcvanas évek legemblematikusabb filmjeinek egyike, de ezzel együtt az a film, ami minden idők egyik legmegosztóbb/legsikeresebb és sokak szerint (vagy csak e sorok írója szerint?) legfeleslegesebb nagyjátékfilmes szériájának volt alapköve.

Hirdetés

Tekintve, hogy mindenki inkább a második epizódot isteníti és ajnározza, igencsak tisztelendő, hogy a Pannonia Entertainment Ltd. vette a fáradtságot és a mai naptól (július 7) mozikba küldi az első rész digitálisan felújított változatát. Nekik köszönhetően most újra, vagy életünkben először tekinthetjük meg a nagy vásznon James Cameron klasszikusát - a filmet, ami sztárrá avanzsálta Arnold Schwarzenegger-t. Ennek örömére mi megnéztük Nektek az összes eddigi Terminátor-mozit, mert mi már csak ilyen alaposak vagyunk. 

*****

Terminátor - A halálosztó 

Ha megkérdezik Tőled, hogy melyik a kedvenc Terminátor-filmed, mit felelsz? Lefogadom egy ezresbe, hogy rávágod: "A második rész." Ugyanúgy, ahogy a kedvenc Star Warsod A Birodalom visszavág, a Mad Max-ből pedig a második a legjobb. Ennek viszont nem feltétlen kéne így lennie. A Mad Max első része hasonlóan frenetikus, mint a második (csak kevesebb akcióval és szikárabb hangvétellel), az első Star Wars nem kevésbé varázsos a Birodalomnál (csak egyszerűbb a maga módján), a Terminátor - A halálosztó pedig nem bénább Az ítélet napjánál (csak sötétebb), és még sorolhatnám. Persze érthető, gyerkőcként én is a másodikat láttam a legtöbbször, ott Schwarzi barátságosabb, az akciók pedig a dögösség legfelső határát súrolják. Ám az első rész teljesen más tészta. Habár látványban nem kevésbé ütős (csak kevesebb pénzből készült nem állt még rendelkezésre az a technológia, mint a másodiknál), hangvétele bizony távolabb nem is állhatna annál, mint amit aztán a későbbi folytatások képviseltek. Cameron 84-es filmje egy science-fiction elemekkel megtűzdelt, akciódús horrorfilm (slasher, ha úgy tetszik), melyben az optimizmusnak csupán apró szikrája van jelen (ha egyáltalán): baljós, sötét, kompromisszumoktól mentes lázálom, ami talán külsejében egy B-film, de témafelvetései megelőlegezik a második rész által képviselt "okos látványmozi" típusát. Vajon a sorsunk meg van előre írva? Ha igen, azért még lehet változtatni rajta? Megállíthatjuk-e a megállíthatatlant? Mindezek jelen vannak, közben arra is van idő, hogy Arnold Schwarzenegger (aki nem volt még sztár, így nyugodtan alakíthatott egy ilyen érzéketlen gyilkológépet) elintézzen egymaga egy egész rendőrőrsöt és megállíthatatlanul, makacsul menjen előre célja elérése érdekében. A Terminátor - A halálosztó egyszerre lakatja jól a nyolcvanas évek akciófilmjeire/horrorfilmjeire éhes nézőt és elégíti ki azokat a befogadókat, akik valami pluszt is várnak egy ilyen munkától.

