Hirdetés

Ha egy igazán ütős fantasy-re vágysz - Ed McDonald: Hollóvér

|

Vérgőzös, testszaggatós fantasy lett a javából az Éjszárny folytatása.

Ed McDonald előző könyvében az Éjszárnyban már bőven bizonyságát nyújtotta annak, hogy nem csak ahhoz van érzéke, hogy bemutasson egy fantasztikus lényekkel telített világot, de ahhoz is, hogy ezt a világot egy olyan karakter személyén keresztül prezentálja az olvasók felé, aki a maga bumfordi, marcona módján egyből érdekessé válik. Ryhalt Galharrow karaktere ugyan ennek ellenére első blikkre nem tűnt túl izgalmasnak: mintha a Sin City Marvjának barbárságát gyúrták volna össze a Casablanca Rickjének mindent átható cinizmusával (ráadásul a szerelmi szál valamelyest ez utóbbira is rímelt), de mégis volt az attitűdjében valami piszkosul szórakoztató. McDonald képes volt a két lábon járó klisét megtölteni élettel, amit pedig köré szőtt az egy vérbeli zsánergyakorlat volt, amely lehengerlő és szédítően durva akcióival, valamint relatíve fordulatos cselekményével szépen felpezsdítette az olvasó vérét, feledtetve egyes hiányosságokat (a világépítést nem éreztem eléggé teljesértékűnek).

Hirdetés

A jó hír, hogy a folytatás, a Hollóvér nem csak megtartotta ezeket a fent említett pozitívumokat, de még építkezni is sikerült rájuk. A cselekmény egy jó folytatáshoz méltón durrbele-módon kezdődik, rögtön egy olyan akcióval, amely nagyon gyorsan és nagyon hatékonyan emlékeztet bennünket arra, miért is tartottuk tavaly olyan jó írónak McDonaldot. Elégedetten konstatáltam magamban, hogy még mindig kitűnő érzékkel festi le a mozgalmasabb jeleneteket: a golyók süvítése, a kardok csapkodása, a fejek hullása véres-mocskos, nagybetűsen zsigeri élményt nyújt, aminek olvastán a bennem élő egyszerűbb örömöknek hódoló olvasó elégedetten csettintett. Az ilyen prózára szokták mondani, hogy filmszerű, és talán tényleg ez a legtalálóbb kifejezés: minden akció úgy van megírva, mintha te is ott lennél, mintha néznéd, ahogy a vásznon pereg, és bizony nézzük akárhogy, ehhez átkozottul nagy tehetség szükséges. Miután McDonald meggyőző brutalitással horogra akasztott minket, elkezdi csepegtetni a fontos információkat és lassan, de biztosan kezdi bedörrenteni a cselekményt (miközben folyik tovább a világépítés). Hősünk ismételten nagy szarba kerül, miután egy féltve őrzött helyről ellopják a nagy varázsló, Shavada szemét (amit még ő rejtett el az első könyv végén), azt pedig kellően éreztetik velünk, hogy ez a tolvajlás több, mint szemtelenség, egyenesen a világot veszélybe sodró galád tett. Galharrow tehát megpróbálja felgöngyölíteni az ügyet. És ha mindez nem lenne elég, az a szóbeszéd járja, hogy régi, halott szerelme, Ezabeth is visszatért.

Hirdetés

A Hollóvér ha lehet még határozottabban kezeli a cselekményt és még bőkezűbben bánik a fordulatokkal, ami azonban a leginkább javára válik a könyvnek az az, hogy Galharrow-t ezúttal még több érdekes, színes karakterrel vette körül az író. Ezen karakterek mindegyike sikerrel szolgálja azt a célt, hogy egy még emberibb, még sebezhetőbb oldaláról ismerjük meg az Éjszárny rettenthetetlen parancsnokát, így könnyű belátni az alkoholbűz és elemi fáradtság mögé. McDonald egy leheletnyi szerelmi szálat ismét beékelt, de belátta, hogy plátóiságával hatásosabb, plusz, az Ezabeth felé irányuló érzelmei a hősnek továbbra sem enyhültek - ezt is sikerült még úgy tálalni, hogy ne adj' isten giccs-mentes és önismétlő legyen. A két nő mellett egy kislány is szerephez jut, akinek kvázi nevelt lányaként viseli gondját Galharrow és akit minden erejével igyekszik óvni a külvilág ocsmányságaitól, bár tisztában van azzal is, hogy ezt nem tudja teljesen abszolválni. A legjobb, legemlékezetesebb bekezdések azonban nem is hozzájuk, sokkal inkább Glack Maldonhoz kötődnek (az előző könyvben kulcsfontosságú szerepben tűnt fel), aki egy gyerek testébe zárva, szem nélkül tengeti napjait és halhatatlan lévén, kipróbálva minden halálnemet merő cinizmusba és szeszbe fullasztja nap-mint-nap saját magát. A közte és Galharrow közti dinamika megannyi sötéten humoros, ugyanakkor sokszor meglepően emberi pillanatokat szült. Ugyanez vonatkozik a hollóval való kapcsolatára, amelyről ezúttal még többet tudunk meg és még több emlékezetes, szarkasztikusan vicces szegmensét köszönhetjük a könyvnek. Ezúttal a fő ellenlábas is sokkal jobban rányomja a bélyegét a regény egészére: Saravor úgy is fenyegető, hogy a legtöbbször csak beszélnek róla, az összevarrt fél-holttestekből álló serege pedig rémálomba illő.

A horror, valamint a fantasy-jegyek ismételten remekül megvannak egymás mellett, ennek talán legjobb kombinációja az a szegmens, amelyben Galharrow a Kárhozat kiismerhetetlen pusztáját járja. Egyszerre gyönyörű a maga elborult módján és elborzasztó, de mindenképpen lebilincselő az a pár oldal, amelyben ezt a sajátos atmoszférájú utazást taglalja.

Hirdetés

Az első könyvvel ellenben a felvetett tematikák is sokkal izgalmasabbak: Ezabeth Fénylányként való fel-felbukkanása új vallást eredményez, és mint minden vallás, úgy ez is képes lesz a végén eltorzulni valami mássá. McDonald a vallást az egyszerű, katonai gondolkodással állítja szembe és bár állást nem foglal, maga a gondolat érdekes és izgalmas adalékként szolgál a regényhez.

McDonald folytatása tehát nincs híján azoknak a darálós élvezeteknek, mint az első volt (sőt, rá is tesz egy lapáttal), szívből is több van neki, hajmeresztő szituációkban is bővelkedik - már csak az a kérdés, hogy képes lesz-e tartani ezt a szintet a harmadik könyvre.

A könyvet az Agave kiadó jóvoltából olvashattuk el!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.