Hirdetés

Filmklasszikus: Acéllövedék

|

Stanley Kubrick megmutatja nekünk, mi az a háború.

Hirdetés

Mire Stanley Kubrick elérkezett az Acéllövedékhez, már túlvolt mindenen: a Mechanikus narancs okozta botrányokon, a 2001: Űrodüsszeia által létrejött világi áhítaton, a Lolita okozta felhördüléseken. Mindeközben Amerika már átvészelte a vietnami háború őrültségeit Hollywoodon keresztül, a filmek prizmáján át még mindig a feldolgozási folyamat zajlott. Ennek egy ikonikus állomása az Acéllövedék, ami Kubrick utolsó előtti filmje. 

Hirdetés

Szigorúan véve mire eljutottunk az 1987-es Acéllövedékhez, már láthattunk majdnem mindent, ami a háborút illeti. Láttuk A szarvasvadászt, melyben szembesültünk az embertelen körülményekkel, melybe az amerikai, fogságba esett katonák kényszerültek. Láttuk az egésznek az értelmetlenségét és felfoghatatlan, szürreális borzalmait, amikor az Apokalipszis, most című Coppola-mozit néztük. Láttuk azt is, ahogyan Amerika megpróbál utólagosan sebeket nyalogatni és hősiesen kijönni ebből az egész szituációból, amint Chuck Norris-t visszaküldte a "tett helyszínére" az Ütközetben eltűnt című B-kategóriás akciómoziban. Vietnam sebeket ejtett, ehhez kétség nem fér, a sebekre pedig emlékezni kell, pláne ha ilyen mélyre hatolnak. 

Ahány film, annyiféle szempont, annyiféle perspektíva érvényesül ebben a témában is, Kubrick alkotása ilyetén mód pont ugyanolyan releváns, pont ugyanolyan értékes, mint Coppola, vagy Cimino mozija. Mert amit azokban a filmekben nem látunk, az jelen van az Acéllövedékben. 

Az első negyvenhárom perce a filmnek bravúr. Bravúr úgy, hogy nem igazán csinál semmi forradalmit, nem vág fel semmivel. Épp csak Kubrick - sokak által nagyon komoly fegyvertényként kezelt, megint mások által problémás kicentizett, kisakkozott és rideg - előadásmódja kerül érvénybe. A két nagyobb szegmensre osztott film első fele a kiképzőtáborba visz minket. A nyitóképsorokon láthatjuk, amint az ifjú delikvensek fejét megfosztják a hajtól, mintegy megkezdve azt a módszeres, lelki lecsontozást, mely az elkövetkező jelenetekben fog zajlani. A következőkben már a táborban vagyunk. R. Lee Ermey ordibál. Repülnek a válogatott szidalmak, a hangerő ugyanaz végig, az ifjú legények pedig állnak megfeszített háttal, igyekeznek faarcot vágni és pislogni se mernek, mert ha mégis megrendül egy arcizmuk, máris megy a verbális tortúra. 

A kiképzést magát kevesen mutatják meg filmen, vagy legalábbis kevesen helyeznek rá ekkora hangsúlyt, Kubrick viszont ezt arra használja fel, hogy aláhúzza: a katonák tortúrája már jóval a harcmezőre lépés előtt megkezdődik. A horror nem akkor indul el, amikor először elsüvít a fejed mellett egy golyó, hanem akkor, amikor belépsz a seregbe és megkezdik rajtad a pszichológiai hadviselést. A harc maga már csak pikáns ráadás. Kubrick stílusa, ez a hidegség és kimértség azzal jár, hogy megfoszt bennünket attól, hogy bárkivel is összehaverkodjunk. Hiába van ott Joker (a fiatal Matthew Modine, akit a mai generáció jobbára a Stranger Things című sorozatból ismer), aki elméletben a film főszereplője és akivel a legközelebb jutunk ahhoz, hogy valamelyest azonosulni tudjunk, hozzá se visz olyan közel a film (bár róla még később szót ejtünk). Leonardon (Vincent D'Onofrio) keresztül mutatja meg a rendező igazán azt a hatalmas kárt, amit okozhat a háborúnak ez a része, ez a kíméletlenség, amit véghezvisznek. A szemünk láttára fosztják meg őt mindentől, ami emberi, hogy aztán a szegmens végén egy hideg, kékes színvilágban fürdő mosdóban kulminálódjon az ő és kegyetlen kiképzőtisztjének a sorsa. 

Ez a része a filmnek mentes minden köntörfalazástól, direkt, koncentrált és tűpontos képet ad az adott helyzetről. Nem kell kimondani, de Leonarddal azért mégis kimondatja a film: "I am in the world of shit.". Ennél kifejezőbben nem is lehetne szólni. 

