Hirdetés

Mesteri antagonisták a filmvásznon - mitől lesz egy ellenfél több, mint szimpla gonosz?

|

A főhős céljai elérése során központi szerepet kap mostani írásunk kulcsfigurája, az ellenfél, aki igyekszik a hős útjába állni és megakadályozni a sikerét, saját elveinek megfelelően. A sikeres és emlékezetes antagonisták jellemzőit vesszük ezúttal terítékre híres "gonoszok" példáján keresztül.

Bevezető: a dráma alapja - a konfliktus

A dráma az erős konfliktusokban rejlik. Egy igazán jó történetben az oppozíció több fronton is megmutatkozik: a főhős és ellenfele, az ellenfél- és saját szövetségesei között, olykor pedig még saját magával is ellentmondásban áll a központi karakter. Ráadásul mindegyik, valamilyen konfliktusban érintett szereplő között más értékek és világnézetek csapnak össze, eltérő témákban, a történet különböző szakaszaiban.

Mind közül a leginkább meghatározó konfliktust a főhős és első számú ellenfele szolgáltatja. Legalábbis, ha beszélhetünk kellően kidolgozott antagonistáról az adott filmben. Ahogy múltkori írásunkban is megemlítettük: "a legtöbb hollywoodi alkotás belebukik a magával ragadó és érthető motivációkkal rendelkező ellenfelek megalkotásába."

Forgatókönyvírással foglalkozó cikksorozatunkban ezúttal a múltkorihoz hasonlóan "élő" példák széles palettáján keresztül mutatjuk be, hogy mik egy komplex antagonista ismérvei. A legtöbbjüket az összes vázlatponthoz fel tudnánk sorolni, igyekeztünk a leginkább odaillő illő antagonistát választani és kielemezni egy-egy szempont esetén.

Hirdetés

Az ellenfél szükségszerű

Az ellenfele - többek között - azért jelent óriási veszélyt a protagonistára, mivel a hős legmélyebb gyengeségeit támadja, méghozzá a lehető legkönyörtelenebb és hatásosabb módon. A hős pszichológiai és morális gyengeségei és szükségei egyaránt megpróbáltatás elé kerülnek az ellenfél "jóvoltából".

Ez kövezi ki a kínkeserves, de szükségszerű utat annak érdekében, hogy a hős fejlődni és változni tudjon. Vigyázat: az ellenfél pusztán csak lehetőséget biztosít erre, de nem feltétlenül a jó irányba - a hős könnyedén lehet, hogy végül belebukik a harcba és egy megtört és morálisan elbukott karakterként ér az út végére.

Darth Vader Luke számára kezdetben a sötét oldal fenyegető erejét jelenti, mely fiatal Erő-használóként Vaderhez hasonlóan őt is könnyedén elcsábíthatja. Vader később Luke odaadását használja fel, akinek még saját kiképzésénél is fontosabbak a barátai, a "családja". A Birodalom visszavág végén felfedi titkát Luke-nak, hogy később építhessen az apa-fia kapcsolatra Luke átállításában. Luke-nak be kell látnia és el kell fogadnia az igazságot az apjáról, hogy végül felülkerekedhessen az Uralkodón - és megmentse apját mindezek ellenére is.

A Hetedik John Doe-ja (Kevin Spacey) mesterien használja ki a főhősben rejlő gyengeségeket Mills (Brad Pitt) ellen a fináléban. A forrófejű és türelmetlen, fiatal nyomozó jelleméből adódóan többször is konfliktusba kerül a film különböző szakaszaiban - John Doe utolsó tesztje pedig tökéletes próbatétel a férfi "haragját" illetően, mint az utolsó fő bűn életre keltése. Ahogy említettem, a hős könnyedén belebukhat a harcba - Millsszel pontosan ez történik.

