Hirdetés

Kibeszélő: Lost in Space 1-3. évad

|

Hajótörést szenvedő család, idegen bolygók, gyilkos dinók, ellenséges robotok és egy különös barátság kezdete - avagy a Star Trekbe oltott Star Wars matiné.

Hirdetés

Megrögzött sci-fi és fantasy rajongóként rendszeresen futok abba a problémába, hogy az általam előfizetett streamingszolgáltatók egyre növekvő száma ellenére sem találok olyan igényesen kivitelezett sci-fi sorozatot vagy filmet, amit már ne láttam volna. Ennek tükrében már-már szinte érthetetlen, hogyan kerülhette el a figyelmemet a Lost in Space.

A történet tulajdonképpen nincs túlbonyolítva (és, aki nem tudná: nem is új keletű, hiszen az azonos című, 1965-ös sorozat remake-jéről beszélünk). A beszédes nevű Robinson család űrbéli hajótörést szenved egy idegen bolygón. Nem tudják, pontosan mi okozta a balesetet, mint ahogy azt sem, hogy az űr melyik szegletében járnak. A túlélésért folytatott harcban természetesen előkerülnek úgy a családi drámák, mint az ilyen helyzetben elkerülhetetlenül felbukkanó morális kérdések - ahogy a szereplők száma nő, úgy sokasodnak ezek a konfliktusok. Mert mi az előbbre való: több tucatnyi ember túlélése egy ember életének az árán? Vagy az egész emberiségé, néhány tucat telepes életének az árán? Hol húzódik a határ az őrültség és az önfeláldozás között? Az időközben felbukkanó, bizonytalan eredetű idegen segítőtárs pedig tovább fokozza a kérdések számát. A feltétlen bizalom, az önfeláldozás, vagy akár az irigység, valamint az ismeretlentől való természetes félelem egyaránt megjelenik "a robot" kapcsán.

Hirdetés

A sorozat vitathatatlan előnye az, amin sok sci-fi elvérzik: a látványvilágban nem sok kivetnivalót találunk, a Netflix nem spórolt ezen, és Neil Marshall rendezésével sincs semmi gond. Akár az űrbéli, akár a bolygón zajló jeleneteket nézzük, komoly, élvezeti értéket rontó hibát nehezen találunk. Az egyes epizódok lezárása ügyes: nehéz abbahagyni, és az évadok függővége után is türelmetlenül várjuk utána a következőt részt. Tiszta szerencse, hogy a sorozat 2018-ban indult, így mára a három évadot egyben le lehet darálni.

A Star Wars és/vagy Star Trek rajongóknak külön csemege lehet az, ahogy a sorozat alkotói tisztelegnek a két univerzum előtt. Már a Jupiter osztályú űrhajók kialakítása is olyan, mintha egy Millenium Falcont és egy Enterprise-t összegyúrnánk. A főcím teljesen Star Trek feeling, a betétdalok között viszont teljesen egyértelmű Star Wars kikacsintások vannak. A második évadban pedig komplett jelenetekkel utalnak a Star Wars ikonikus jeleneteinek egyikére-másikára. Spoiler nélkül csak annyit mondok: hulladékzúzó, vagy aszteroidamező…. Az érdekesség az, hogy ezt nem bántóan teszik - az igazat megvallva, a Star Wars: Az ébredő Erőben sokkal zavaróbb volt a remake-érzés, mint itt, ebben a pár kikacsintásban. Nekem mosolyt csalt az arcomra.

Természetesen akadnak kissé sablonos megoldások is, például a karakterek tekintetében a vicces Han Solónak szánt Don West (Ignacio Serricchio) poénjai néha erőltetettek, de ezen túl lehet lendülni. A mindent megoldó gyereksereg, és az ebből fakadó hangulat pedig eléggé Walt Disney-s, ez a harmadik évadra a szereplők korának növekedésével talán enyhül - vagy csak én szoktam hozzá, mivel egyhuzamban néztem a sorozatot.

