A halál A Fehér Lótusz mindkét évadában ott lebeg a szemünk előtt. Az első évadban egy reptéren végigtolt koporsóval, míg a másodikban a tengerparton fekete nejlonnal letakart holttestet visznek el előttünk, és ettől kezdve "visszaugrunk az időben" oda, amikor még mindenki és minden rendben volt.
A HBO nagy sikerű sorozata azonban nem esik a "lerágott csont" csapdájába, mert bár szerkezetileg az új évad pontosan olyan, mint az előző, a karakterek sokkal egyedibbek, az események pörgősebbek és izgalmasabbak. A forgatókönyv és a rendezés ismét Mike White kezét dicséri, mégis ez a show szellemesebb és szórakoztatóbb, mint amilyen az első évada volt.
A történet tehát a megszokott "mederben" indul: a gazdagok (akiket szintúgy a Szicíliába érkező hajóról ismerünk meg) megérkeznek a Fehér Lótusz luxushotelbe. Mivel a szereplőket egy páros kivételével lecserélték, az új szállodaigazgató, Valentina (Sabrina Impacciatore) várja őket. A karaktere elsőre undoknak tűnik, de a színésznő játékának és a későbbi jellemfejlődésének köszönhetően ő lesz az egyik legszórakoztatóbb szereplő, akit idegesít minden férfi és minden hülye vendég - de a gazdagok közt (pechére) jó sok ilyen akad.
A vendégek ismét "sokszínűek": adott a háromgenerációs, szicíliai felmenőkkel büszkélkedhető, három férfit számláló DiMarco család: Albie (Adam DiMarco), a húszas éveiben járó, Stanfordot végzett szűzies srác, Dominic (Michael Imperioli), az 50-es, szexfüggő, filmgyártásban utazó apa és Greg (F. Murray Abraham), a 80 éves nőcsábász nagypapa, aki nem mondott még le arról, hogy halála előtt csupasz ciciket lásson.
Aztán ott van a fura négyesfogat: két házaspár, akik közül az egyik páros, Cameron és Daphne (Theo James, Meghann Fahy) csak úgy habzsolja az életet, míg a másik kettő, Harper és Ethan (Aubrey Plaza, Will Sharpe) szinte naftalinszagúan unalmas. De vajon ez a valóság? A másik kettő imádja egymást, ezek meg méla unalomban tengetik egymás mellett a napjaikat? Az események sodrásában hamar kiderül, semmi sem az, aminek látszik.
Theo James és Meghann Fahy között perzselő a kémia, nagyon hitelesen alakítják az egymást imádó, mégsem mindenben őszinte házaspárt, akinek szerelmétől epét hány a koravén, intimitást meglehet könyvből sem ismerő, viszont mindenkit bíráló Harper, Ethan felesége. Harper karaktere talán a legbicskanyitogatóbb, vélhetően őt utálja meg a leggyorsabban minden néző, de ez tulajdonképpen Aubrey Plaza játékát dicséri, hisz pontosan ilyen irritálónak kell lennie ebben a történetben.
Tanya (Jennifer Coolidge) és a(z) undok férje Greg (Jon Gries) az egyetlen páros, akit az előző évadból átmentettek a készítők erre a showra is, és milyen jól tették! Jennifer Coolidge elképesztő alakítást hoz, a mimikáján, drámai kiborulásain, megdöbbentő cselekedetein hangosan felröhög az ember. Tanya élete ugyanis a nagy szerelem ellenére majdnem ugyanolyan, mint amilyen a házassága előtt volt. A férje nem úgy rajong érte, ahogy ő szeretné, és a világ sem olyan, mint amilyennek az ő elképzelése szerint (egy 60-as évekbeli fekete-fehér romantikus filmnek) kellene lennie. Nem tud fogyókúrázni és az alkoholról sem szívesen mond le, viszont a múltkorinál is több kényszerképzet, szorongás és hisztéria gyötri. Így hát pontosan tudhatjuk, hogy az ő nyaralása egész biztosan nem lesz sétagalopp, még akkor sem, ha nincs egyedül, hiszen vele tart fiatal, strapabíró idegrendszerű asszisztense, Portia (Haley Lu Richardson).
