Bevezető
Hét év után ismét visszatérünk a majmok bolygójára (azaz, a Földre), de Matt Reeves helyett már Wes Ball rendezi a legújabb felvonást, akit Az útvesztő-trilógia levezénylése miatt ismerhetnek szélesebb körben. Cikkünk apropója tehát nem más, mint A majmok bolygója: A birodalom, de itt most nem csak és kizárólag az új filmről, hanem átfogóan az összes filmadaptációval foglalkozni fogunk.
Nem kizárt, hogy a cikk első fele inkább egy gyerekkori emlékeket felelevenítő nosztalgia-tripként fog lecsapódni sokaknál, de az újabb filmek esetében már inkább azon fogjuk kapni magunkat, hogy nem csak az 1968-as film, de mi is rendesen megöregedtünk. (A sorozatokról ezúttal nem lesz szó.)
A majmok bolygója (r.: Franklin J. Schaffner, 1968)
Már több, mint 50 éves Arthur P. Jacobs és Franklin J. Schaffner posztapokaliptikus nyomasztása, de még mindig ez az origo, készüljön akárhány feldolgozás vagy folytatás. A történetet már talán az is kívülről fújja, aki csak részleteket látott belőle, de az minden kétséget kizár, hogy a lezáró csattanó a legfrappánsabb befejezések egyike. Két fronton is sarokkő A majmok bolygója a popkultúrában és filmgyártás történetében: egyrészt a maszkmunkával sikerült referenciát állítania, másrészt pedig beemelte a sci-fi műfaját a filmes mainstreambe.
A majmok bolygója 2. (r.: Ted Post, 1970)
Bár az első rész befejezése mindenkit meglepett és elgondolkodtatott, összességében egy letisztult és kerek történetről van szó. Az anyagi és túlnyomó kritikai sikernek köszönhetően azonban szinte rögvest zöld utat kapott a folytatás, de Heston karaktere már háttérbe szorult, mert a színésznek nem volt sok kedve a visszatéréshez. A második film pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol az előző film abbahagyta, de fogalmazhatunk úgy is, hogy Schaffner elkezdte a nyomasztást, Post pedig túlpörgette. A majomuralom mellett ugyanis mást is rejteget a jövőnk: például egy telepátiára képes szektát, aminek a tagjai a Végítélet Bombájához imádkoznak. Kijelenthető, hogy ez a legkaotikusabb és legzavarbaejtőbb film mind közül, de vitathatatlan, hogy elképesztő atmoszférával bír. Akár David Lynch is rendezhette volna.
A majmok bolygóka 3. - A menekülés (r.: Don Taylor, 1971)
A második rész már nem örvendett akkora sikernek, mint az első, de egy évre rá már érkezett is a harmadik rész, melyben Cornéliust, Zirát és Dr. Milót követjük, amint meglógnak az atomrobbanás elől Taylor úrhajójával, átkelnek egy időkapun, majd 1973-ba csöppennek, ahol gyorsan rájuk terelődik a figyelem. Ez sokkal befogadhatóbb film, mint a második, olykor már-már bugyutácska, de a második felére hangulatot vált. A társadalomkritika sokkal direktebb és átélhetőbb, tematikájában a rasszizmus, valamint a hidegháború generálta feszültségnek a kérdését feszegeti, és természetesen a befejezést jelentő kegyelemdöfés sem marad el. Nem lehet happy end!
A majmok bolygója 4. - A hódítás (r.: J. Lee Thompson, 1972)
Eljött a lázadás ideje! Caesar az előző rész szerencsés túlélőjeként egy vándorcirkusz rejtve őrzött artistája, ám a kíváncsisága úrrá lesz rajta, és a városban szembesül a majmokat ért kegyetlen atrocitásokkal. A film dramaturgiai funkciója a franchise tekintetében az, ami a 2011-es Lázadásnak, csak itt három felvonást levezényeltek előtte. Caesar a majmok élére kerül, megszervezi a felkelést, majd az emberek ellen vonulnak. Thompson a polgárháborús viszály bemutatásával remekül megteremtette az átmenetet az általunk ismert földi lét és a majdani posztapokaliptikus világ között.
A majmok bolygója 5. - A csata (r.: J. Lee Thompson, 1973)
Bármilyen eposzokba illőnek is tűnhet a kvintológia ötödik része, a szerény költségvetés miatt sajnos ez lett a leggyengébben kivitelezett film az öt közül. A gondolatisága működik, sőt még a második részben megismert mutánsokról is megtudunk egyet, s mást, viszont a látványelemek amatőr alkalmazása és megvalósítása sokat csorbít az élményen. A narratívába viszont remekül illeszkedik, ezúttal a majomtársadalomban kibontakozó elvi nézeteltérésekre helyezi a hangsúlyt, aminek a kifolyása végeredményben pontot tesz az 1968-as filmben megteremtett alapkonfliktus végére.
