Hirdetés

Itthon is bemutatják a Megalopolist - ilyen lesz Coppola saját zsebből forgatott újdonsága

|

Hosszú út vezetett el a cannes-i premierig.

Hirdetés

Francis Ford Coppola az utóbbi időben már nem rendezett sok filmet, de ha megszállja az ihlet és az inspiráció, elszántan belevág, sőt akár saját zsebből finanszírozva tető alá hozza a projektet. Ennek ékes példája a Megalopolis, ami a 2024-es cannes-i filmfesztiválon debütált a versenyprogramban. Cikkünkben körbejárjuk, hogy mit tudni a nálunk ősszel bemutatásra kerülő filmről, a viszontagságos elkészültéről és az eddigi fogadtatásáról.

Röviden és tömören: a Megalopolis ötlete már 1977-ben megszületett, de számtalan visszautasítás és halasztás után úgy döntött a legendás rendező 2019-ben, hogy saját pénzből forgatja le nagyszabású sci-fijét. Röpke 120 millió dollárból. A történet a távoli jövőben játszódik Új Rómában, melyet egy katasztrófa következtében újra kell építeni. Ennek lelkes zászlóvivője az építész Caesar Catalina (Adam Driver), ám szemben áll vele a város korrupt és diktatórikus polgármestere, Franklyn Cicero (Giancarlo Esposito), akivel nem könnyű együttműködni.

Hirdetés

A projekt tehát évtizedeken keresztül csak a fiókban pihent, miközben hol leporolta kicsit Coppola, hol visszatette évekre. Már gyerekként Lang Metropolisát látva rajongott a sci-fi műfajáért, de az Apokalipszis most forgatásának befejezésekor pattant ki a fejéből a Megalopolis ötlete. Az elkövetkező hónapok alatt több száz oldalnyi jegyzetet összeírt, melyek egy jövőbeli Római Birodalom történetének a képét festették fel. A rendező azonban nem haladt túl gyorsan az írással, majd több másik filmterv (például a Drakula és a Jack) megvalósítása is prioritást élvezett.

Az ezredforduló környékén ismét belevágott Coppola az előkészületekbe, felvett néhány városképi snittet, tárgyalt színészekkel (Russell Crowe, Robert De Niro és Nicolas Cage is szóba jött), de a 9/11-es történések arra sarkallták, hogy nem most jött el az ideje utópiát rendezni egy világvárosról. Az elkövetkező években sem lett kifejezetten népszerű a filmje a producerek körében, így 2019-ben végleg úgy döntött, hogy saját pénzből gyártja le a Megalopolist.

Felvetődhet a kérdés, hogy miért zárkóztak el a stúdiók ennyire egy olyan rendezőtől, mint Coppola. Ez számos komponensből áll, bizonyára egy részét sosem tudjuk meg, de az biztos, hogy egy nagy költségvetésű, filozofikus-pszichedelikus sci-fi ígérete nem tűnt túl ígéretesnek anyagi szempontból a producerek számára, főleg a '80-as évek közepén. Emellett pedig azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Coppola mindig is önfejű rendező hírében állt, akinek nem lehetett parancsolgatni (az Apokalipszis most hírhedt forgatása a tökéletes példa erre, de az American Zoetrope csődje is ide vezethető vissza). Azt hiszem, ez a két szempont már kellő alapot szolgáltatott arra, hogy a stúdiók nemet mondjanak Coppola megkeresésére.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Így aztán Coppola kénytelen volt saját pénzből fedezni a 120 millió dolláros költséget, ami sajnos az észak-kaliforniai borászatának az eladásába fájt. A főbb szerepekre olyan neveket válogatott össze Driver és Esposito mellett, mint Dustin Hoffman, Laurence Fishburne, Shia LaBeouf, Jon Voight, Aubrey Plaza és Nathalie Emmanuel. A forgatás sem zajlott gond nélkül, sőt a jelentések alapján úgy eluralkodott a káosz egy idő után, hogy Coppola menesztette a látványtervezésért felelős csapat nagy részét, de néhány beszámoló szerint az is problémát jelentett, hogy a rendez gyakran órákra félrevonult, elszívott néhány füves cigarettát, és nem szólt senkihez. Ez csak Coppola, nincs itt semmi látnivaló! Ami már problematikusabb, az a nők felé tanúsított viselkedése volt, ugyanis egyes stábtagok állítása szerint Coppola rendszeresen közeledett hozzájuk hátsó szándékkal. Az egyik kreatív társproducer, Darren Demetre azonban tagadta a vádakat.

A filmet egyelőre csak az idei cannes-i filmfesztiválon mutatták be, de a visszajelzésekből már most látszik, hogy elég megosztó kritikai fogadtatásban részesült, melyet az 52 százalékos Rotten Tomatoes-átlag is jól mutat. A Deadline Hollywood szerint egy "őrületes mestermű, ami újraértelmezi a filmkészítést", viszont a Screen Daily kritikusa egyenesen a "katasztrófa" jelzőjével illette. A film végül nem nyert díjat Cannes-ban, de Coppola ennek ellenére nagy tapsot kapott (és nem mellesleg ő adta át George Lucasnak a fesztivál életműdíját, a Honorary Palme d'Or-t).

Sejtéseink tehát lehetnek a megosztónak tűnő filmről, de az már most készpénznek vehető, hogy - így vagy úgy, de - maradandó moziélményünk lesz 2024 őszén. A tervek szerint ugyanis a Mozinet ekkor fogja bemutatni Magyarországon is az alkotást, de a forgalmazó egy facebookos kommentre válaszolva elárulta, hogy ez nagyban függ az amerikai bemutatótól. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.