Magyar idő szerint március 18-a hajnalán debütált az HBO Maxon a Minx c. sorozat első két epizódja, ami az elejétől kezdve tabudöntögető módon kezeli a pornográfia kérdését. Messzemenő következtéseket nehéz ennél a pontnál levonni az összképről, mindenesetre biztatónak ígérkezik a világ első nőknek készült szexmagazinjának fiktív története. A "fiktív" jelző annyiban viszont sántít, hogy a széria fejese, Ellen Rapoport erőteljesen reflektált az 1969-ben megjelent (természetesen hasonló témájú) Suck magazinra, aminek a célközönségéhez elsősorban a queerek és a nők tartoztak.
Történetünk szintén a 70-es évek elején játszódik, amikor a nők társadalmi státusza bár elméleti szinten konszolidálódni látszott, bőven akadt még tennivaló az egyenlőségük valódi kivívásáért. Főszereplőnk Joyce (Ophelia Lovibond), egy feminista aktivista, aki egyedi újságötletével próbál kiadót és financiális támogatót találni: a nők helyzetét analizálja esszékben és véleménycikkekben, és ezeket szeretné a sajtó rendelkezésére bocsátani egy értelmiségi réteget célzó magazin megvalósításában. Mondanom sem kell, nincsenek kígyózó sorok Joyce irodája előtt, de a sors mindig a legkiszámíthatatlanabb módon lép közbe: mégpedig a szexmagazin-kiadó Doug (Jake Johnson) személyében, akinek szemlátomást egészen más elképzelése van Joyce vágyálmának jövőjét illetően.
A mindössze 30 perces részek pont eleget tesznek a számukra kitűzött célnak: Rapoport beledob a mélyvízbe, és dinamikus párbeszédeivel sodorja a nézőt a péniszrengeteg beláthatatlan útvesztőjében. A Minx - műfajához hűen - nem ismer cenzúrát, ehelyett megelevenedik a néző előtt egy erotikus magazin szerkesztésének folyamata, aminek ezúttal a férfimodell-fotózás teszi ki jelentős részét.
A pörgős dialógusok és a kendőzetlen vizuális tálalás mellett említést érdemel a sorozat karakterábrázolása, ami elsősorban Joyce és Doug figuráján keresztül lehet a legérzékletesebben bemutatni. Nem foglal állást a sorozat sem a profitorientált Doug, sem a karót nyelt Joyce oldalán, hanem a kettejük által képviselt ideológiák ütköztetésében (vagy éppen fúziójában) "egyezik ki egy döntetlenben". Ennek ellenére bármelyikükkel lehet azonosulni és nem egyetérteni, a szemlátomást szöges ellentétben álló vélemények valójában sokkal árnyaltabban kezelendők, és mindezt megfejeli a sorozat szatirikus stílusa, aminek elengedhetetlen része a humor és az önreflexió.
Nehéz röviden összefoglalni az első benyomásokat a Minx-ről, mert egyszerre mondható könnyed kikapcsolódásnak és elképesztően zavarba ejtőnek (nem csak a meztelenkedés, de az üzenete miatt is, miszerint egy társadalmi probléma orvoslása érdekében mennyire kell az eszme képviselőjének összesároznia magát), az viszont már most körvonalazódik, hogy Rapoport szatirikus társadalom-és médiakritikája remélhetőleg több lesz, mint egy arcpirítóan szájbarágós és óvatoskodó útravalócsomag. Jöhet március 24-én a harmadik és a negyedik rész!