Hirdetés

Képregénykritika - Brian Michael Bendis: Alias (1. kötet)

|

Isten hozott a Marvel Univerzum koszos mellékutcáiban!

Mitévők legyünk, ha már annyi szuperhős létezik, mint égen a csillag és mindegyikőjük a világot próbálja megmenteni? Nos, rángassuk kicsit le arról a csillagos égről a szuperhősökkel együtt a műfajt magát is. Szerzőnek pedig tegyük meg Brian Michael Bendis-t, aki a rebootolt Pókemberrel már megmutatta, hogy képes szimpatikus, emberi arcot kölcsönözni minden idők egyik legkedveltebb szuperhősének. Az Alias eredetileg 2001-ben jött ki először, nálunk azonban csak a tavalyi év folyamán, 2018-ban látott napvilágot - tehát egy jó tizenhét év kellett nekünk, mire a hazai képregénykiadás szépen összeszedte magát és kegyeskedett megajándékozni a magyar olvasóközönséget.

Hirdetés

Az eredetileg a MAX Imprint gyűjtőnév alatt megszületett képregény szándékoltan egy olyan közönséget célzott meg, amely az idősebb korhatárt képviselik, ami röviden és velősen azt jelenti, hogy a karakterek bőséggel káromkodhatnak, drogozhatnak, szexelhetnek, valamint ütéseik akár látványos nyomot is hagyhatnak az emberi testen. Az Alias az első veréb volt, sőt - konkrétan emiatt a sorozat miatt született meg a MAX, hiszen a szerkesztő maga is érezte, lenne itt igény az olvasóközönség részéről még több ilyen vadságra. Ezt követően az amúgy sem a puhaságáról híres Megtorló is megkapta a maga erősen korhatáros szériáját, de ugyanígy elővették Rozsomákot, Deadpoolt, valamint Nick Fury-t is, amely kapcsán Stan Lee határozott ellenszenvét és értetlenségét fejezte ki az irány iránt. Mondhatjuk azt is, hogy annak a jelképes ártatlanságnak a végét jelentette mindez: a szuperhősök, akik egykor istenek voltak, törött szárnyú angyalként lettek lehurcolva a Földre. Nyilván már volt tapasztalata ilyen téren a képregényolvasónak, hiszen Alan Moore már a nyolcvanas években megalkotta a Watchmen-jét, amely újradefiniálta a szuperhősképregény fogalmát és ugyanebben az évtizedben Frank Miller is előrukkolt a maga Sötét Lovag visszatér című Batman-sztorijával, amelyből Zack Snyder is előszeretettel vett kölcsön bizonyos motívumokat a Batman Superman ellen című filmjéhez.

Az Alias azoknál egy fokkal földközelibb darab abból a szempontból, hogy ebben a történetben tényleg sokkal inkább érvényesülnek a hard boiled krimikben megismert motívumok, mint a szuperhőshistóriákban megismertek. Adott egy főhős (esetünkben a noir történetekben megismertekkel szemben rátermett férfi helyett rátermett nő), aki a Kínai negyed Jack Gittes-éhez hasonlóan olyan emberek után koslat, akik csalják a párjukat. Jessica Jones nem igazán szereti ezt a munkát, de valamivel meg kell keresni a kenyerét az embernek, ez pedig arra éppen jó. Még akkor is, ha olykor bizony megvannak a maga árnyoldalai ennek a melónak is - ha éppen betámad egy dühödt kliens. Bendis már az elején megüti a hangot egy velős "Bassza meg!"-gel (jelképesen figyelmezteti az olvasót arra, hogy itt tényleg nem lesz finomkodás), majd az elkövetkező paneleken egy cigarettát pöfékelő Jessica Jones próbál vigasztalni egy frusztrált férfit, akit a felesége egy szuperhőssel csalt meg. A felszarvazott férj rövid időn belül megpróbálja dühét a nőn levezetni, hogy neméből fakadó erejét fitogtassa, majd a következő oldalon azt látjuk, amint nagy csörömpöléssel kiesik az üvegajtón. Ez még csak a kezdet, de már nagyon határozott képet kapunk arról, milyen stílusra is számíthatunk a következőkben. A rajzok jócskán távol állnak a stilizált, színekben pompázó, csili-vili világtól: egyszerű, faragatlan és fakó, az arcokat megülő árnyak pedig minduntalan emlékeztetnek bennünket ennek a világnak a sűrű mocskára, az emberi lélek foltjaira.

