Persze előbb egy kis számszerűsítés: az áprilisban induló rovatban eddig 11 írást közöltem, amikben 64 filmzenét próbáltam kielemezni – ebből „csak” 23 a Bond-filmek zenéje volt. Sok helyen olvasom ilyentájt, hogy nem történt filmzenei fronton semmi kiemelkedő, hogy a zeneszerzők nem tudnak semmi igazán emlékezeteset letenni az asztalra. Én ezt vitatnám. Noha kétségtelen, hogy olykor vannak ennek az egyre inkább felhíguló, és iparosodó művészeti ágnak is rendkívül gyenge évei (mint amilyen a 2009-es is volt), minden esztendőnek megvannak a maga kimagasló eredményei, de természetesen, hogy ezek mennyire maradnak emlékezetesek, azt mindig az idő dönti el. Az elmúlt év kellemes meglepetése mindenképpen az, hogy az aranykorukat élő képregényadaptációk élére nem Hans Zimmer iskolájának, a Remote Control-nak valamelyik tanítványát kérték fel a producerek, hanem olyan veteránokhoz fordultak, mint Alan Silvestri (Bosszúállók) vagy James Horner (A Csodálatos Pókember), és ez a minőségen is éreztette hatását, valamint reményt kelt, hogy van még igény a klasszikus hangvételű filmzenékre a XXI. században is.
Hallatlan 2012 – Filmzene
Most, hogy fejünket szép lassan elhagyják az agyonjátszott ünnepi slágerek, a gigászi évértékelő mintájára végigveszem, hogy – szerintem – melyek voltak az elmúlt év legjobb filmzenéi.
Hirdetés
Hirdetés