Ha még nem olvastátok az első részt, akkor a linken keresztül pótolhatjátok!
Manapság a videojáték-adaptáció már nem a nettó nyereségvágyból elkövetett, félamatőrnek is csupán a tények indokolatlan megszépítésével nevezhető, audiovizuális reaktorbaleset szinonimája, ám anno nem ártott az óvatosság.
Bob Hoskins, John Leguizamo - Super Mario Brothers
Az 1993-as Super Mario Brothers mókafaktora is alatta marad a amfetaminon tartott sündisznóval végrehajtott önkasztrációénak: nem csoda hát, hogy Bob Hoskins és John Leguizamo a saját elmondásuk szerint gyűlölték az egész hercehurcát. Mert pontosan tudták, hogy az Annabel Jankel-Rocky Morton duó totális inkompetenciáját ékesen illusztráló csődtömeg lemoshatatlan szégyenfoltot fog ejteni a renoméjukon. Ezért jobb híján esténként kegyetlenül berúgtak, hogy enyhítsék a rájuk váró kínokat. Míg Dennis Hoppert fia reakciója keserítette el. Gyermeke megkérdezte, hogy miért írta alá a szerződést, mire a sztár azt felelte, hogy azért, hogy cipőt vehessen neki. Erre az ifjonc némi tűnődést követően azt válaszolta, hogy köszöni, azonban ennyire nincs szüksége egy új, divatos lábbelire.
Michael J. Fox - Az ifjú farkasember
Michael J. Fox esélyesen felemás esztendőként élte meg 1985-öt. Mivel ugyanebben az évben bújt első ízben a számára világhírt hozó Marty McFly bőrébe, de karriere leggyűlöltebb projektjét, Az ifjú farkasembert is ekkor mutatták be. A pár évtizeddel korábban divatos rémfilmek sajátos, mérsékelten meggyőző paródiája finoman fogalmazva sem nyűgözte le a huszonnégyet taposó színészt - főleg, mert százhatvanhárom centis magassága dacára megannyi jelenetben kosárlabdáznia kellett. Így jó ízlésről tévén tanúbizonyságot nemet mondott arra, hogy köze legyen a két évad után elhasalt animációs spin-offhoz, és az 1987 egyik, ha nem a legnagyobb kudarcává avanzsált folytatáshoz.
Shia LaBeouf, Michael Bay - Transformers
A Transformers-saga hangulattól függően rezignált vagy vitriolos stílusú kigúnyolása vajmi kevés sportértékkel bír, hiszen a Michael Bay nevével fémjelzett franchise-t még a rajta dolgozók egy része is megveti. Hugo Weaving egyetlen kurta percig sem csinált titkot abból, hogy elsősorban és mindenekelőtt a fejedelmi gázsiért kölcsönözte orgánumát Megatronnak. Shia LaBeouf pedig egyenesen azon kesergett, hogy az álomgyár nagyjai az ő korában irigylendő etalonokat hoztak tető alá, ő viszont a legszebb éveiben robotok elől menekült.
Hovatovább, maga a munkáját jellemzően foggal-körömmel védő, és a kritikusokat nem sokra tartó direktor is úgy nyilatkozott, hogy az A bukottak bosszúja okkal vívta ki milliók méla undorát. Mivel, miként az bárkinek világos, aki legalább öt percet megnéz a végeredményből, a sztorit három kurta hét alatt dobták össze, mert a hollywoodi írósztrájk keresztülhúzta a terveit.
Fritz Lang - Metropolis
Fritz Lang nevének hallatán százból nyolcvan embernek az 1927-es Metropolis ugrik be. Ám az osztrák művész egészen 1976-as haláláig nem tért napirendre afelett, hogy éppen ezt az alkotását kapta fel a közvélemény. A férfi több okból is vitatta ezt az álláspontot: egyrészt meggyőződésévé érlelődött, hogy sci-fi-je egyszerűen túlságosan ostobácska és érzelmes ahhoz, hogy komolyan lehessen venni. Emellett a hideg is kirázta attól, hogy Hitler és Goebbels rajongtak fáradozásai gyümölcséért. Ráadásul azt sem emésztette meg, hogy második neje, a forgatókönyvet jegyző Thea von Harbou a nácikat támogatta, és vagy teljesen egyetértett azok gyomorforgató ideológiájával, vagy páratlan tehetséggel leplezte valódi elveit.
Herskó János - Nyílt parancs (A tizedes meg a többiek)
Végül nem árt nyomatékosítanunk, hogy a korai csömör alkalmasint pazar produkciókat szülhet. Dobozy Imre Nyílt parancs munkacímet viselő forgatókönyve ósdi dinoszaurusznak hatott a hatvanas években: a Rákosi-korszak trendjeit idéző, sematikus partizántörténet szinte azonnali elfeledésre volt ítélve. Kollégáihoz hasonlóan Herskó János sem lelkesedett a naftalinszagú blődliért - emiatt felvetette, hogy írják újra az egészet, és az egyik mellékalak, a zsoldot kézigránátokba rejtő, dörzsölt vagány legyen az új főszereplő. Az élénk fantáziájú és remek humorú Szász Péter kapva kapott a lehetőségen, az A tizedes meg a többiek pedig a hazai szórakoztatóipar egyik klasszikusaként vonult be az ágazattal foglalkozó krónikák lapjaira.
Ha ti is ismertek egy találó példát, osszátok meg velünk a kommentek között vagy a Facebook-on!