A fiatal Portia munkája igencsak kemény: el kell viselnie Tanya minden hóbortját és depresszióját, ami keményebben hullámzik, mint a szirteket csapkodó hullámok. A lány vad kalandokat remél Szicíliától, ehelyett bujkálnia kell Greg elől, aki utálja őt, de közben mégis a főnöke közelében kell maradnia. Bár flörtölni kezd Albie-val (Adam DiMarco), nagy hatást csak Jack (Leo Woodall) gyakorol rá, de ő sem az, akinek első látásra tűnik.
Jack nagybátyja, Quentin (Tom Hollander) az egyik legüdébb és legszerethetőbb karakter, aki meleg milliárdosként az élet szépségeire világít rá Tanyának, akit ezzel a legmélyebb depresszióból rángat ki. Quentin és a meleg baráti társasága rém viccesek, miközben irigylésre méltóan intelligensek, stílusosak és kifinomultak. Egyetlen kérdés merül csak fel az embernek, amikor ők - csapatostul - feltűnnek a színen: miért az undok, öreg, és bár tagadhatatlanul stílusos és elegáns, de igazán kibírhatatlan, hisztérikus Tanyával akarnak együtt bulizni?
Kimagasló alakítást nyújtanak a hotelben grasszáló fiatal prostik, Lucia (Simona Tabasco) és Mia (Beatrice Grannò), akik jó sok kalamajkát okoznak, és bár miattuk jóval több a szex, mint az előző évadban volt, őrült izgalmasak a konfliktusok, amiket ők okoznak és komikusak a jelenetek, amikben a kuncsaftjaikat rettenetes helyzetekbe hozzák. Bár a prostik ritkán szimpatikusak a filmekben, ők mégis azok, a hazugságaik, csalásaik és kistílüségük ellenére - és ehhez nagyon sokat hozzátesz a két fiatal színésznő játéka. Megértjük őket, a maguk egyszerű szemszögéből és talán még szurkolunk is nekik, hogy egyszer talán az érzelmeket vagy a valódi előrejutást válasszák a gyorsan felmarkolható bankjegyek helyett.
White nagyon ügyesen egyensúlyoz a jelenetek között: hol forró szexet kapunk, hol komédiát, máskor rejtélyt és megint máskor drámát. Minden epizód pörgős, izgalmas, a vágások külön dicséretet érdemelnek, nagyon sok köztük már-már művészien szép és lírai színezetet ad az amúgy is romantikus szicíliai hangulattal bíró sorozatnak.
Ahogy közeledünk az utolsó epizódhoz, egyre nő a feszültség: ki fog meghalni végül? Egyik karakter sorsa sem tendál ebbe az irányba, de láttuk a hullazsákot, így tudjuk, valamelyik vendég egész biztosan nem megy haza a Fehér Lótuszból. A sorsok ekkorra már rendesen összekuszálódtak, érezhető, hogy jön a nagy bumm - ami végül jó alaposan mellbe is vág minket. Mit mondjak? Meghökkentő a finálé, nem erre számítottam, de talán éppen ezért jó. Még az is lehet, hogy mindez egy újabb ugródeszka a következő évadhoz, amely - Mike White-ot ismerve - még ennél is jobb lesz.
Mindenkinek szívből ajánlom ezt a sorozatot - műfaji megkötés nélkül, hiszen rendkívül szórakoztató és nagyon nézeti magát. Egyszerre pergő, izgalmas, vicces, kellemesen leköti az embert. Nincsenek üresjáratok, jó a rendező, szerethetők a színészek, így azt mondanám, szerintem a Fehér Lótusz második évada garantált szórakozást nyújt akkor is, ha valaki nem látta az elsőt.