30 éve mutatták be a mozikban Alex Proyas gótikus bosszúsztoriját, A hollót, mely James O'Barr azonos című képregényén alapult. A sötét hangulatvilágú, még ma is kifejezetten stílusosnak ható vizualitással bíró film kultikus státusznak örvend napjainkban. Ebben természetesen nem kis szerepe van annak a Brandon Lee-nek, aki tragikus módon életét vesztette a film forgatása során. Emellett nem olyan rég láthattuk először Bill Skarsgardot is Eric Draven szerepében a készülő feldolgozás előzetesében, ami finoman szólva sem győzte meg az első film rajongóit.
Így az évforduló kapcsán elevenítsük fel, miért is emlékezhetünk máig élénken A hollóra.
A nem szokványos hangulatú történet főhőse egy metal banda frontemberének is simán beillő zenész, Eric Draven (Brandon Lee), akit könyörtelenül meggyilkolnak barátnőjével együtt, közvetlenül Halloween estéjét megelőzően. Egy évvel később azonban Eric feltámad a sírból egy titokzatos holló közbenjárásának köszönhetően, ezzel lehetőséget adva a férfinak arra, hogy megbosszulja szerelme, Shelly (Sofia Shinas) halálát. Eric Detroit bűnös városában egy Top Dollar nevű fickó (Michael Wincott) bandájával találja szemben magát, a vendetta során pedig sorra ismerjük meg a film furcsábbnál furcsább figuráit, akik nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a gótikus, sötét hangulaton túl egy szatirikus vonulat is helyet kapjon A holló cselekményében. Jól látható, hogy a városban szinte teljesen felszámolódott a közbiztonság, a törvényeket pedig az alvilág romlott arcai diktálják - igazságot tenni pedig senki nem fog, hacsak az áldozat nem tér vissza saját sírjából, hogy aztán ő maga tehessen rendet.
Eric egyébként további támogatást is kapott küldetésében, ugyanis a holló emberfeletti erővel és sebezhetetlenséggel ruházta fel a férfit, mely egyúttal kreatív feladat elé állította a készítőket is: a cselekménynek ilyen formán - Eric ideiglenes halhatatlan visszatérésével, és kedvese halálával -, klasszikus értelemben vett tétje nincsen. Ez a sérthetetlenség viszont csak fizikai síkon érvényes, Ericet ugyanis végig kísérti múltja, és az a gyász, amivel most, feltámadásának köszönhetően kell először szembenéznie. A film érdekes aspektusaként szolgál, hogy a bosszúhadjárat rendelkezik egy nem értelmű, de több ponton is implikált határidővel: ha Eric nem tud igazságot tenni szerelme és saját halálának évfordulója előtt, akkor lehet egy… két életre lemondhat a vissza nem térő esélyről.
A holló ügyesen játszik a "sürgősség" érzésével, s ugyan az említett határidő nem kerül ténylegesen kimondásra, a film tempója és a cselekmény struktúrája mégis megteremti az ebből keletkező feszültséget. Október 30-át, tehát a Halloweent megelőző estét több amerikai államban is Devil's Nightként emlegetik. Ilyenkor csínytevésekre és kisebb rendbontásokra ösztönzik egymást az "eseményben" résztevők, ám 1960 és '90 között Detroitban valódi vandalizmust és rendbontásokat eredményezett ez az este, mely egyúttal A holló cselekményét is inspirálta. Ez az éjszaka, és annak megnevezése fontos szerepet kap a filmben, a tragikus évforduló miatt pedig kifejezetten az események katalizátoraként szolgál ez a szűkös határidő.
A holló ugyan okosan játszik ezekkel a megoldásokkal, ám az szinte egyértelmű, hogy nem az amúgy kifejezetten egyszerű, már sokszor és sokfajta formában látott cselekmény, vagy a felületesen kezelt karakterek emelték kultikus státuszba Proyas rendezését. Az élmény sava-borsát a film vizuális ihletettsége, és Brandon Lee ikonikus, jó eséllyel utánozhatatlan és megismételhetetlen alakítása adta meg. Az ekkor karrierje kezdetén álló, szárnyait éppen csak próbálgató Lee játékát széles körben megénekelték, azzal együtt, hogy kifinomult színészi játékról még nem igazán beszélhettünk. Láthattuk azonban, hogy erre nem is mindig van szükség, ugyanis Lee nyers, borzasztó kifejező és hiteles alakítása teljesen leuralta a filmet, és minden olyan érzelmet belevitt a közösbe, amikkel ma már A hollót azonosítjuk. Úgy érzem, a film pusztán a tartalmi részével nem volt alkalmas arra, hogy elérje, a néző ténylegesen empatizáljon és átérezze Eric fájdalmát, vagy épp a haragját tápláló gyászt. Lee karizmatikus aurája, a nem tanult, hanem ösztönből jövő játéka és a karakter remekül közvetített sebezhetősége azonban vibráló életet vitt a filmbe, és persze olyan halál vagány jeleneteket is köszönhetünk neki, mint a gitárszólós performansz a tetőn.
Ugyan ellene vagyok tragikus események bulvárosításának, és ezt teljes mértékben szeretném most is elkerülni, ám Brandon Lee halálának vélhetően nem kis szerepe van abban, hogy A holló máig különös aurával rendelkezik. A 28 éves színészt vaktöltény helyett valódi lövés érte az egyik jelenet felvételekor, aki pár órával később belehalt a sérülésbe. A baleset körülményei bejárták a világsajtót, később pedig a hatására számos változtatást és biztonsági protokollt vezettek be a filmiparon belül, annak érdekében, hogy a jövőben ne ismétlődhessen meg az eset (2021 és Halyna Hutchins operatőr halála óta tudjuk, hogy a protokollok bevezetése önmagában még nem elegendő ehhez, hanem be is kell tartani azokat). Eric Draven feltámadásának története mindenesetre kísértetiesen összecseng Lee sorsával, s a történtek ismeretében a színész alakítása önkéntelenül is egy egészen más megvilágításba kerül.
Lee jelenléte mellett A holló legnagyobb erénye annak vizualitásában rejlik, mely valamelyest előrevetítette, hogy mire számíthattunk Proyas következő, hasonlóan megünnepelt filmjétől, a Dark City-től. A film persze elsősorban O'Barr képregényének látványvilágát ülteti át a filmvászonra, mely megannyi gótikus elemmel és szimbólummal adja meg az alaphangulatot. Adott Detroit disztópikus városképe, mely A holló erős kontrasztokat alkalmazó megvilágításából fakadóan önmagában megteremti a film drámáját és borongós légkörét. Erős árnyékok és szűrt fények jellemzik a jelenetek megvilágítását, így nem csoda, hogy legjobb pillanataiban egy jellegzetes reneszánsz festményre emlékeztett leginkább Proyas filmje. Amikor a cselekmény kiszámíthatósága már épp elveszítené a nézőt, akkor a látvány és a stílusos operatőri munka rögtön visszarántja az élménybe.
A holló egy remek példa arra, amikor azt mondjuk valamire, hogy az több, mint az elemeinek összessége. Alex Proyas filmje ugyan önmagában is egy élvezetes, témájával szemben viszonylag könnyed bosszúfilm, ám a kultikus örökségnek elengedhetetlen szereplője volt Brandon Lee, aki nyers és kifejező alakításán túl tragikus módon kapcsolódott össze karakterével. Szokatlan és különleges aurájú klasszikus A holló, aminek egyre jobban áll a '90-es évek bája is.