Az Alien, avagy itthon egykor 'A nyolcadik utas: a Halál' és az 'Idegen' címekkel mozikba forgalmazásba kerülő sci-fi horror klasszikus zsenijét megannyian szavakba öntötték már az elmúlt évtizedek során. Ami Ridley Scott filmjének különlegességét legjobban jelzi, az talán az, hogy 45 év távlatában sem tudunk olyan másik filmet mondani, mely hasonló színvonalon hozta volna azt az élményt, amivel az Alien 1979-ben sokkolta a mozik közönségeit.
Alien-hetünk alkalmából idézzük fel, honnan is indult ez a szebb napokat is megélt széria.
Dan O'Bannon és Ronald Shusett forgatókönyvírók egy eleinte vizsgafilmnek indult, majd aztán a mozikban csúnyán elhasaló horror-vígjáték, a Sötét csillag ötletmaradványaiból kezdték el írni az Alien szkriptjét. A kiindulópont maga a lény volt: egy olyan szörnyet szerettek volna vászonra vinni, ami valódi rettegést vált ki a nézőkből. O'Bannon a film munkálatait megelőzően Európában tevékenykedett, ahol a szürrealista Alejandro Jodorowsky-val dolgoztak egy végül el nem készülő Dűne feldolgozáson - az Alien szempontjából mindez azért fontos, mert O'Bannon ekkor találkozott azzal az H. R. Gigerrel, akinek gyakorlatilag egy az egyben köszönhetjük az Alien ikonikus, semmihez sem fogható látványvilágát. A svájci művész 'Necronom IV' című festményének képében fogant meg a xenomorph entitása, amely a mai napig a filmtörténet egyik legjellegzetesebb figurája. A 20th Century Fox az előzetes látványterveket, és a Csillagok háborúja mindent elsöprő sikerét látva végül zöld utat adott az Alien munkálatainak, egy olyan időszakot követően Hollywoodban, mely nem épp a sci-fi zsáner sikereiről szólt addig.
Az előkészületeik utolsó fázisaiban végül a stúdió által kiszemelt Ridley Scott ült be a rendezői székbe, aki aztán a saját preferenciáit követve, de O'Bannonék eredeti vízióját is többnyire megőrizve leforgatta az Alient, mely aztán 11 millió dolláros költségvetéséből lenyűgöző, majdnem 190 milliós bevételt generált - és akkor még nem sejtették, hogy egy olyan franchise született meg ezzel együtt, mely ha kissé viharvert állapotban is ugyan, de mindmáig tényező Hollywoodban. Az Alien időtállóságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 45 év után is hatással tud lenni, még úgy is, ha azóta a műfaj számos képviselője jelentősen növelte a nézői ingerküszöböt. Ha valaki életében csak egyetlen beszámolót elolvasott vagy megnézett Scott filmjéről, akkor valószínűleg már maga is kisesszét tudna írni abból, hogy az Alien milyen utánozhatatlanul erős atmoszférával bír, s mely atmoszféra a film horror és sci-fi műfajbeli vállalásainak nagyrészét is egymaga teljesíti.
Az Alien egy egyszerű, de legalább annyira hatásos koncepcióval dolgozik: adott egy kereskedelmi űrhajó, a USCSS Nostromo legénysége, akik egy rövid expedíciót tesznek a helyi csillagrendszer egyik gázóriásának holdján. A kutatás során idegen eredetű tojásokra bukkannak, a legénység egyik tagját, Kane-t (John Hurt) pedig meg is támadja egy rákszerű lény, mely aztán nem hajlandó leszállni a férfi arcáról. A legénység a válsághelyzetet követően visszatér a fedélzetre, majd a parazita pár órával később elhalálozik, és elereszti Kane-t, aki a körülményekhez képest látszólag egész jól fest. Egy közös étkezés során Kane hirtelen rosszul lesz, és a film egyik legsokkolóbb, lényegében elsőre felvett, részben rögtönözött jelenetében a férfi mellkasából egy idegen lény tör ki, Kane-t ezzel megölve, a legénység többi tagját pedig sokkhatás alá helyezve. A furcsa szerzet a káoszt kihasználva megszökik, majd egy igen gyorsan lezajló serdülőkort követően megkezdődik a vadászat, ahol a világűr jellegéből adódóan a prédának nincs túl sok opciója a menekülésre.
