Családi vállalkozást indítani sosem veszélytelen lépés, elvégre nem véletlenül létezik az a mondás, hogy "üzletben nincs barátság" és ez tökéletesen illik erre a helyzetre is. De mi van akkor, ha valaki nem elsősorban bevételi forrásként, hanem szinte már a család részeként tekint álmai cégére? Robert "Bob" Belcher Jr. pontosan így érez hamburgerező kisboltja iránt, amely nem nevezhető éppen arany(barnárasült)bányának, de mégis van egy kisebb, de hűséges vevőköre, akiknek Bob büszkén sütögeti ízletes és koleszterinnövelő étkeit és ezáltal azon kisboltok közé tartozik, ahol már-már családias légkör fogadja a betérőt. Aki eredeti nyelven kezdi ezt a sitcomot, annak ismerős lehet Bob szinkronhangja, elvégre az a H. Jon Benjamin felel az orgánumáért, aki az Archert is szinkronizálja az angol verzióban, ugyanakkor ez jottányit sem von le a magyar változatban felcsendülő Rosta Sándor (William Hurt, Hugo Weaving és Eugene Levy magyar hangja) munkájának értékéből, sőt csak elősegíti azt, hogy befogadjuk ezt a lökött bagázst.
A bevezetőből már kitalálhattátok, hogy torzonborz hősünk nem egyedül űzi ezt a megrögzött foglalkozását, segítségére (vagy sokszor inkább hátrányára) van felesége, a pénzügyi gondjaik ellenére is hű és odaadó Linda, aki imádja Bob munkában való elhivatottságát, ezért - kis túlzással - epizódonként csak párszor fedi meg érte, hogy idestova 10 év alatt nem voltak egyszer sem nyaralni vagy nászúton. Persze Linda így is megtalálja a módját, hogy elhivatott párját az őrületbe kergesse, elég a megmagyarázhatatlan Tom Selleck imádatára, az alkoholproblémáinak vicces megnyilvánulásaira vagy az étterem abszurd könyvelésére gondolni, amely olyan, akárcsak bohókás, a problémákat rendhagyó módon megoldó természete. Linda karakterét az eredeti változatban is egy férfi színész kölcsönzi, amit a magyar forgalmazó sem másított meg, így a méltán híres Forgács Gábor elváltoztatott hangján hallhatjuk bohóckodni.
Hasonlóan olyan animációs sorozatokhoz, mint a Family Guy, a Cleveland Show vagy éppen a Simpson család, a Bob Burgerfalodája sem létezhet gyerkőcök nélkül, amelyek egy-egy karaktersémára épültek fel, viszont ez korántsem jelenti azt, hogy unalmasak lennének az említett szériákkal szemben. Belcherék legidősebb sarja a mély, monoton férfihangon beszélő Tina (a magyar megfelelője Pálmai Szabolcs), aki gyakran a felnőttek és testvérei közötti szócső szerepét tölti be, ugyanakkor a lovak és a fenekek iránti szeretete, végleteket nem ismerő naivitása, valamint a suli egyik fiúja, Jimmy Junior iránt táplált imádata a család különcévé teszi. Őt követi a sorban Bob egyetlen fia, Gene (Spongyabob hangját, Baráth Istvánt kapta meg), aki valószínűleg hangyákat számolt a porban, mikor az észt osztogatták, de cserébe legalább van némi zenei érzéke, szívesen reklámozza az éttermet hamburgernek öltözve és benne van minden marhaságban. Ez utóbbi viszont nem véletlen, hiszen ahogyan a Family Guy esetében, úgy itt is a legkisebb gyermek, a koraérett, hihetetlenül intelligens és manipulatív Louise (Bogdányi Titanilla) mozgatja a szálakat, aki ismeretlen okokból egy rózsaszín, nyuszifüles sapkát hord. Állandóan. Körülbelül olyan visszatérő jellegzetesség ez a sorozatban, mint a Family Guy-ban Meg fejfedője.
Ha emlékeztek még, az elején arról volt szó, hogy a Bob Burgerfalodája egy családi vállalkozás, amit Belcherék maximálisan kimerítenek, elvégre egy kétemeletes ház felső szintjén éldegélnek, míg alul maga a hamburgerező kapott helyet, vagyis itt töltik napjuk nagy részét. A készítőknek így meg van az a lehetőségük, hogy nem csupán a falatozót érintő témákat tudják feldolgozni, de a szereplők jellemfejlődését, a családot érintő történéseket és vendégek, valamint a szomszédok és a város által szolgáltatott apropókat is be tudják építeni a műsorba, ezáltal szinte végtelen számú téma áll a rendelkezésükre. Persze a legfőbb szál mégis a sikerhez vezető út kiaknázása, amely cseppet sem könnyű, elég, ha a sorozat főcímére gondolunk, amelyben hol kigyullad az étterem, hol patkányok lepik el vagy épp hasonló szerencsétlenségek érik. Ez tökéletesen passzol Bob morgós stílusához, aki alapvetően maga is rendszerint valamilyen kínos szituációba vagy szerencsétlen zűrbe keveredik, ám a karaktere mégsem süllyed le az alpáriság szintjére, hanem kedves, szerethető marad.
Az Emmy-díjas Bob Burgerfalodáját elsősorban azoknak ajánljuk, akik nem ítélnek rögtön az első pár epizód alapján (ezt az Archernél sem szabad elfelejteni), ugyanis bár a sorozat lassan indul be, mégis ügyesen vegyíti a kifinomult, utalásokra épülő szarkasztikus és cinikus humort, a karakterkomikumokat, gyakran alkalmaz vicces énekbetéteket és nem rest "alpáribb" poénbombákat is bevetni (persze közel sem olyan mértékben, mint a Family Guy). Egy életszerű család ez, akik ugyan teljesen tökéletlenek, de éppen ezért szerethetőek és az évadok (jelenleg a 11. szezonnál tartanak) mindegyik félórás részében van annyi potenciál, hogy érdemesek a figyelmünkre.