Apropó, gyerekek. Talán ez az egyik tényező, ami egyfelől előny, de egyúttal korlátja is annak, hogy a Lost in Space igazi mainstream sorozattá váljon (amellett, hogy minden előnye mellett a történetvezetés enyhén brazil szappanoperás jellegű, és túl sok meglepetést nem tartogat a számunkra). A felnőtt közönséget ugyanis helyenként zavarhatja, hogy ennyire gyermekközpontú a sztori. Ráadásul szülőként azért néhol, a jeleneteket látva (űrhajószerelés, műszaki tudás) ingattam a fejem, ismerve a 12 éves gyermekek képességeit. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen sorozatnál nem lessük nagyítóval, hogy menyire valósághű a sztori, de az életkornak azért igenis vannak korlátjai, pláne egy űrhajós-idegen bolygós élethelyzetben.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


7+-os a sorozat, ami ugyancsak befolyásolhatja a felnőtt nézőknél az élvezeti értéket - voltak szituációk, ahol több veszteség sem lett volna elég, de érthető okokból ez nem volt kihangsúlyozva. A 7,3-as IMDB pontszám alapján a legtöbben azért túltették magukat ezeken. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy ez a sorozat - mint manapság a legtöbb film, sajnos - egy biztonsági játék. Nincs benne semmi váratlan, semmi olyan, amire úgy igazán felkapnánk a fejünket, vagy úgy igazán fájna. Epizódonként jön a konfliktus, annak a megoldása, majd haladás a végső, nagy cél elérése felé. Ez ugyan alapvetően egy teljesen jól bevált struktúra, de hosszútávon unalmassá tud válni.

A karaktereket tekintve, a kifejezetten idegesítő "Dr. Smith" (Parker Christian Posey) messze a legerősebb mind közül. Mármint a karakter, nem pedig a színészi játék. Hozzáteszem, majdnem abbahagytam miatta az első évadot, olyan szinten irritált, de én híresen rosszul viselem az emberi gonoszságot, és azt, amikor valaki nem bűnhődik (ez volt az egyik tipikus szappanoperás elem). Ugyanakkor a három évadon keresztül ennél a karakternél figyelhettük meg a legnagyobb változást (nem számítva a gyerekek, főként Will életkorának haladásából adódó fejlődést). A többiekről ez nem mondható el: meglehetősen egydimenziósak, nem látni, hogy a harmadik évad végére különösebben fejlődtek volna magukhoz képest, de a sorozatnak nem is célja, hogy ilyen jellegű személyiségfejlődésre koncentráljon (bár üdítő csemege lehetett volna).

A főhőst alakító Maxwell Jenkins gyakorlatilag a kis Anakin Skywalker: ugyanaz a (cuki) gyermekkarakter. Nekem tetszett, és jó volt látni, ahogy az idő előrehaladtával nyúlánk tinivé válik, ahogy az is, ahogy megérti a tettei súlyát és azok következményeit. Ő és a robot voltak a kedvenceim, és úgy hiszem, a szép látványvilág mellett kettejük személyiségfejlődésére szántak a legtöbb energiát a készítők.

A sorozat mindhárom évada tehát egy könnyen emészthető, látványos, gyakorlatilag minden korosztály számára nézhető sci-fi matiné. Bátran ott lehet hagyni előtte a tízéves gyereket is - tudom, hogy közülük már sokan simán megnézik a Squid Game-et is, de a lelküknek a Lost in Space mindenképpen simogatóbb, már persze akkor, ha átüti az ingerküszöbüket. Javíthatatlan álmodozóknak, olyanoknak, akik már szimplán a látvány kedvéért is bele tudnak feledkezni egy sci-fi-be mindenképpen kötelező sorozat. Kákán is csomót kereső, valóság-mániás, földhözragadtabb nézők kerüljék el messziről!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.