A következő sorokban röviden kifejtem azon filmekről a rövid véleményemet, melyekre sikerült bejutnom..
A galamb papné
Vitézy László televízióra készült játékfilmje Móricz Zsigmond azonos című művének mozgóképre való átültetését tűzte ki célul, melynek eredménye finoman szólva se lett túl nívós. A rendező Móricz szövegét a lehető legnagyobb hűséggel próbálta átültetni egyik médiumból a másikba, ennek következtében pedig a filmben szereplők minden egyes megszólalása borzasztó műnek és színpadiasnak hat. A két főszereplő túljátsza a dolgokat, Vitézy pedig rendezőként semmilyen ambíciót nem mutat annak irányába, hogy a képeket élettel töltse meg és a produktumot élvezetessé formálja a befogadó számára. Ha másért nem is, azért érdemes megnézni hogy lássuk: hogyan NEM szabad készíteni adaptációt. Azt meg felejtsük el hogy azzal védjük, hogy tévéfilmről van szó. Az semmire nem mentség.
Animációs blokk
Természetesen a sok kis- és nagyjátékfilmek közepette megkapták a maguk helyét azok is, akik főként az animációban érzik magukat otthon. A felhozatal minőséget illetően erősen ingadozó, bár a mérleg nyelve főként a "jó" felé tendál. Egy-két jobbára gyermekeket megcélzó alkotás mellett (az Egy fazék méz aranyos és jópofa, az Ekete Pekete... szintúgy, mókás próbálkozások) a nagyobbak se jártak pórul. Orosz István Sakk! című darabja hangulatos zenével és ahhoz illő rajzzal vállalt kísérletet arra, hogy Lenin és Gorkij sakkjátszmáját rekonstruálja. A jókedvű örmény temetése melankolikus és szelíden megható filmecske, mely azt mutatja meg, hogy egy temetésnek nem feltétlen kell búsnak, szomorúnak lenni. A másik kiemelkedő darab számomra a My Name is Boffer King volt, mely egy igazán szürreális, itt-ott a noir eszközeivel operáló, beteg alkotás, ami egy egyre terjeszkedő olajgyár vállalkozójának a történetét meséli el, aki szép lassan megőrül, mert mindig egyre jobb és jobb olajat akar készíteni. Az összetevőkről pedig ne is beszéljünk. Amit még ki tudok emelni, az egy mindössze egyperces, igazán szellemes produktum, melynek Peron a címe és arról szól, hogy egy pantomimes találkozik valakivel, aki lefőzi őt. Rövid, tömör, csattanós, vicces.
Free Entry
Bár az első nap nem ültem be olyan sok vetítésre, mégis úgy érzem, hogy bármely napon egyfajta csúcspontnak számítana ez a film. A fiatal Kerékgyártó Yvonne filmje két tinilányról mesél, akik hamis jeggyel jutnak be a Sziget Fesztiválra. Nevezhetjük akár fesztiválfilmnek (jelentsen ez a kifejezés bármit is), vagy aminek akarjuk, egyet azonban nem vitathatunk: a Free Entry minden ízében egy élő, pulzáló, színes-szagos alkotás. Nem feltétlen a sztorijával hódítja meg a nézőt, hanem az életközeli helyzeteivel és karaktereivel, illetve azzal, ahogy megjeleníti a fesztivál- és bulihangulatot. Részemről azt mondom, hogy Yvonne filmje akár a Spring Breakers unokatesója is lehetne. Mindenkinek ajánlom.
Kisjátékfilm blokk
Vegyes felvágott. Ez a blokk tartalmazott egy szociodrámát (Fal), trashbe hajló feminista darabot (Vér és tűsarok), társadalmi különbségek áthidalását bemutató mókás szösszenetet (Flip), egy szokatlan tünettel rendelkező férfi és nő egymásra találásáról szóló filmet (Tünet), illetve egy olyat is láthattunk, melynek története nemigen állt össze a számomra (Árapály). Főként azért, mert elcseszték a vetítést és az angol felirat annak rendje és módja szerint szépen képen kívülre esett. Ez nem lett volna probléma akkor, ha magyarul beszélő alkotásról van szó, de mivel spanyolul beszéltek, így nehézkessé tette a megértését. Ezek közül a legjobb Szabó Simon rendezése, a Fal volt, illetve Kovács Gábor Attila Tünete volt. Erős kezű rendezőről tanúskodik mind a két film és mind a két filmnek a zárása is egyrészt frappáns, másrészt elgondolkodtató és a maga csendességével letaglózó. A Kamarás Iván főszereplésével készült Vér és tűsarok pedig tényleg inkább trash, mely eljátssza a már sokszor látott frázisokat a gazdag vállalatvezető és titkárnője közti viszonyrendszerről. Tudjátok, férfi tárgyiasítja a nőt, nő kikéri magának és végül bosszút áll. Mérsékelten szórakoztató, semmi több.