A Fumax által kiadott kötet az Alias 1-9. számát tartalmazza, ebben pedig máris találkozhatunk két történettel, amelyek között a cselekményt illetően nincs igazán összefüggés, inkább csak a hangulatiság, a karakterrajz az, amely ragasztóanyagként funkcionál. A kettő közül az első egy szövevényes, legfelső politikai körökbe felgyűrűző történet, amely - amiként az a nagykönyvben meg van írva - egyszerűnek indul, majd oldalanként válik egyre komplikáltabbá. A második már elhagyja a politikai vonalat és egy Rick Jones-imitátor fiúra helyezi a hangsúlyt, aki pszichés problémákkal küzd. Jones megtalálja őt és a turpisságra eztán derül fény - a fiú szeretne a "nagyok" közé tartozni, szeretne ő is abban az ismertségben úszni, mint azok a szuperhősök, akiket állítása szerint ismer. Bendis az ő, valamint egy pszichológus karakterén keresztül beszél a lélek magányáról és arról, hogy mennyire szeretnénk sokszor görcsösen máshová tartozni, mint ahová tartozunk. A meleg randioldalakon csevegő doktor és a Rick Jones-imitátor pasi talán nem is olyan különbözőek egymástól - ahogyan Jessica Jones is hasonlóan elveszett lélek, aki ex-szuperhősként és jelenlegi alkoholista nyomozóként szintén két világ között rekedve nyögi az életet.

Bendis érezhető alázata és szeretete a műfaj iránt megmutatkozik a fordulatokban, valamint abban is, ahogy a hősnőjét ábrázolja: Jessica Jones cinikus, hibát hibára halmozó protagonista, aki lefekszik a legjobb barátjával, hogy aztán másnap szörnyű bűntudat gyötörje, a dolgokhoz való hozzáállása pedig nehézkessé teszi azt, hogy a régi barátságait ápolja, vagy éppen újakat kezdeményezzen (bár azért rajta van az ügyön). Ugyanakkor nem nevezhető antipatikus karakternek, hibái ellenére is képes Bendis elérni azt, hogy megkedveljük őt.

Mind a két történet jópofán mutat fricskát a klasszikus szuperhősképregények kedvelőinek: az első történetben például egy Amerika kapitányról készült leleplező videó körül eszkalálódnak az események, amely videóban történetesen a kapitány civilben éppen egy nő házából lép ki (akivel feltehetően viszonyt folytat). Ezzel az apró húzással Bendis egyszerre képes arra, hogy az Amerika szimbólumává avanzsálódott Steve Rogers-t olyan emberként tárja elénk, amilyennek még nem láttuk, illetve hogy ezt a Marvel Univerzumban meglehetősen fontos karaktert csupán egy fontos mellékágként, amolyan McGuffinként funkcionáltassa. Jelzésértékű gesztus: a Marvel Univerzum mellékutcáiban, sötét sikátoraiban vagyunk. Amilyen az esélye annak, hogy meglátod valahol Vasembert röpködni a levegőben, ugyanolyan sanszos, hogy lebuktatod Amerika Kapitányt, amint személyes ügyeit intézi egy nő házában. Urambocsá, hálószobájában.

Egyik sztorira sem jellemző különösen, hogy nagy, epikus akciójelenetekkel próbálja magára felhívni a figyelmet, habár akad egy-kettő, amely egészen lenyűgöző a maga nyerseségével és kozmetikálatlanságával. Helyette inkább azzal veszi le a lábáról az olvasót, ahogy ezt a két világot házasítja egymással és ahogy természetesnek ható, ám lényegre törő dialógusaival vonja le a konzekvenciáit. Az Alias egy szórakoztató és kellemesen mocskos alámerülés egy olyan világban, amelyről mindezidáig azt hittük, ismerjük minden szegletét. Cinizmusát és sötét világlátását (kihallgatás-jelenet) jó érzékkel ellensúlyozza az olyan, karakterárnyaló, nyugisabb jelenetekkel, mint amilyen Carol Denvers és Jessica Jones víg kedélyű csevegése a szuperhőspasikról, vagy a hősnő Steve Rogers-szel való jelenete. Mindezekkel együtt szerencsére a humor is itt-ott felüti a fejét, amely szó, mi szó, jólesően hat. Ahogyan az is, hogy a hazai kiadók végre kezdik felfedezni ezeket a gyöngyszemeket.  

A könyvet köszönjük a Szukits Kiadónak! Az alábbi linken Ti is beszerezhetitek!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.