Terminátor 2. - Az ítélet napja

Hirdetés

Bizonyos értelemben James Cameron filmográfiájának csúcspontja. Az elkerülhetetlennek tetsző folytatás ugyan elhagyta az első rész - általam óriásira becsült - horrorisztikus hangvételét, de arra nem volt hajlandó, hogy ostoba, saját magát ismétlő látványmozivá degradálja magát: ehelyett egy elsőosztályú akciófilmmé vált, úttörőnek számító számítógépes effektekkel. Pedig ha belegondolunk, kicsit necces lehetett a vállalkozás. Schwarzenegger visszatérése, mint védelmező funkciót ellátó robot papíron sokkal inkább hat egy olcsó húzásnak, semmint az ötletesség oltárán áldozó megoldásnak, a még több, még nagyobb akciójelenetek ígérete pedig szintén, papíron egy nem túl kreatív, nem túl ötletes folytatást sejtet. Tudom, blaszfémia ilyet mondani. Csodák csodája, hogy végül csak összejött a dolog: nyári akciómozi, mely látványos is, érzelmes is, és gondolatok is vannak a sorok között. Schwarzenegger pozitív szereplővé faragása végül szerencsés húzásnak bizonyult, karakterének funkciója nem merült ki annyiban, hogy mindenkit lelő és vicces egysorosokat puffogtat: jelenléte ennél fontosabb. Cameron, miközben tovább viszi az első részben megkezdett "irányítható-e a jövőnk?" gondolatot, újakat pedzeget és ezúttal az ember-gép viszonyát vizsgálgatja a fiatal John Connor és saját, háziasított T-800-as robotja (Schwarzi) segédletével. Az erőszak nem annyira explicit, mint az előző részben, ám nem kevésbé hangsúlyos: az emberi életnek súlya van, elég csak arra a meglehetős erővel bíró jelenetre gondolni, melyben az elszánt Sarah Connor épp lelőni készül a jövő megrontóját, Miles Dysont. Sarah Connor karaktere egyébként az Aliens Ripleyjével több párhuzamot is mutat: az első rész törékeny pincérnőjéből megkeseredett, harcias asszony lett, aki úgy tökös, hogy közben nem válik szimpla kirakat-amazonná, tekintetén folyamatosan látni azt a küzdést és túlélői ösztönt, valamint a saját démonjaival történő konstans szembetekintést. Azóta se készült túlságosan sok az ilyen jellegű blockbusterből. Akciói a mai napig etalonok, effektjei szintúgy, az meg csak hab a tortán, hogy sose tolakodnak előtérbe, mindig a történet és a karakterek azok, amik előnyt élveznek. Több szempontból más, mint az első film. Több szempontból jobb is. Profibb, csinosabb küllemű. Több, hangosabb és látványosabb. Nem utolsó sorban: ambiciózusabb.

Terminátor 3. - A gépek lázadása

Hirdetés

Vegyük úgy, hogy ez volt az első szög abban a bizonyos koporsóban: Jonathan Mostow (neki köszönhetjük a Kurt Russell által fémjelzett A félelem országútján című remek thrillert) átvette a stafétabotot James Cameron-tól, melynek eredménye egy több fronton is korrekt akciófilm lett, ám annak jelei már itt megmutatkoztak, hogy a stúdió miket tart fontosnak a szériában. Legyen benne Arnold Schwarzenegger (lehetőleg, mint védelmező), legyenek benne kis szegmensek a jövőbeli gépháborúból és legyen látványos városamortizálás. Ilyen téren a film teljességgel kielégítőnek mondható: Arnie jó formában volt, az akciókban pedig volt annyi kraft, hogy ne váljék unalmassá a darab. Ugyanakkor feltűnően biztonsági játékot űzött Mostow, hiszen a fentebb említett alkotóelemeket hiába vezényelte le tisztes iparos módjára, kockáztatni nem igazán mert (hacsak nem a meglepően sötét befejezésre gondolunk), ahogyan az előző rész komolyabb kérdésfelvetéseit is lehúzta a budin. Helyette már itt felütötte a fejét az - ekkor még könnyed - önidézgetés és önirónia (lásd a melegbár-jelenetet és az ott szerzett Elton John-stíl napszemüveget), az "I'll be back." pedig immáron kvázi popkulturális utalásként van jelen. A cselekmény ismét John Connor körül bonyolódik (csak épp itt Edward Furlong helyett Nick Stahl alakítja), akinek még jövőbeli feleségét (Claire Danes) is meg kell óvnia a veszélyektől a T-800-as robotnak. Ami a veszélyt illeti, az alkotók a női egyenjogúság jegyében a "gyengébbik nem" egy képviselőjét tették meg könyörtelen gyilkológéppé, mely ötletben rejlő lehetőségeket igyekeztek ilyen-olyan módon kihasználni. Bár közel sem olyan félelmetes, mint a második részben volt Robert Patrick, de azért az alkotók javára legyen mondva, hogy megpróbálták érzékeltetni azt, hogy milyen komoly veszélyforrás ő hőseinkre nézve. A film gyengeségei főként a fent említett biztonsági játékból és egyes hiányosságokból fakad, illetve abból, hogy több elemét már láthattuk jobb formában is az előző filmekben (a temetőben történő autólyuggatás kb. a második rész kórházas zéró body countjának egy másik verziója). De ha mindezeken túl tudjuk magunkat tenni, akkor egész jót szórakozhatunk ezen a röpke két órán. Részemről ez az a folytatás, mely rendesen elmarad ugyan az elődöktől, de azért kellemes időtöltésnek bizonyul, akárhányszor belefutok.

