Mesélj nekem kicsit az alkotói folyamatról. Hogyan indult el ez az egész projekt?
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen nagyjátékfilm-forgatókönyvvel kellett diplomázni. Nem adaptációnak, hanem teljesen saját ötletnek kellett lennie. Schulze Éva volt az osztályfőnököm, az ő munkamódszerével dolgoztunk: először elő kellett adni az ötletet, aztán a visszajelzések alapján kellett írni belőle szinopszist, majd treatmentet, aztán a jelenetezést, így épült fel a teljes forgatókönyv. A forgatókönyv első változata egy pályázati leadásra készült, három hétig csak írtam és írtam. A diploma prezentáció után karolta föl a projektet Pusztai Ferenc producer, és különböző nemzetközi workshopokon dolgoztunk rajta. Utána kerültünk a Filmalaphoz, ahol szintén fejleszthettük.
Magának a filmnek az alapötlete hogy pattant ki a fejedből?
Az elhunyt apa halálból szellemként való visszatérése egy álmomból jött. Az alapkoncepcióban pedig benne volt az is, hogy egy család legyen a középpontban, illetve hogy valamennyi családtagnak legyen szerepe.
Hiszel a szellemekben?
Nem.
A szereplők között ott van ugye Kristóf Márton, aki nem hivatásos színész. Hogy találtad őt meg? Ez elvárás volt részedről, hogy egy amatőr játssza a főszerepet vagy csupán így esett?
Nem, természetesen nem volt elvárás. Marci ugyan több, mint húsz éves (a főszereplő Mózes 20 év körül van), de úgy gondolom, hogy egy húsz éves fiú esetében még nem beszélhetünk profi színészről. nem hiszem, hogy találsz valakit, aki ennyire fiatalon egy annyira komoly színészmúlttal bírjon, hogy professzionálisnak nevezhesd. Marcit ismertük már korábbról és ő nemcsak rendkívül fotogén, de hordozza magában azt a fajta bizonytalanságot és szorongást, amit kerestünk, így ő egyértelmű választásnak tűnt.
Milyen filmes, illetve egyéb inspirációid voltak a film külcsínét tekintve?
A filmet nagyon meghatározták a helyszínek, amin Takács Lilla látványtervező dolgozott. Nagyon sok lőpályát, temetőt, templomot, tavat, iskolát, kocsmát, utcát, játszóteret, kórházat megnéztünk, kerestük mindenből a különlegeset. A berendezés mellett a jelmezek, a karakterek is hozzáadnak a film atmoszférájához, ez Zelenka Nóra jelmeztervező munkáját dicséri. Marcinál például nagyon sokat jelentett az, hogy egy kicsit elcseszett frizurája van: az életben nem ilyen a haja, ezt mi találtuk ki. De ha Petrik Andreát nézzük, őt is mi szőkítettük ki ennyire, amit szerencsére a színháznál megengedtek, bár kicsit furcsán festett után a kosztümös előadásokban ezzel a frizurával. Szóval elég részletesen kidolgoztuk, hogy mi hogy nézzen ki.
Hasonlóan Wes Andersonhoz?
Ez itt nem Amerika. Ő teljes világokat épít fel, nekünk viszont a körülményekhez kellett alkalmazkodunk. Nála minden egyes tárgy ki van találva, nekünk nem voltak ilyen végtelenek a lehetőségeink, hogy mást ne mondjak, csónakból például összesen egy volt, a döntési lehetőség arra szűkült, hogy használjuk-e vagy sem. Arra próbálok rámutatni, hogy bár valóban minden részleten dolgoztunk, alapvetően a meglévő adottságokból indultunk ki. A körülményekhez kellett alkalmazkodnunk. A kedvencem a temetői kép: nagyon sokáig kerestük ezt a különleges helyszínt, a sírokat a semmi közepén, és bár a sárga markológépet mi tettük a háttérbe, a kék ruhás néni a gyászolók között egy kíváncsi falubeli volt, akit megkértünk, hogy maradjon még egy kicsit, mert csodásan nézett ki. Szerencsére a totál idejére tudott maradni, de aztán mennie kellett, hogy megetesse a csirkéket.
Beszéljünk kicsit arról az ominózus galamb-jelenetről. Igazi volt az a galamb?
Igen, igazi volt, de az az igazság, hogy nem egy fehér galamb volt, hanem három, különböző vérmérséklettel. Állatidomárok foglalkoztak velük, Sibak Zoltán és Halász Árpád. Ő nézte azt, hogy az ág, amire rárepül a galamb, milyen, mivel csak egy bizonyos vastagságúra tudnak kényelmesen rászállni, és persze a forgatás előtt gyakorolt velük. A temetői jelenetnél előfordult, hogy a galambok rászálltak a szereplők fejére, ami elég vicces volt, és a statiszták állandóan elnevették a jelenetet. Nagyon szeretek állatokkal dolgozni. Cukik voltak a galambok.
Voltak olyan elképzeléseid a filmet, illetve egyes jeleneteket illetően, amelyeket valami oknál fogva nem tudtál megvalósítani?
Volt olyan jelenet, amit nem forgattunk le, mert nem fért bele a költségvetésbe, de igazából ezt nem bántam. Beláttam, hogy tényleg túl drága lenne, és hogy szükség van arra a pénzre, hogy több napot dolgozhassunk, és ezáltal a többi jelenet minél jobb legyen.
Ugye te rövidfilmeket rendeztél ezelőtt. Az ott szerzett tapasztalatokat fel tudtad fel tudtad használni az Utóélet forgatásánál?
