Hirdetés

Hans Zimmer Live - másodszor is Budapesten

|

A tavalyi koncertturnéja után idén újra ellátogatott Budapestre az egyik legnagyobb filmes zeneszerző, akit valaha hátán hordott a Föld.

Hirdetés

Egy éve, tavasszal nem kicsit irigykedve olvastam Pavlics Tomi élménybeszámolóját a neves eseményről, hiszen aki egy kicsit is kedveli a filmeket, szinte kizárt, hogy ne találkozott volna a mester munkáival. A leginkább monumentalitásáról ismert zeneszerző legjobb darabjai szinte összeroppantják az embert a mozikban, de még a fülesen keresztül is, amikor a metrón kifelé bámulunk a feketeségbe. Gondolom mondanom sem kell, milyen elementárisan elsöprő hát akkor ezt egy hatalmas arénában megélni, ahol mindehhez hozzáadódik az élő előadás semmihez sem fogható energiákat összpontosító vibrálása.

Hirdetés

Már a Papp László Sportaréna előtti sorban állás közben kiderült, hogy a közönség egy jelentős része a tavalyi koncerten is jelen volt, és pont ugyanolyan csillogó szemekkel várták a csoda ismételt átélését, mint azok, akiknek most volt csak szerencséjük hozzá. Zimmer roppant nyájas stílusának remek felvezetése az a játékos nyitódarab, amelyet a Miss Daisy sofőrjéből, a Sherlock Holmes és a Madagaszkár dallamaiból gyúrt össze. Mindeközben a zongorától a bendzsóért ugorva, majd vissza a zongorához jól bemutatta, hogy miért is szeretjük őt. Csak úgy lubickol a zenében, mint egy kisgyerek játék közben, akit még nem kötnek a fizikai világ szabályai, csak a végtelen fantázia, és semmi nem akadályozza meg, hogy egy elefántot zöldre színezzen. Ugyanígy Hans Zimmert sem korlátozhatta senki soha, hogy a modern és a klasszikus hangszereket pompás változatossággal vegyítse, vagy filmműfaji határok közé szorítsák. Nem kis büszkeséggel és elégtétellel a hangjában mesélt arról, hogy a producerek hogyan kaparták a falat kínjukban, amikor Tony Scott akciófilmjéhez kórust akart használni. Azt mondták, ilyen nincsen. Ő viszont szerencsére máshogy gondolta.

Roppant rokonszenves volt az is, amikor elismerte, hogy szegény énekeseknek nincs könnyű dolguk, volt is olyan műve, amelyet éjszakákon át próbált leénekelhetőre átkomponálni. Olyan jó ilyet hallani, hogy azért a zeneszerző is érzi azt, hogy mikor fogják a művészek a női felmenőjét emlegetni és próbál kompromisszumokat kötni. De nehogy azt higgyük, hogy ő találta fel a spanyol viaszt, kissé idősebb kollégája, Beethoven is arra jutott, hogy az énekhangnál nincs hatásosabb hangszer, és életművét is ezzel a fantasztikus újítással zárta a 9. szimfónia utolsó tételében.

Az énekhang mellett nem lehet elmenni a dobok hatása mellett. Az Angyalok és Démonok szuggesztív kórusa után hosszú perceken át a dobosok vették át a főszerepet. Leírhatatlan katarzis: jó és rossz egymásnak feszülő energiái szabadultak fel az arénában, azon sem lepődtem volna meg, ha egyszer csak bezuhan a tetőn egy örök harcát vívó mitikus ellenségpár.

A koncert első fele a klasszikusabb darabokkal telt, mint például az Oroszlánkirály, Gladiátor és a Karib-tenger kalózainak zenéi. Itt volt egyébként némi problémám a hangosítással, mert az egyébként hihetetlen nagy spiritusszal megáldott szólisták hangja sajnos volt hogy beleveszett a zenekaréba. Emellett sok sztorizgatással, a közreműködő zenészek dicséretével, bemutatásával telt az idő.