A tartótiszt
Nem vagyok otthonos a dokumentumfilmekben, úgyhogy nem vagyok túlságosan mérvadó azokat tekintve. A tartótiszt egy férfiról szól, aki a Kádár-rendszer alatt egyházi személyeket "toborzott" maga mellé, hogy társaikról köpjenek. Lényegében. Ennél persze komplikáltabb a helyzet nyilván, de nem akarom túlbonyolítani a helyzetet. Alapvetően egy érdekes témát feszeget Varga Ágota filmje, ám az volt az érzésem, hogy többet is vállalhatott volna, lehetett volna még izgalmasabb, még érdekesebb; lévén, hogy a közzétett információk még mindig elég hiányosak és homályosak, talán jobban a mélyére kellett volna ásni a dolgoknak. De miket beszélek, én főként nagyjátékfilmeket zabálok. Mindenesetre azért érdemes tenni vele egy próbát, akit érdekel a magyar történelem ezen szelete.
Aura
No ez nehéz darab. Nem azért, mert annyira fajsúlyos lenne, más okok miatt nehézkes véleményt formálnom Bernáth Zsolt filmjéről. Ha egy felől nézzük, akkor dicséretesnek mondható az a vállalkozás, hogy a film cselekményének helyszínét egy pár méteres átmérőjű burok belsejébe limitálják. Az, hogy ezt sikeresen meg is oldották elkerülve azt, hogy különösebben unalmassá váljon a dolog, méginkább dicséretes. Tudván, hogy mennyire kevés pénzből forgatott a stáb, azt is el kell ismerni, hogy ehhez képest a képi világ nem is olyan rossz, érződött rajta, hogy tényleg, de tényleg igyekeztek kihozni a maximumot a rendelkezésre álló eszközökből. Viszont! Igen, itt jön az, hogy nem minden fenékig tejfel, mert ahogy sok más rendezőnek, úgy Bernáth-nak is meggyűlt a baja azzal, hogy gyerekszereplőket instruáljon megfelelően. Sokszor a dialógusok, illetve azoknak az előadásmódjuk kifejezetten fogcsikorgató módon hatnak, ahogyan a dialógusok is helyenként fejvakarósak, repetatívak. Ugyanakkor mégis kénytelen vagyok azt mondani, hogy szerethető alkotásról beszélünk, melynek esetében már maga a próbálkozás gondolata megér egy misét. Elhiszem, hogy valaki a falra mászik tőle és elviselhetetlennek tartja, a zárás is picit furcsán hatott, de nem tudok rá haragudni. Talán azért se, mert kevés ilyen ifjúsági film készül kicsiny hazánkban és még kevesebb az olyan, amit ilyen érezhető lelkesedéssel csinálnak.
Fehér Isten (különvélemény)
Ugyan Mundruczó filmjéről már van egy teljes kritika ezen az oldalon, azért én kis röviden elmondanám a benyomásomat. Egy kevéske tónushiba befigyelt, egy-két helyenkénti logikátlanság is, ezzel együtt vagy ennek ellenére azonban egy nagyon jó film lett az eredmény. Jól felépített, jól kitalált és nagyon jól kivitelezett dolgozat, amely azon kívül, hogy egyértelmű társadalmi látleletet/kritikát ad, nem muszáj úgy nézni: ha akarjuk, szórakoztató és izgalmas kutyás horrordráma, amelynek a zárása olyan, hogy a majdnem teltházas vetítésen a stáblista alatt mindenki kussban ült mozdulatlanul. A nap élménye volt.