A forgatókönyvnél inkább érződik a különbség kisjátékfilm és nagyjátékfilm írása között, mert sokkal nagyobb dramaturgiai ívet kell átlátni. Forgatási szempontból ugyanolyan, csak a nagyjátékfilm forgatása hosszabb ideig tart. Ettől egy kicsit féltem, hogy fogom bírni ezt a megfeszített munkát 35 napon keresztül, de azt tapasztaltam, hogy a szervezet alkalmazkodik, és igaziból nem vészes.
Gyerekek is szerepelnek a filmben. Velük milyen volt a munka?
Hang Lili Rozinával, aki Ramónát, a lelkész örökbe fogadott kislányát alakítja, nagyon könnyű volt a munka. Egyrészt, mert iszonyat ügyes, másrészt mert ő egy kislány, és a kislányok ebben a korban már nagyon fegyelmezettek. Vele igazából olyan volt a munka, mint a felnőttekkel. Nagyon aranyosan tűrt mindent, igazi tündér volt. A színdarab gyerekszínészeivel már egy fokkal nehezebb volt dolgozni, talán mert nagyon sokan voltak. Velük Kárpáti István színházrendező külön foglalkozott, tréningezte őket a forgatására. Nehéz lehetett nekik, mert a filmforgatás sokszor monoton munka, sok az ismétlés, a várakozás, de ahhoz képest jól viselték a dolgot.
Improvizáció előfordult?
Nem nagyon. Ez nem az a műfaj. Olyan viszont előfordult, hogy egy rontott jelenet került be végül a filmbe. Persze ez olyan hiba, amit senki se vesz észre. Egyszerűen jobban sikerült az a felvétel, ami nem sikerült.
Akkor nem volt olyan, hogy egy színésznek valami nem tetszett és nem mondott el egy szöveget?
Nem. Legfeljebb az, hogy nem emlékezett a szövegre és mást mondott helyette, de ilyenkor újravettük. Fontos volt számomra, hogy az hangozzon el, ami le van írva a forgatókönyvben, mert a legtöbb elem kapcsolódott valamihez, ezért pontosan kellett maradnia a szövegmondásnak is.
Anger Zsolt karakteréről beszélj kicsit. Ő honnan jött?
Már a korai verziókban is volt mindig egy figura, aki útmutatást nyújt a szellemek kezeléséhez. Korábban ez egy sámánkarakter volt, aki egy lakókocsiban lakik az erdőben. Az egész forgatókönyvnek van egy olyan törekvése, hogy minden kapcsolódjon mindenhez. És az autószerelő egy jó választásnak tűnt, mivel a lerobbant autóhoz kapcsolódik. Tetszett az, hogy egy olyantól jön a szellemekről való okoskodás, akitől nem nagyon várod. Az autószerelő egy olyan karakter, aki nyilvánvalóan nem látja a kísérteteket, csak egy önjelölt spiritiszta, aki a tévéből szedte az ismereteit.
Melyik a kedvenc jeleneted a filmből?
Én legjobban a film elejét szeretem, a temetésig. Nyilván a galambrugdosás is egy emblematikus jelenet. Nagyon szeretem azt is, amikor Janka néni vonul a folyosón. És a táncjelenetet. A szexet is bírom. Meg a karácsonyi előadást.
Hogy éled meg ezt a szakmai, kritikai sikert?
Örülök neki, de azért igyekszem a helyén kezelni a dolgot. Ez egy szubjektív műfaj, nem magasugró vagyok, akinél egyértelmű, hány centit ugrott. Valakinek tetszik, más viszont nem tud hozzá kapcsolódni. Én is látom a film hibáit, és nem török össze, ha valaki leírja, hogy ez vagy az nem tetszik neki benne. Mindenkinek van egy saját személyisége és ízlése, mind a nézőknek, mind a kritikusoknak. De nagy örömmel tölt, amikor azt látom, hogy szeretik.
Valami terv a jövőre nézve? Rövidfilmeket készítenél inkább, vagy maradnál a nagyjátékfilmnél?
Jobban érdekel a nagyjátékfilm formátuma. Az Utóélet készítése során leszűrtem a kellő tapasztalatokat, és szeretném ezeket kamatoztatni. Tovább szeretnék dolgozni azon, hogy ügyesen bánjak azzal, hogy kilencven percig kell lekötni a néző figyelmét. Íróilag is ez a kihívás érdekel jobban. A másik tervem a regényírás. A forgatókönyv nem irodalmi munka, képekkel dolgozik, szituációkkal, párbeszédekkel, és néha vágyom arra, hogy megfilmesíthetetlen dolgokat írjak le.
Izgulsz egyébként amiatt, hogy végre mindenki, az egész ország láthatja a filmet?
Persze, ez most egy hatalmas előrelépés. Tök jó lenne, ha sokan lennének rá kíváncsiak, hiszen azért készült, hogy a nézők elé kerüljön. Nem tudom, hány emberhez jut majd el, hogy egyáltalán létezik ez a film. Volt olyan, hogy megkérdezte, hogy "Ezt adják moziban is?". Óriásplakátokat se tudunk nyomni, sajnos az akciós májkonzervek szerencsésebbek ilyen téren, mint a magyar filmek. Nyilván most majd, hogy bemutatják a filmet, kapok hideget-meleget, amire nem mondom, hogy teljesen fel vagyok készülve.
Karlovy Vary ilyen szempontból izgalmasabb volt? Melyiktől féltél jobban?
Karlovy Vary után a hazai premiertől már nem féltem annyira. Itt, ami megnehezítette a bemutatón a dolgot, hogy egy házigazda-szerep is hárult rám, míg Karlovy Varyban vendég lehettem. Szóval az igazi stressz-faktor nem a film levetítése, hanem a bemutató körüli logisztika volt. Nagyon meg kellett osztanom a figyelmemet.
De azért élvezed, nem?
Persze, nem panaszkodhatok igazából. Legfeljebb a másnaposság miatt.