Terminátor - Megváltás 

Az intenzíven gyűlölt negyedik rész. A második szög a koporsóban. Már a rendező személye is sokaknál kivágta a biztosítékot: McG ugyanis ez előtt a film előtt ledirigálta a két Charlie angyalai mozifilmet, mely a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető megfelelő névjegykártyának egy Terminator-filmhez. Ha mindezt figyelembe vesszük, akkor az eredményt akár kellemes meglepetésnek is elkönyvelhetjük. Már csak abból a szempontból is, hogy a harmadik résszel ellentétben ténylegesen próbálták valami új irányba elvinni a sorozatot (még akkor is, ha ennek egy része nem más, mint fan service, hiszen a gépek háborúját már régóta szerette volna látni a rajongósereg), szóval a jó terminátor-rossz terminátor szembenállást immáron hagyták a fenébe. Helyette végre többet láthatunk abból a John Connorból, aki mindeddig csak flashback-ben bukkant fel morcosan és sebhelyesen - a film aduásza azonban mégsem ő, hanem a Hollywoodból azóta szép lassan kiutált Sam Worthington által játszott Marcus karaktere, aki bár félig gép, ezt nem tudja magáról. Érződik, hogy valahol érdekelte az alkotókat az általa képviselt "Hol kezdődik a gép, hol végződik az ember?"-kérdéskör, de sajnálatos módon ezt nem boncolgatták túlságosan, ehelyett inkább a vég nélküli akciójelenetekre és az előző filmekre tett utalásokra koncentráltak. Az eredmény így bár nem mentes ígéretes momentumoktól és ötletektől, végül csak olyan lett, mint a gépek maguk: lélektelenek és morózusak. Christian Bale maga se igazán adott bele apait-anyait a szerepbe, bár az is lehet, hogy Connor karaktere alapvetően hálátlan: semmi olyan tulajdonságot nem mutat, mely alapján akár szimpátiát, akár érdeklődést kiváltana az emberből. Sajnálatos mellényúlás lett ebből a filmből, pedig nagyon mélyen ott volt valahol egy jó darab és érezni, hogy többre hivatott ez a sztori. Talán, ha az akciójelenetek mellett (melyek egyébként önmagukban nézve meglepően jók) kellő igénnyel nyúlnak a karakterekhez, akkor nézőként jobban izgultam volna az emberi sorsokért. De ahhoz képest, hogy a humán létforma fennmaradása a tét, elég gépies, rideg és rossz értelemben érzelemmentes lett végül ez a produktum.

Terminator Genisys

Kezd múlni, de még éppen eléggé fájóan él bennünk a legutóbbi Terminátor-kaland, mely a legújabb hollywoodi trendeknek megfelelően egyszerre próbált meg folytatás és reboot lenni - pofára esése így annál nagyobb, hiszen egyik téren se tudott működni. A Genisys bántóan ostoba forgatókönyvével szégyenfoltot képez az összes benne szereplő színész filmográfiájában - egyedül talán Schwarzenegger az, aki képes megfelelő mennyiségű humort, iróniát és emberséget belevinni játékába, de rajta kívül mindenki csak tántorog ebben a műanyag, lélektelen pixelvilágban. Az alkotók azon szándéka, hogy restartolják ezt a félholt franchise-t, talán nem volt alapvetően halott gondolat, de az előző részek elemeiből összetákolt cselekmény és a néhány eredetinek szánt, de gyengén kivitelezett fordulat erre bizony nem volt elég. Arról nem is beszélve, hogy sokszor mintha maguk az alkotók se tudták volna eldönteni azt, hogy komolyan vegyék-e ezt az egészet, vagy menjenek át full tréfálkozásba - mindkettőre utaló nyomot találunk. Alan Taylor ihlettelen rendezését látva talán most már egy emberként jelenthetjük ki, hogy nem lenne muszáj tovább próbálkozni ezzel a sorozattal. Maradjon csak meg az első két rész a mozis világörökség részének, a többit pedig tudjuk be elrettentő példának arra vonatkozólag, hogy miként nem érdemes folytatni egy kasszasikert. 

Hirdetés

A fentiek természetesen csupán e sorok írójának véleményét tükrözik, de most Ti jöttök! Szeretitek a Terminátor-filmeket? Megengedőbbek vagytok a folytatásokkal, vagy ugyanúgy az első két rész az etalon? 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.