A szünet után "durvult" el igazán a mester, akit nem úgy kell elképzelnünk, hogy a porond közepén vezényel, hanem szinte ő is csak egy a fantasztikusan összeszokott csapatban, és teljesen őszintének érezzük, amit a koncert elején el is mondott a zenekar és a kórus felé mutatva: nem róla szól ez, hanem mindannyiukról. Egész testével irányít, és csak akkor avatkozik be, amikor láthatóan már őt is annyira elragadja a zene, hogy instrukciói inkább hatnak táncnak, mint szükséges mozdulatoknak.

Egyszerre klasszikus mester, bohém zenebohóc, DJ és rocksztár. Mindezt majd' 60 évesen.

Az az őrületes nagy zúzás, ami a koncert szuperhősökkel (Pókember, Batman-trilógia, Man of Steel, BvS) telipakolt részében történik már-már azzal fenyegetett, hogy leomlik a színpad alattuk. Lehetett volna ennek persze egy olyan következménye is, hogy a mindent elsöprő zenék kioltják egymást, de nem Zimmernél, akit pont azért szeretnek a rendezők is, mert nagyon egyedi karaktert tud adni hőseiknek, filmjeiknek.

A koncert napján érkezett meg a mozikba a Wonder Woman is, amit volt szerencsém addigra már látni, így nagyon vártam az Is She With You elektromos csellóját. Azonban be kell vallanom - és ez teljes mértékben szubjektív vélemény, nem a művészek teljesítményét bírálom - számomra kicsit csalódást keltett. Mert amennyire eltalálták ezzel a betéttel Wonder Woman karakterét a Batman v Supermanben történt debütálásakor, annyira nem illett hozzá szerintem ez a kifejezetten erőszakosra vett verzió, amely karakteridegennek hatott így a szólófilm után. Nem a zúzással van bajom - sőt! -, de egész egyszerűen úgy éreztem, hogy kissé átesett a ló túlsó oldalára ez a hangszerelés és Tina Gou kisasszony kétségkívül tehetséges rángatózása.

A Batman-trilógia zenéi kapcsán nem maradhatott el Hans Zimmer megemlékezése Heath Ledgerről, amellyel felvezette Aurora című számát, amelyet a film egy éjféli vetítésén tömegmészárlásban elhunytak tiszteletére írt és amelyet most a manchesteri terrortámadás áldozatainak ajánlott.

A búcsú előtt az Csillagok között zenéjével varázsolt minket más dimenziókba, a dallamokat végig szépen kiegészítették a háttérben vetített stilisztikus motívumok, amelyek visszaadták a filmek hangulatát, de nem terelte el a figyelmet a zenéről. A visszataps után nagy örömömre folytattuk a dimenzióhajtogatást az Eredet zenéivel, amely elképesztően magával ragadta az ember fantáziáját - próbáltam közben elképzelni, hogy Nolan vajon hogyan csomagolná ki a Sportarénát és állítaná feje tetejére az összegyűlt nézősereget, ha a zene mindenható erejét végképp ránk szabadíthatná.
Kieresztő zenének kellemes levezetés volt Eric Idle Always look on the bright side of life-ja, hogy még véletlenül se nyomjon minket agyon lefekvés előtt Nolan némileg szorongást keltő víziója.

Hihetetlen nagy élmény volt élőben látni, hallani Hans Zimmert és társulatát, határozottan bakancslistás kategória. Úgy tűnik, hogy ő is rákapott a turnézás ízére, így reméljük fog még hazánkba látogatni, amelyről oly' kedves szavakat ejtett, és jó volt büszkének lenni fővárosunk értékeire. Végezetül csak azt tudom kívánni mindenkinek, hogy

Mondja neked a Hans Zimmer, hogy "Jó estét, Budapest!"

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.