Legelső cikkünkben a logline-ról, az írók legerősebb sales eszközéről értekeztünk, vagyis hogyan tudunk összefoglalni egy történetet pusztán 1-2 mondatban. Most pedig következzék a folytatás.
Hogyan lehetséges, hogy míg egyes filmek esetén ódákat tudunk zengeni az elmés és csavaros történetről, úgy más moziknál inkább az emlékezetes karaktereket és a zseniális párbeszédeket emeljük ki? Ráadásul a legtöbbször inkább csak az egyiket dicsérjük - kiváltság, ha egy film forgatókönyve mindkettőben jeleskedik.
A forgatókönyvírókat alapvetően kétfajta "dobozba" tudjuk belepakolni. Attól függően, hogy az alkotáshoz melyik agyféltekéket használják inkább, megkülönböztetünk intuitív és koncepcionális írókat. Mindkettejük esetén megvannak a maguk erősségei és gyengeségei, melyeket sorra kiaknázhatnak és fejleszthetik.
Intuitív írók: szerethető és élő karakterek mindenek felett
Az intuitív írók inkább a jobb agyféltekéket használják, mely a képzelőerőért, az érzelmi intelligenciáért (EQ) és persze a kreativitásáért, az intuícióért felel.
Ennek következtében ők "belülről kifelé" haladnak az írógéphez leülve. Az írási folyamat közben találják ki, hogy mégis hogyan és egyáltalán mit is akarnak átadni. Együtt éreznek karaktereikkel, beleélik magukat a helyzetükbe, így az intuitív írók karakterei és párbeszédei rendkívül életszerűnek és organikusnak hatnak. Őket tipikusan jó érzés olvasni papíron, könnyed, gördülékeny stílus jellemzi a soraikat.
Ahol az ő történetük általában nehézségekkel küzd, az maga a történetvezetés és a struktúra. Mivel nem fektetnek túl sok időt a tervezésbe, hanem úgymond "érzésből" írnak, ezért sokszor a jelenetek lazán és pongyolán csatlakoznak egymáshoz. A legkeményebb kritika ami őket jellemzi, hogy a történeteik egyszerűen nem elég érdekesek, a mesteri karaktereket nem tudják kellően izgalmas szituációba ültetni és a narratíva is szétesik a kellő átgondolás hiányából fakadóan.
Egy példa az intuitív írókra a legjobbak közül: Quentin Tarantino például egy elképesztően erős karakter és párbeszéd író. A történetei nem annyira kimagaslóak vagy fordulatosak (ami érdekessé teszi őket, az a teljesen felborított struktúra, de erről majd egy későbbi cikkben), viszont cseszettül kiemelkedő karaktereket tud írni az öreg Tarantino mester. Őket pedig zseniális, magával ragadó és konfliktustól hemzsegő párbeszédekben mutatja be.
Koncepcionális írók: óramű pontosságú történet
Nem nehéz kitalálni, hogy a koncepcionális írók gyakorlatilag egy az egyben az intuitív írók ellentétei. A bal oldali agyféltekéket aknázzák ki, amely a logikai összefüggések feltárásért és az analitikus tervezésért felel.
Ők azok, akik "kívülről befelé" haladnak egy történet megalkotása során. Megtervezik a struktúrát, a történet elejét-közepét-végét, a főbb plot-pontokat és persze a fordulatokat. Emiatt az ő történeteik kellően érdekesek és izgalmasak, meglepőek és ügyesen kezelik az egyes, filmben felvezetett témákat. Az agyeldobós fordulatok és "MI A F..." kaliberű csavarok mögött gyanúsan egy koncepcionális író három falat elfoglaló haditerve bújik meg...
... amely erősség pedig bizony egyben egy óriási gyengeséggé is válhat. A milliméter pontosságú precizitás oltárán sajnos könnyedén feláldozzák a karaktereket, akik gyakran csak a történetet szolgálják, semmi mást. Nem igazán érdekli a nézőt a főhős vagy bármely másik szereplő. Érzelem nélküli bábok csupán, akik a történetszálakat viszik előre, de önálló, komplex jellemmel nem feltétlenül rendelkeznek. Ott vannak a vásznon, mert ott kell, hogy legyenek a nagy fordulat érdekében. A néző viszont nem tud velük azonosulni, nem érez velük együtt. Ami pedig óriási hátrány.
Na, vajon ki lehet az, akinek a legtöbb munkájára rá lehet illetni a "mindfuck" kifejezést és a bonyolult történeti struktúrákat, megfűszerezve némi "AZTAK..." fordulattal? Bizony, Christopher Nolan a koncepcionális írók tökéletes példája, viszont legtöbb munkájában is látszik is a probléma, ami a karaktereit jellemzi. Különösen a női szereplők tekintetében. De az Eredet esetén (mielőtt széttéptek: all-time favoritom) gyakorlatilag DiCaprio "Cobb"-ján és Cotillard kisasszony "Mal"-ján kívül az összes karakter pusztán a történetet szolgálja, nincs igazán önálló, magával ragadó személyiségük.
