Az Amazon Prime műsorán egy új romantikus film "ütötte fel" a fejét. Az A.J. Edwards által írt és rendezett forgatókönyv különleges helyet foglal el a műfaj hasonló alaptémájú történetei között. Hogy miért? Mert nagyon szép a forgatókönyv hangvétele, gyönyörű az operatőri munka, a zenei aláfestés (George Kallis), sőt már a főcím is külön elismerést érdemel, és a színészi munka is kifogástalan.
A történet főhőse egy fiatal fiú, Jim Albright (Hero Fiennes Tiffin), aki 2008-ban az utolsó gimnáziumi évét tapossa, amikor megismerkedik Ann-nel (Sydney Park). Jim épp olyan visszavonhatatlanul belehabarodik a lányba, mint ahogy annak idején, a szülei (Diane Kruger és Jeffrey Donovan) szerettek egymásba. Minta? Jó példa? Sors? Nehéz eldönteni, hogy miért járja végig a szülei "életútját", ahogy azt is, mitől más Jim, mint a többi vele egykorú srác. Akárhogy is, van valami nagyon szerethető ebben a fiúban, ami miatt meglehet, irigykedni kezdünk Ann-re - különösen abban a jelenetben, amikor a lány anyjának Ann-ről beszél.
Bár a külföldi kritikusok megszólták Edwards filmjét, a forgatókönyve figyelemreméltóan eredeti. Imádnivaló az első randi ötlete, líraian szép a két fiatal kibontakozó szerelme, megvan a kémia, a vágy, és izzadt szexjelenetek nélkül is megvan az erotikus felhang, a rendezés, az operatőri munka (Jeff Bierman) és a zenei betétek kifogástalanul illeszkednek egymáshoz.
Az egyik legszebb jelenetben Jim és Ann a tengerparton beszélgetnek. Nem statikusan, ahogy a legtöbb európai filmben ma is szokás, hanem egymás körül sétálnak. A távolban az óceán és a végtelen kék ég, fúj a szél, a nap olykor a szemükbe süt, ahogy egymásra sandítanak, pajkosan elmosolyodnak, cinkosul összenéznek, egy-egy pillantásukban, mozdulatukban, félmondatukban benne van minden. Élmény nézni a jelenetet, noha nem történik látszólag semmi, mégis MINDEN ott történik meg, aminek egy kapcsolatot el kell indítania.
A színészek őrült jók. Bár a Miután-sorozat miatt Hero Fiennes Tiffin egyaránt kapott hideget-meleget, el kell ismerni, hogy ez a srác roppant tehetséges. Ahogy a fenti sorozatban tökéletesen hozta a fekete bárányt, most olyan szívszorítóan alakítja Jimet, akibe ennek köszönhetően vélhetően nem csak a tinilányok, de az anyukák is "beleszeretnek". Mert ki ne akarna egy ilyen srácot vejének? Ki ne akarna ilyen fiúgyereket? Ki ne akarna egy ilyen szerelmet?
Diane Kruger megkapóan alakítja Kay-t, Jim szorgalmas, fiatal, a családot összetartani akaró, mégis magában olykor csendben összeroppanó anyját, aki irigylésre méltóan jól neveli a fiait, ápolja a beteg nagynénjét, és áll helyt akkor is, amikor körülötte minden tönkremenni látszik. A színésznő játéka rendkívül sokat hozzáad a drámai részekhez - külön említésre méltó a költözéses rész, ahol Kruger szavak nélkül érzékelteti velünk, mit él át a család az utolsó előtti pillanatokban pusztán azzal, hogy behúz egy függönyt. Nem mond semmit, mégis, a mimikája, a mozdulatai, a fény-árnyék játéka többet mond bármely szónál.
Glen (Jeffrey Donovan), bár nincs ez így kimondva, Jim hőse, példaképe, akárcsak szülei házassága. Ha minden fiatal srác így nézne a szüleire és ennyire csak a jót követné, szebb hely lenne a világ, így mondhatni, ez a film felél egy lélek-wellnesszel. Glen jóravaló ember, aki nem tehet arról, miként alakul a sorsa, sem arról, hogy ez mennyire megviseli. Donovan szívszorítóan alakítja a lecsúszott apát, a 2008-as pénzügyi válságban munkanélkülivé vált, egzisztenciáját vesztett férfiét, aki nem tudja, mihez kezd majd, nem tudja, miért történt ez vele, és azt sem, mi lesz, ha eztán sosem kell majd senkinek. Gyomorszorító a küzdelme, pláne, hogy tudjuk, érezzük, ez az ember, ez a család nem érdemli ezt meg.
A történet két szálon fut: az egyiken a fiatalok közt kibontakozó románcot , és ezzel párhuzamosan az idősebb generáció egyre nehezebbé váló életét látjuk. A jelenetek egyfajta érzelmi hullámvasútra ültetik a nézőt, amely hol a magasba repít, hol a mélybe taszít, s közben folyton attól rettegünk, mikor csap be a ménkű - mert valami mindig van a levegőben, érezhető a vibrálás, a "nem-mindig-tejfel-az-élet"- érzés.
A film címe lehetett volna simán csak a "First", azaz első is, mert ez a történet nem csak az első szerelmet, de az első csalódást, az első szakítást, az első lelki összeroppanást is megmutatja csakúgy, mint az első elbocsátást, az első megrekedést, az első munkanélküliséget, az első házassági válságot. Minden igazán fontos életeseményből kapunk egy kis ízelítőt, hogy aztán a végén mindenki leszűrje a neki szóló mondanivalót.
Triffin szemmel láthatóan lubickolt a jófiú bőrében, hiszen a korábbi szerepei miatt a nagyérdemű egyértelműen a "szerethető rosszfiú" skatulyába tette az ifjú színészt, aki most bebizonyította, hogy fájóan jó is tud lenni. Olyan jó, aki mellett talán még mi, nézők is rosszaknak tűnhetünk. Bár nekem az Miutános se-veled-se-nélküled románc is tetszett, ez a lírai, már-már nem e világi szerelem sokkal jobban elvarázsolt. Park egzotikus szépsége igényes színészi játékkal teljesedik ki: kettejük kapcsolata és drámája hiteles, életszerű, szerehető. Tetszett az is, hogy nem akarták Parkot Insta-lánnyá varázsolni: diáknak nézett ki, tinilányos sminkkel, ékszerekkel és kiegészítőkkel. Nem volt rajta több kiló alapozó és nem volt tökéletesre vasalva a haja, mégis üdítő látványt nyújtott és napsütötte volt a jelenléte minden egyes jelenetben.
Szerettem a párbeszédeket, nem voltak üres szócséplések, mindennek súlya, értelme, háttere vagy jelentősége volt. Szerettem a család fontosságának kihangsúlyozását, jó érzés volt látni, hogy mennyit számítanak a valódi értékek, mennyit számít a jó minta, a komoly érzések, és hogy még vannak normális gondolkodású fiatalok. Imádtam a film zenéjét, a benne lévő CD-válogatás dalait és az izgalmas jelenetek alatti idegtépő muzsikát - mindez sokat hozzáadott a történethez.
Hogy kinek ajánlom ezt a filmet? A javíthatatlan romantikusoknak. Hero Fiennes Tiffin rajongóinak, minden tinilánynak (még az én 10 évesem is rajong ezért a srácért), és mindazoknak, akik szeretnének hinni benne, hogy létezik Első Látásra Szerelem, és érdemes jónak lenni, bármit is hoz az élet.