Ez időben még maga Donnie Darko, azaz Jake Gyllenhaal (szerencsére senki nem, vagy csak kevesen tesznek egyenlőségjelet közte és Prince of Persia között) új, friss arcnak számított, a 2009-es Lázongó ifjúság rendezője pedig úgy gondolta, hogy a srácról ordít az, hogy remekül el tud játszani valakit, aki utálja az életet, nincs semmi öröme, depressziós, nem veti meg az alkoholt és egyébként csak úgy mellesleg J.D. Salinger híres karakterének, Holden Caulfield-nek egyfajta inkarnációjának képzeli magát. Igaza is volt, Gyllenhaal mintha beleszületett volna ezekbe a furcsa, depressziós tiniszerepekbe. A srácot néha szinte rossz nézni, annyira rá van írva az életundor, ugyanakkor teljesen érthető is abból kiindulva, hogy az élet tényleg szar tud lenni, ezen nincs mit szépíteni. Egyszerűen arról van szó, hogy van, aki megtalálja az apró örömöket és van olyan, aki képtelen ezekre rálelni. Holden (nem ez az igazi neve, de leginkább csak így hívják a filmben) az utóbbi kategóriába tartozik. Egy üzletben dolgozik pénztárosként, ebédszünetekben egyedül ücsörög az asztalnál, olvassa a Zabhegyezőt és az istennek se menne oda senkihez beszélgetni. A törés akkor keletkezik az életében, amikor megismerkedik egy munkatársával, az unott háziasszonnyal, aki hasonló mód utálja az életét, házassága már nem a régi, férje lusta és elfüvezi az agyát (John C. Reilly a felszarvazott férj szerepében fantasztikus és fantasztikusan sajnálatra méltó), egyszóval elérkezett az abszolút mélypontra. Kettejük egymásra találása egy ideig kimerül az alkalmi légyottokban, munkahelyi flörtökben, de szép lassan egymásra halmozódnak a hazugságok és szegény lány már azt se tudja mit tegyen. Hazugságok, rossz döntések, lehetetlen helyzet.
A film középpontjában - ahogy a cím is mutatja - Jennifer Aniston karaktere áll és az ő egyhangú szenvedését láthatjuk ebben a lehetetlen szituációban. Egyrészt ugye ott van boldogtalan házassága, másrészt a titkos viszonya, mely egy idő után terhessé kezd válni Holden ragaszkodása miatt. A forgatókönyvíró lehetetlennél lehetetlenebb helyzetekbe keveri, szereplőjét végig pengeélen táncoltatja, lavíroztatja a ténylegesen jóravaló feleség és a csalfa, megbízhatatlan nőszemély figurája között. Döntései helyenként már a fekete komédia területére sodorják az alkotást (lásd: mérgező bogyók), de inkább az egészséges, pátoszmentes emberi tragikomédia kategóriájában marad.
Jake Gyllenhaal Holden-karaktere nem egy egész Zabhegyező-interpretációt biztosít, inkább egyfajta karakterértelmezést és játékot a figurával. Egy depressziós, lelkibeteg, potenciális tömeggyilkos figurájával teszi egyenlővé a mindenki által ismert kamaszfiút.
A Jóravaló feleség hangulatát tekintve meglepően depresszívnek mondanám, a fekete humor ezt inkább csak erősíti semmint gátolja. Elejétől a végéig megfogott, a főszereplők és a szituáció kilátástalansága átragadt rám és teljesen lehangolt lettem tőle. Ezt azért jegyzem meg, mert rég volt rám film ilyen hatással és ritkán látok ennyire erőteljes, melankolikus, remekül megírt alkotást. Szerencsére a végét sem bagatellizálták el teljesen, megoldás híján a szereplőknek bele kell nyugodniuk ebben a keserves világban betöltött szerepükbe. Kiváló film, igazi rejtőzködő gyöngyszem.
Értékelés: 90%