Ha kimaradt volna, olvassátok el az első részt, amiben olyan filmekkel foglalkoztunk, mint a John Wick és a Vasember.
Vissza a jövőbe
A casting-folyamat összetettsége miatt megesik, hogy egy biztos befutónak hitt sztár logó orral kullog haza, és nélküle hozzák tető alá a produkciót. A Vissza a jövőbe esetében viszont a Marty-t megformáló Eric Stoltzot négy, a kamerák előtt töltött hét után küldték el, mivel Zemeckis szerint nem vált be, és helyette érkezett a szerepre eredetileg kinézett, ám korábban nem elérhető Michael J. Fox.
Ez természetesen okozott némi fennakadást. Ahogy az is, hogy Robert Zemeckis az illetékesek kifejezett kérésére sem hajolt meg a nyolcvanas évek trendjei előtt, és kategorikusan kijelentette, hogy családbarát történetét nem gyúrja át vérbő szexkomédiává. Az eredmények őt igazolták: a tér-idő kontinuumot megkavaró kamasz és Doki duóján generációk nőttek fel.
Jumanji - Vár a dzsungel
Egy túlságosan később érkező folytatás okvetlenül gyanút kelt, hiszen benne van a pakliban, hogy az aktuális jogtulajdonosok csupán a nosztalgia mákonyával kívánják kábítani a publikumot. A 2017-es Jumanji - Vár a dzsungel bejelentésekor többen is azzal kalkuláltak, hogy egy nettó nyereségvágyból elkövetett, mozgóképnek álcázott rablási kísérlet fog a mozikba kerülni. Pláne, mert Dwayne Johnson 2012-ben már feltűnt a szintén az egzotikus helyszínen játszódó, családi akcióvígjátékok sorát bővítő Utazás a rejtélyes szigetre főszereplőjeként, és kevesen érezték úgy, hogy repetára vágynak. Ám a kritikusok osztatlan döbbenetére a diadal nem maradt el, és a 2019-ben érkező új felvonás is hozta az előzmények tükrében okkal-joggal elvárható kötelezőt.
Elrabolva
Ritkán jelenthetjük ki, hogy egy alakítás merőben új pályára állította egy művész karrierjét, de az Elrabolva esetében trükkös vitatkozni azzal, hogy Liam Neeson gyökeresen más irányba haladt volna, ha az eredeti tervek szerint Jeff Bridges bújik Bryan Mills bőrébe. Ám anno semmi sem utalt arra, hogy az akció-thriller huszonötmillió dolláros költségvetése tízszeresét fogja bekasszírozni, és egy siker-franchise alapjait fekteti le. Maga az Oscar-díjas tehetség is amellett kardoskodott, hogy a lebőgést elkerülendő, le kéne tenni a mozis álmokról, és DVD-n kiadni a faék-egyszerűségű sztorival bíró, ráadásul effektgazdag akciójelenetekkel sem kényeztető alkotást. De Luc Besson hallani sem akart ilyesmiről, és mint azt a tények ékesen illusztrálták, szimata ezúttal nem csalta meg.
Casablanca
Ha 1942-ben a Casablanca forgatásán bárki is megkockáztatja, hogy Kertész Mihály romantikus drámája évtizedekkel később is tisztes rajongótábort tudhat majd magának, a delikvenst sanszosan körberöhögik a kollégái. Ahogy minimum egy pofon is elcsattan. A manapság klasszikusként ünnepelt film ugyanis felettébb mostoha körülmények között született. A forgatókönyvet naponta átírták, Bergman és Bogart finoman fogalmazva sem rajongtak egymásért, valamint a stáb tagjai tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy végső soron egy propaganda-darabhoz adták az arcukat. Ám a nehézségek dacára a nézők egy hamisítatlan, frissességéből mit sem vesztő etalonnak örülhettek, és a későbbi korok direktor-aspiránsai is jócskán merítettek Rick Blaine nagy kalandjából.
James Cameron
Zárásként érdemes áttekinteni James Cameron hányattatásait, mivel az ágazat egyik legjelesebb képviselője sűrűn harcolt a krónikusan pesszimista bennfentesekkel. Ezt eleinte könnyedén lehetett a szerény-szánalmas kezdetekkel magyarázni - elvégre az 1989-es a Piranha 2. - Repülő gyilkosok nem tartozik a megőrzendő kultúrkincsekhez. Ebből adódóan a Terminátort rengetegen közvetlenül a munkálatok kezdetekor temették, aztán mikor kisült, hogy a rendező túllépte a kiszabott büdzsét, egyenesen megkongatták a vészharangot. Mert bár a Conan, a barbár növelte népszerűségét, a halálosztót megformáló Arnold Schwarzenegger még messze nem számított húzónévnek.
Ebből adódóan komoly kételyek merültek fel azt illetően, hogy egy totálisan ismeretlen rendező sci-fi beütésű slasherjében szerepelve fel fogja-e korbácsolni az izgalomra éhezők érdeklődését. Megjegyzendő, hogy maga az osztrák tölgy is szkepticizmussal figyelte az eseményeket - sőt, egy visszaemlékezés szerint egy barátjának egyenesen igen tömören, egy négy betűs szóval jellemezte a projektet. Később persze az érintettek belátták, hogy tévedtek, és Cameron a csúcsra hágott, de két, meghatározó fordulópontnál is teljes hangerővel károgott az örök negatívak kórusa. A Titanic és az Avatar kapcsán is felmerült, hogy túlzó, gigantomán, egyben a gyakorlatban óhatatlanul elhasaló koncepciók - azonban a végkimenetel mindenki előtt ismert.