Az előzmények itt olvashatóak.
Csak lazán?
Gyakori tévhit, hogy a vígjáték könnyű műfaj, hiszen a teória pártolói szerint az egy kis mókára éhezők igényei jellemzően nem verdesik az eget. Viszont ezt cáfolja, hogy alkalmasint magasan jegyzett, veterán nevettetők követnek el hajmeresztő baklövéseket.
Mike Myers okkal-joggal hihette, hogy burokban született: a Wayne világának, az Austin Powers-trilógiának, illetve a Shrek-filmeknek hála kirobbanthatatlannak tűnt az A-kategóriások ligájából. Rajongói még az A macska - Le a kalappalt is megbocsátották neki, holott Dr. Seuss meséjének igen szabadon értelmezett feldolgozása elsősorban egzotikus önkényuralmi rezsimek nyomtalan vallatásra szakosodott hóhérjait hozta lázba. Azonban 2008-ban szerencsecsillaga leáldozott, mert az igénytelenebbnél igénytelenebb anti-viccekkel teli Love Guru minden várakozást alulmúlt. A három Aranymálnát bezsebelő, és a kasszáknál is rútul elhasaló próbálkozással megtört a lendülete, és az érdektelenség szürke tengerébe hullott. Igaz, megeshet, hogy a szabad szerelemért kardoskodó brit kém elvileg gőzerővel készülő negyedik kalandja segít majd neki partra kászálódni - de ez a jövő zenéje.
Az anno az oldalán Garthként taroló Dana Carvey sem járt jobban. Mivel a nagy dobásnak szánt Az álcázás mestere, amiben egy, a körülményekhez a végsőkig alkalmazkodó kém-dinasztia sarját alakítja, jobb pillanataiban is botrányos. A borzasztó effektekkel teli, blőd marhaságnak is maximum a tények indokolatlanul kedvező tálalásával hívható, totális csőd porrá zúzta az SNL oszlopos tagjának álmait. A direktor, Perry Andelin Blake soha többet nem állt a kamera mögé, míg a komikus eltűnt a balfenéken: cameóktól és pillesúlyú apróságoktól eltekintve gyakorlatilag semmit sem bíztak rá.
Greta Garbo is a saját kárán tanulta meg, hogy a komédiázás nem neki való. Igaz, kezdetben biztosnak tűnt, hogy ezen a területen is megveti a lábát, mert az 1939-es Ninocska címszereplőjeként bebizonyította, hogy a romantikus bohóságokban is brillírozik. Az egy a szovjetek által lefoglalt, pazar ékszergyűjtemény eladása körüli kalamajkákra fókuszáló, habkönnyű alkotást négy Oscarra jelölték, és a Metro-Goldwyn-Mayer vezetősége a bevételre sem panaszkodhatott. Logikusnak tűnt hát, hogy a svéd szépség tovább haladjon a kijelölt úton. Ám az 1941-es Kétarcú nőt, melyben az ikon egy házasságát némi furfanggal megmenteni igyekvő, és magát a nem létező ikertestvérének kiadó háziasszonyt formál meg, közutálat fogadta. Ez történelmi távlatból szemlélve egyáltalán nem meglepő. A forgatókönyvet papírra vető trió finoman fogalmazva sem a halhatatlanság igényével ragadott tollat, és a rendezői feladatokkal megbízott George Cukor sem izzadta habosra az ingét fene nagy igyekezetében. De az sem sokat segített, hogy a frigyeket szentnek és sérthetetlennek vélő cenzorok haragjától félve egy durván megvágott verzió került a mozikba. Alig pár héttel a potenciális publikumot gyásszal vegyes sokkal eltöltő Pearl Harbor-i támadás után. Garbo szabályszerűen összeomlott a kudarctól - felbontotta a szerződését, és annak ellenére, hogy a hátralévő negyvenkilenc évében sűrűn kapacitálták, hogy térjen vissza, örökre búcsút intett a közönségnek.
Ítélet híján bűnös
A befejezésre egy hírhedten abszurd magyar eset maradt: ennek különlegessége, hogy nem a tessék-lássék elvégzett munka, vagy egy katasztrofálisan rossz produkció, hanem a profizmus vezetett tragédiához. A Romániában született Bara Margit hamar felfogta, hogy ha karriert akar, akkor át kell, hogy települjön Magyarországra - ezért vállalva a rizikót ideköltözött, és igyekezett, hogy imádott hivatása élvonalába kerüljön. Itt aztán megtörtént a lehetetlen: szinte nulla kapcsolati tőkével, pusztán a tehetségével és emberfeletti kitartásával kivívta a maga helyét szakmája napja alatt. Sőt, a legmerészebb vágyait is felülmúló népszerűségre tett szert - klasszikus darabokban épp úgy remekelt, mint Jókai Mór vagy Hunyady Sándor műveinek adaptációiban.
Ám a visszaemlékezések alapján térnyerését sokan akadályozták. Az idősebb kolleginái undok vetélytársként rettegtek és gyűlölték a harmincas éveit taposó, gyönyörű sztárt. Emellett többen arra a kimondott-kimondatlan véleményre helyezkedtek, hogy a Kolozsvárról érkező bevándorló túl sokat enged meg magának, és jóval szerényebben kéne viselkednie, mivel csupán vendég Budapesten. Nem csoda hát, hogy mikor a "puha" Kádár-diktatúra 1964-ben a vendéglátóipar koronázatlan királyának, Onódy Lajosnak a koncepciós kirakatperével meg akarta mutatni, hogy senki sem pótolhatatlan, ellenlábasai akcióba lendültek. Annak dacára, hogy nem ismerte a férfit, hamar szárnyra kélt a pletyka, hogy annak állítólagos orgiáin hagyta, hogy csokoládéval kenjék be a meztelen testét, majd lenyalják róla az édességet. A képtelen vád a pártállam funkcionáriusainak hallgatólagos jóváhagyásával napok alatt elterjedt országban. Ergo, a kétségbeesett Bara azon kapta magát, hogy vadidegenek gyalázzák az utcán, a taxisok pedig megtagadják tőle a fuvart.
Ugyan megpróbálta tisztára mosni a renoméját, de mert technikailag sosem vádolták meg, az illetékesek kárörvendő mosollyal tárták szét a kezüket, és közölték, hogy mit sem tehetnek. Ebből adódóan a semmiféle eredményt el nem érő Szirtes Ádám kivételével senki sem sietett a segítségére. Így pályája derékbe tört - bár epizodistaként még bő tizennégy esztendőn át küszködött, ám 1977-ben beletörődött, hogy nincs értelme javulásban reménykedni, és visszavonult. Csak a kommunizmus bukásával rehabilitálták: 1992-ben a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével, míg 2002-ben Kossuth-díjjal jutalmazták, azonban ő nem változtatott elhatározásán. Ennek oka, hogy tudni akarta, hogy pontosan ki vagy kik feketítették be a nevét, viszont erre 2016. október 25-én bekövetkezett haláláig sajnos hiába várt.
Ha szerintetek kimaradt egy találó példa, ne legyetek restek, osszátok meg velünk észrevételeiteket a kommentek között vagy a Facebook-oldalunkon!