A majmok bolygója (r.: Tim Burton, 2001)
Több, mint tíz évnyi huzavona után végül Tim Burtonnél kötött ki A majmok bolygója-remake, aki akkor már olyan filmeket tudott maga mögött, mint például a Batman és az Ed Wood. Nos, maradjunk annyiban, hogy a 2001-es A majmok bolygója már nem aratott ekkora sikert. Burton lényegében az 1968-as klasszikus mintájára készítette el a filmjét, melyben azontúl, hogy fellelhetők a rendező esztétikai stílusjegyei, nincs sok eredeti momentum. A karakterek alulírottak, hiányzik A majmok bolygója-filmekre jellemző nyomasztó bizonytalanság és kiszámíthatatlanság, egyszóval ez egy hollywoodi hőstörténet, ami a lezárásával is inkább túlkomplikál, mint érzékeltet.
A majmok bolygója: Lázadás (r.: Rupert Wyatt, 2011)
Burton megosztóra sikeredett filmje után ismét tíz évet kellett várni a következő A majmok bolygója-feldolgozásra. Ezúttal Rupert Wyatt ült a rendezői székbe, aki nem a '68-as filmet gondolta újra, hanem a negyedik részt, ami a majmok lázadásának kitörését mutatja be. Ez egy profin elkészített zombifilm is lehetne, de Caesar (Andy Serkis) figurája miatt több ez, mint egy érzelmileg azonosulhatatlan tömeg felkelése. Ahogy a klasszikus, úgy ez is kitett magáért technikai fronton, de míg az előbbi a praktikus effektek használatát, addig Wyatt filmje a CGI és a motion capture technológia alkalmazását tökéletesítette.
A majmok bolygója: Forradalom (r.: Matt Reeves, 2014)
A film, ahol a majmok emberivé válnak. Matt Reeves a franchise eddigi sötét hangulatához képest is tónust váltott. Frissen a lázadás után járunk, minden kihalt, a természet kezdi visszanyerni a territóriumát, az emberek pedig a fertőzés és a majmok elől próbálnak elrejtőzni. A korábbi filmekben látott eseménydús képsorokat felváltja egy lassabb és kimértebb történetmesélés, melyet a szürkés színek használata jellemez. Itt nincs sci-fikbe illő megfejtés, csupán egy próbatétel, mellyel az embereknek és a majmoknak is szembe kell nézniük. A legtöbb értékítélet szubjektív, de talán ez a legerősebb A majmok bolygója-film a '68-as alkotás mellett.
A majmok bolygója: Háború (r.: Matt Reeves, 2017)
A film, ahol az emberek állatokká válnak. Nem csupán egészségügyi okokból, hanem morálisan is. A Forradalom "emberközelisége" után a fókusz ismét elsősorban Caesaron van, aki személyes bosszúhadjáratba fog családja elvesztése miatt. Reeves talán itt a legszentimentálisabb, de egy korszak és egy karakter történetének lezárása esetében valahol érthető mindez. Ennek ellenére a Forradalomhoz hasonlóan a Háború is nyers, kegyetlen és szikár. Így a befejezés is annyira ambivalens, amennyire kell: az emberek elnyerik méltó disztópiájukat, a majmok pedig az utópiájukat.
A majmok bolygója: A birodalom (r.: Wes Ball, r. 2024)
Miután Wes Ball kapta meg az új A majmok bolygója-film rendezői kreditjét, sokakban felmerült a kérdés, hogy Az útvesztő-trilógia direktora valóban alkalmas-e a feladatra. A Birodalmat látva kijelenthető, hogy Ball kellemes meglepetést okozott. Maga mögött hagyta Reeves történetfolyamát, és egyazon univerzumban, de évszázadokkal később vette fel a fonalat, ahol az emberek mind társadalmi státuszban, mind értelmi szintben a majmok alárendeltjei, ugyanakkor a majmok is a törzsi rendszerükből kifolyólag állandó háborúskodásban állnak egymással. Ball elszakadt Reeves realista ábrázolásmódjától, és ismét előtérbe helyezte a sci-fit, mellyel újabb távlatok nyíltak meg A majmok bolygója-filmek univerzumában.
Végszó
A majmok bolygója-franchise azért érdekes és szerethető, mert ha épp úgy tartja kedvünk, bőven akad benne elemeznivaló, de szórakoztató kalandfilmként is remekül működik. Nem sok filmsorozatról mondható el ez, de A majmok bolygója-filmek világában még tíz film után is van kiaknázatlan lehetőség, amivel már "csak" egy feladata van a mindenkori alkotónak: élni vele.