Adrian Lyne két évtizedes kihagyás után döntött úgy, hogy újra rendezői feladatot vállal, mégpedig az Amazon Prime-on jelenleg futó Mélyvízzel/Deep Waterrel. A filmet neves alkotói gárda fémjelezte, hiszen a Jennifer Lopezzel folytatott románca miatt reflektorfénybe kerülő Ben Affleck kapta a férfi főszerepet, a szépségéről elhíresült Ana de Armasra bízták a női hős eljátszását, forgatókönyvíróként pedig Sam Levinson ragadott tollat, aki korábban a Végjátékkal és az Eufóriával bizonyította, amihez ő nyúl, az jó eséllyel sikeres lesz. Kivéve, amikor nem kap szabad kezet, és egy 65 évvel korábban íródott regényhez kell alkalmazkodnia...
A forgatókönyv Patricia Highsmith 1957-es azonos című kötete alapján készült. A történet egy nyomorult férfi még nyomorultabb házasságának legmélyebb hullámvölgyeibe nyújt betekintést. Vic Van Allent, a megkeseredett, folyamatosan megcsalt férfit Ben Affleck alakítja. Már az első pillanatban is nehéz őt balféknek látni, noha a szerepe szerint annak kellene lennie. Nyilván ebben benne van, hogy Affleck ma, 49 évesen is jó pasi, pláne, hogy most Jlo oldalán újra szerelembe esett és új életet kezdett. Vic karaktere tehát szöges ellentéte Afflecknek, amit ő ugyan jól alakít, de fizikai adottságai mégis valahol agyonütik a "nyomorult, a feleségének egyáltalán nem kellő" férfi képét. Vic egy megunt rongy, pedig nem hülye, sőt! A férfi egy technikai zseni, aki drónokba való chipeket gyártott korábban, amelyeket a hadsereg vásárolt meg tőle. Mindemellett jól néz ki, és milliomos. Akkor mi indokolja, hogy egy olyan nővel éljen együtt, aki mindenkivel, de tényleg mindenkivel megcsalja? Persze, ez a (költői) kérdés igaziból nem Sam Levinsonhoz, sokkal inkább az írónőhöz szól, aki megteremtette ezt az abszurd helyzetet (ami persze, 1957-ben nem volt abszurd). Patricia vélhetően azt felelné: az indok egyszerű, mivel van olyan őrült, beteg szerelem, ami mindent elvisel... de nem a mai világban, ahol az emberek 2 másodperc alatt döntenek a válás mellett.
Hogy a nyilvánvaló szépségén túl mi olyan értékes Melindában, a nimfomániás feleségben, aki undorítóan közönségesre issza magát minden este, nem derül ki, mégis, kettejük rémes házassága és a nő elviselhetetlen természete érdekes lavinát indít. Kikezd ugyanis minden fiatal férfivel. Mivel Vic, a férje jóval idősebb, mint ő, ezt eleinte talán elnézik a nézők, de mivel mindent a férje orra előtt csinál, az egész gyomorforgatóvá válik. A férj persze nem veszi jó néven ezt, mégis, balgán tűri. Hümmög, szomorú arcot vág, aztán meghívja (?) vacsorára a neje szeretőit és főz rájuk, bort tölt nekik, társalog velük. Na, ezen a ponton sejthetjük, hogy Vic nem normális, mégis, nincs benne elég düh ahhoz, hogy érezzük, ez a pali bárkinek is ártana. Mindez nem Affleck hibája, ő nagyon jól hozza a rászabott karaktert, inkább a készítőknek lehetne felróni, miért ilyen hümmögő papucsként ábrázolták a főhősüket? Miért nem lehetett belevinni legalább néhány dermesztő Anhony Hopkinsos pillantást?
Vic kellően intelligens ahhoz, hogy ne mocskolja be a kezét, így a szeretők nem kapnak egyetlen jól megérdemelt balegyenest sem, helyette a férfi szarkasztikus poénokkal hecceli őket: azt állítja, ő verte agyon egy kalapáccsal neje korábban eltűnt "barátját", aki túl sokat legyeskedett az asszony körül. A szeretők ereiben azért így is megfagy a vér, noha a híradásokból kiderül, nem is agyoncsapták, hanem lelőtték az eltűnt férfit. A környéken azonban felüti a fejét a pletyka: Vic azért viccelődik ezzel, mert valóban ő a gyilkos, de tudja, úgysem tudják elkapni.
Bár de Armas folyamatosan szexel a szeretőivel, a jeleneteket inkább a néző képzeletére bízzák egy-egy bezáródó ajtó mögött (mint a Jókai regényekben), így semmiképp sem mondanám ezeket erotikusnak, és a lassúsága miatt a filmet thrillernek sem. A játékidő felétől azonban felgyorsulnak az események. Már látjuk, lesz itt vér, nem is kevés, és fondorlatosság, feszültség, visszafordíthatatlan események - és ettől kezdve izgalmasabbá válik a történet.
Affleck és de Armas között, noha a forgatás alatt szerelmesek voltak egymásba, az égvilágon semmi kémia sincs, azonban az egyre-másra fejüket felütő gyilkosságok és ezek lelepleződése kellő izgalmat hoznak a hiányzó érzelmek helyére. A nimfós nej és a balga férj beteg románca ezzel együtt zsibbasztó, nem beszélve a befejezésről, ami a kapcsolatuknál is nyomorultabb, és amit a készítők nagy valószínűséggel csattanónak szántak.
Ami további kérdéseket vet fel: a feleség filmbéli indoka a sok félrekettyintésre a kihűlt házassága, mégis, amikor épp nincs más senki, egy pillanat alatt az ágyban találják magukat és vadul szexelnek Vic-cel. De ha a házasság jeges, akkor hogy is van ez? Mi értelme van akkor ennek a jelenetnek? Ha pedig mégis van tűz, mire kellenek a szeretők?
A sorok közt persze érezni lehet, hogy a tervezett karakterfejlődés az lett volna, hogy a kicsit csalfa Melinda egyre nagyobb ribanccá válik és egyre arcátlanabbul csalja a férjét, míg a balek Vic mélyen legbelül titokban Hannibal Lecterré lényegül át. A kamerák mögött azonban semmi nem történik: Melinda végig undorító, Vic pedig rezignált.
Hogy mi akart a film mondanivalója lenni, talán csak az író tudja. Hogy érdemes-e megnézni? Ha nem erotikus thrillerként ülünk le elé, és képesek vagyunk elhinni, hogy egy ilyen sekélyes, alkesz, folyton félredugó nőt egyetlen férfi is elviselne feleségeként, talán. Ha azonban erotikára, izgalomra és nem várt fordulatokra vágyunk (mert utóbbi ebben a filmben nincs), akkor jobb, ha tovább böngészünk és inkább más filmet, így pl. a Netflixen futó Kukkolókat választjuk.