Az Alien főként Scott rendezői sugallatának köszönhetően egy ma már szokatlanul lassú, viszonylag kevés ingerrel dolgozó, már-már a Tarkovszkij-féle iskolát képviselő belemerülős élmény, mely ezzel párhuzamosan nem is próbálkozik meg komplex történetmeséléssel. A cselekmény alapvetően egyszerű, ahogy a Nostromo legénysége sincs túlszínezve: átlagos munkásemberek, a film pedig többségüket nem is szeretné ennél tovább árnyalni, pedig ideje és helye lenne rá. A karakterek egyszerűségükkel együtt azonban szokatlanul kompetensek, élükön a Sigourney Weaver által megformált Ripley-vel, aki a valamilyen buta okból kinyiffanó final girl helyett a történet utolsó túlélőjévé lép elő. Weaver ellenállhatatlanul magabiztos Ripley-ként, pedig lényegében első komoly szerepéről beszélünk, mellyel aztán berobbant a köztudatba, és egy eredményes, termékeny pályafutást kovácsolt belőle. Az Alienben sokáig nem is egyértelmű, hogy a film főhősnőjét látjuk a személyében, ami szintúgy fokozta az egyre növekvő feszültséget, hisz itt valóban nem védte a karaktereket az a bizonyos "plot armor".
H. R. Giger végül nem csak az Alien alapvetéseit fektette le vizuális téren, de végül a film teljes látványvilágáért ő felelt, amibe egyszerűen képtelenség belekötni még 45 év távlatából is - és amit aztán az Akadémia is Oscar-díjjal jutalmazott. A Nostromo nem csak külsőleg, de a fedélzet szintjén is az egyik legkiválóbb és hihetőbb módon megtervezett űrhajó a műfajon belül, a ma már retrofuturista dizájnnak számító stílusa jobban nem is öregedhetett volna. Letisztult, világos életterek és sötét, klausztrofób indusztriális folyósok adják meg a film szettingjét, a korabeli számítógépek egy akkori fejjel modernizált kezelőfelületeivel megspékelve. Ha hónapig nem is szívesen lennék ott, de 2 óra erejéig élmény elveszni ebben a környezetben, épp ezért is annyira kellemetlen, hogy az űrhajó sötétebb sarkaiban ott leselkedik a lény, mely amilyen ritkán mutatja meg magát, annál nagyobb hatással van a karakterekre és nézőre egyaránt.
Az Alien remekül érvényesíti azt az elvet, miszerint attól félünk csak igazán, ami számunkra nem látható, hiszen a film szűk kétórás játékidejének mindössze 4 percében van látható módon is jelen a xenomorph. H. R. Giger dizájnja vitán felül az egyik legrémisztőbb, ami ember fejéből valaha kipattant, ennek a filmvásznon való megvalósulásában óriási szerepe volt annak a Bolaji Badejónak, akit Scotték a forgatások előtt egy helyi bárban ismertek meg. Az átutazóban lévő, nigériai grafikusra testalkata miatt figyeltek fel, lévén a férfi több mint 2 méter magas volt, amihez egy szokatlanul szálkás testfelépítés társult. Scotték arra kérték Badejót, hogy vegyen részt egy készülő sci-fi horror tesztfelvételén, ahol épp a szörny megformálására keresnek valakit. Badejo egyrészt annyira meggyőző volt, hogy szinte azonnal megkapta a szerepet, másrészt kivételes munkamorálját is többen kiemelték. A tesztfelvételek egy része egyébként ma is elérhetőek a neten, tényleg érdemes vetni rájuk egy pillantást: a csillagok valódi együtt állása volt ez, hisz Badejo ösztönös alakítása nélkül lehet, sosem született volna meg a ma is ismert xenomorph. A férfinak egyébként ez volt életében az egyedüli filmszerepe, a forgatásokat követően hazautazott Nigériába, hiába kínálták fel neki a szerepet újból az első rész sikerét követően.
Az Alien iskolapéldája annak, mennyi mindent el lehet érni pusztán az atmoszféra, és az abból fakadó feszültségkeltés erejével. Nincs szükség túlgondolt cselekményre, drámaműhöz illően árnyalt karakterekre, vagy folyamatosan önmagára rálicitáló paráztatásra - egyszerű, ámde elegánsan összeillesztett elemekből is lehet nagyvolumenű mozit csinálni. Sokatmondó, hogy azt az élményt, amit az Alien, avagy A nyolcadik utas: a Halál képvisel, a franchise-on belül sem lehetett azt követően reprodukálni.