Akkor most vagy az egyik, vagy a másik?
Természetesen nem, valószínűleg a cikk olvasása közben is eszetekbe jutott jó néhány olyan film ahol mindkét típus előnyeit azonosítani tudjátok. A két típus bemutatásánál példaként felhozott úriemberek esetén is. Számtalan remek sztori született már izgalmas karakterekkel együtt. A probléma csupán az, hogy a két világot egyensúlyban tartani bizony piszkosul nehéz.
Épp úgy, ahogy alapvetően vagy extrovertáltak vagy introvertáltak vagyunk, van egy alapértelmezett beállításunk az agyi működésünk tekintetében is. Tudjuk tanulni a másik fajta beállítást, de ez egy hosszas folyamat eredménye amit komoly önismereti vizsgálódás előz meg. Az sajnos nem igazán működik, hogy leülünk az írógép, a Word vagy a Final Draft felé és ha épp egy meghatározó párbeszéd jön a sztoriban, akkor bekapcsoljuk az intuitív énünket, hogy aztán a következő oldali plot twisthez pedig visszakapcsoljuk a bal oldali agyféltekénket.
A legelső lépés, hogy beazonosítsuk: mi melyik típusba tartozunk?
1. Írd le a 10, 20 vagy 50 kedvenc filmed. Na jó, az 50 picit lehet sok. Akármennyit is sikerül, a lényeg, hogy közben figyeld meg azokat a szempontokat, amiket figyelembe vettél a listád összeállításánál. Nézz végig a kész listádon és figyeld meg, hogy neked mi a fontosabb, melyik típusú filmből (történet- vagy karakter orientált) találsz rajta többet.
2. Írj pár jelenetet vagy rövid sztorit. Figyeld meg, hogy egyrészt hogyan állsz neki, másrészt pedig, hogy mely részeit írod könnyebben/gördülékenyen és melyeket kicsit nehézkesen.
3. Az előző pontban megalkotott sztorikat mutasd meg pár ismerősödnek és kérd meg őket, hogy csatoljanak vissza neked. De ne mondd el, nekik, hogy mi a célod, milyen típusú kritikákat szeretnél hallani. Hallgasd meg őket, hogy a karaktereidet és párbeszédeit (= a sztorid emberi oldalát) illetik több dicsőítő szóval, vagy inkább a történetedet tartották érdekesnek és azt, ahogyan elmesélted.
Ha tudod, hogy melyik típusba tartozol (FONTOS: nincs jó vagy rossz, egyik se gyengébb vagy erősebb a másiknál), akkor pedig kezdd el kiaknázni az erősségeid és fejleszteni a másik oldalad.
Ha intuitívnak tartod magad...
Akkor akármennyire is a nehezedre esik, tervezd meg kicsit jobban, hogy milyen szituációkon át akarod bemutatni a karaktereid. Ülj le a papír vagy az Excel elé és először csak magas, átfogó szinten ugyan, de rendszerezd kicsit a cselekményt. Illetve még egy fontos pont: valószínűleg közel állnak hozzád a karaktereid. Tök jó, erre építs később... de ne kíméld őket. Egy sztori a százezer tényező közül többek között azon áll vagy bukik, hogy mennyire erős a konfliktus, az akadály, amit a hősnek le kell győznie. Minél nagyobb szenvedéssel és erőfeszítéssel jár a hős útja, annál izgalmasabb a történet - és annál nagyobb a hős fejlődése az út végén.
Vagy inkább koncepcionálisnak...
Lazíts! Tartsd meg a jó szokásod a tervezéssel és az átgondolással, de ne felejtsd el a történetet emberi oldalról sem megközelíteni. Ne csak azon agyalj, hogy "Józsi a 8. jelenetben ezt meg azt fogja cselekedni, hogy aztán ez előkészítse a 9. és a 17. jelenetet", hanem azon is, hogy:
"Miért csinálná ezt Józsi?" Vagy még inkább: "Mit csinálna amúgy Józsi ebben a helyzetben, ilyen érzelmi állapotban?"
A karaktereid az általad megteremtett sztori világában élnek és cselekednek. Mérlegelnek, döntenek, cselekednek, akár okosan, akár bután, önfeláldozóan vagy haragból: mindegyik mögött megtalálod az emberi motivációkat. Ne csak azt figyeld, hogy az előző jelenetben mikor, hol, kikkel és mit csinált Józsi... hanem hogy ettől vajon hogyan érzi magát? Miben befolyásolná az adott történés a későbbiek során, akár pozitív akár negatív az az adott karakterre nézve? Ehhez pedig egy óriási eszközre lesz szükséged: empátiára.
Ennyivel készültünk számotokra cikksorozatunk második darabjában. A következő cikkekben pedig vélhetően a hős-antihős-antagonista vonalat lovagoljuk meg, valamint a klasszikus 3 felvonásos struktúra előnyei és hátrányai is terítékre kerülnek.