A második fele a filmnek már megengedi a nézőnek azt, hogy levegőhöz jusson. Kijutunk a nyomasztó kiképzőtáborból, a látómezőnk kitárul és kicsit belekóstolunk abba, hogy milyen is lehetett a katonai újságírók élete (azaz visszatérünk Jokerhez, aki időközben ezen a területen helyezkedett el). Nem szokása Kubricknak az, hogy nagyon ellazítsa a nézőjét, vagy elringassa bárminemű kényelembe, de itt picit megtörténik (legalábbis az előzőekhez képest). A humor persze - még ha fel is dobják egy-két szellemesebb dialógussal - jórészt keserű, a borzalmak, az öldöklés okozta potenciális bűntudat és lelkifurdalás tompítására van. Ha sutba vágjuk emberségünket, akkor könnyebb lesz a helyzet és akár egy halott vietkonggal is tudunk viccelődni, aki mellettünk fekszik, mintha csak aludna. Valami ilyesmit képvisel maga Joker is (aki becenevét egyébként a kiképzőtisztjétől kapta), aki a harcmezőre lépve egyszerre visel békejelet és "born to kill" (azaz "ölésre születtem") feliratú sisakot. Ahogy ő mondja a film egy pontján, az ember kettős természetére akar utalni ezzel a "poénjával". Arra a kettős természetre, amely a béke érdekében képes ontani a vért és amely a béke érdekében képes feladni a legtöbb morális mozgatórugót.

Érdekes, ahogyan őt ábrázolja egyébként a rendező. Nincs meg az a klasszikus értelemben vett kidolgozottság, mégis élő-lélegző karakter. Éppen annyira van megrajzolva, hogy tudjuk őt kedvelni és hogy a végén vele együtt nézzünk szembe visszavonhatatlanul azzal, mit csinál velünk, az emberrel a háború. Bármelyik félről is beszélünk. Ami pedig magának a háborúnak az ábrázolásmódját illeti, Kubrick is sok helyen lázálom-szerűen ábrázolja a szituációt, picit emlékeztetve Coppola stílusára, csak épp ahelyett, hogy egy LSD-tripként élnénk meg a helyzetet, inkább tényleg egy rendkívül nyomott álomra hasonlít mindez. Amiből képtelenek vagyunk felébredni. 

Hogy miért számít mind a mai napig az egyik legjobb háborús filmnek az Acéllövedék? Mert bár mesterien kicentizettnek hat, ridegnek és távolságtartónak, mégis képes érzelmileg is megbökni az embert. Mert bár tényleg nem kerülünk emberileg közel Leonardhoz, az, amin keresztülmegy, az a tortúra, aminek alávetik őt, és ahogyan ez megtörténik, rendkívül átélhetőnek bizonyult számomra. Azért, mert amellett, hogy törekszik a film egyfajta realizmusra, Kubrick képes arra, hogy szuggesztíven, méregerős atmoszférát teremtve ábrázolja a látottakat. Kezdve azzal az ominózus első negyvenhárom perccel, befejezve az utolsó snitteken látható meneteléssel, miközben a katonák a Mickey Mouse Club főcímdalát éneklik. Abszurd? Igen. Borzalmas? Abszolút. Lehengerlő filmélmény? Mindenképp. 

A film utóélete egyértelműen pozitív, de nem lett egyből és mindenki által elismerve az alkotás. Az Oscar-gálán például teljes mértékben ignorálták (pedig akár R. Lee Ermey, vagy épp Vincent D'Onofrio is csuklóból megérdemelt volna egy jelölést, illetve magát a díjat is akár), a kritikai fogadtatása pedig nem mindenki által volt annyira dicső. Roger Ebert például bár vizuálisan az egyik legjobb Vietnam-filmnek nevezte, viszont a film végi üzenetet túl kevésnek és túl késeinek érezte. Ugyanúgy, mások túlzottan ridegnek és manipulatívnak titulálták. Az nyilvánvaló, hogy nincs benne az a nyers naturalizmus, mint A szarvasvadászban, de nem is játszik arra. Az is nyilvánvaló, hogy nem akart egy újabb Apokalipszis most lenni (ott a főhős által bejárt pálya sokkal nagyobb léptékű), viszont a két film egyes tulajdonságai mégiscsak nyomokban ott vannak ebben a filmben is. Összegződve egy hamisítatlanul kubricki dolgozatban, mely engem személy szerint többszöri megtekintésre is képes letaglózni azzal, ahogyan a mozgókép eszközeit és színészeit használja. És amely film az egyik leghatásosabb felhasználását tudja felmutatni egy The Rolling Stones-dalnak. Még akkor is, ha csak a végefőcím alatt csendül fel. 

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.