A Sötét Lovagban Joker is Batman szabályalapú, sziklaszilárd moralitásának gyengeségeit aknázza ki kegyetlenül. A kihallgatóteremben nyíltan meg is mondja Batmannek, hogy a szabályait kell megszegnie annak érdekében, hogy megmenthesse a szeretteit és a várost. Alfred is figyelmezteti Bruce-t, hogy Joker ellen máshogyan kell felkészülnie, hisz néhány ember csak lángokban akarja látni a világot, bármiféle agenda vagy racionális magyarázat nélkül. Joker pedig mind Rachelt, mind Batman "mozdíthatatlan kőszikla" jellemét támadja a film során végig, amire Bruce már csak túl későn tud megfelelő eszközökkel válaszolni.

Az ellenfél is ember

Méghozzá legalább annyira komplex, mint a főhős maga. Nem csupán egy "állat", "tárgy" vagy "misztikum", hanem egy hús-vér ember.

  • Neki is megvannak a saját gyengeségei és szükségei.
  • Ahogyan a múltkor is említettük: egy antagonista megalkotásánál elsődleges szempont, hogy ugyanazért a célért küzd, mint a főhős. Van valami, ami őt sem hagyja nyugodni és saját útjára készteti.
  • A cél eléréséért és saját ellenfele (vagyis a főhős) legyőzésének érdekében terveket gyárt. Ezek a tervek pedig ugyanúgy bebukhatnak, mint ahogy azt a protagonista esetén is láthattuk.
  • Egyes ellenfelek pedig a főhőshöz hasonlóan fejlődnek és saját önmegvilágosodást (vagy ahogy Simpsonék mondták: revelációt) nyernek, hogy az utolsó harcban győzedelmeskedni tudjanak.

Annak érdekében persze, hogy minél erősebb nyomást gyakoroljon a főhősre, gyakran komoly és meghatározó hatalmi pozícióval, politikai vagy egyéb társadalmi státusszal, esetleg különleges/kimagasló képességgel rendelkezik. De ez közel sem kötelező faktor persze.

Példaként felhoznám itt a Javier Bardem zseniális alakításában megformált Anton Chigurh karakterét a Nem vénnek való vidék című filmből. Josh Brolin karakterével oda-vissza táncolnak egymás ellen az ominózus táska megszerzéséért. Látjuk Antont, hogyan alakítja és szövi tovább saját terveit Llewelynnel szemben. Látjuk elbukni majd felemelkedni újra és újra a film során, a karakter egy igazi túlélő. Ami esetében hiányzik, az az utolsó vázlatpont - Anton nem változik érdemben a film végére és hiányzik számára a megvilágosodás. (A film érdekessége egyébként, hogy ez a főhős Llew esetén sem található meg - az egyetlen revelációt nyerő karakter Tommy Lee Jones öreg kopója a film legvégén).

Az ellenfél vs. a hős érték- és erkölcsi rendszere

Nemcsak a közös cél eléréséből adódik a konfliktus, hanem a főhős és az ellenfél értékei is gyakran szemben állnak egymással. 

Más ideák és elvek mentén élik az életet. Máshogy vélekednek a "jó és tartalmas életet élni" fogalom megvalósításáról. Gyakorlott és vallott emberi értékek és világnézetek - mind-mind eltérnek és generálják a történeten átívelő konfliktust.

Ezen a ponton hasal el rengeteg film, ahol az ellenfél moralitása kimerül annyiban, hogy a velejéig romlott és ördögien gonosz. Emiatt az antagonista karaktere egyrészt feledhetővé és kliséssé válik, továbbá a dráma sem lesz kellőképp magával ragadó a konfliktus blődségéből és egyszerűségéből adódóan.

A legtöbb, való életben is megtalálható morális konfliktusban nem igazán találunk helyest vagy helytelent, jót vagy rosszat. Két álláspont ütközik egymással, konstruktív esetben annak érdekében, hogy közeledjünk a másik álláspont megértése felé. Kevésbé ideális esetben ezek az egyet-nem-értések elfajulhatnak, főleg, ha valamilyen közös cél is a két (vagy több) fél közé kerül. A főhős és az ellenfél is úgy gondolják, hogy a jó úton járnak. Mindketten hisznek valamiben és annak megfelelően cselekednek. Az igazán kiemelkedő antagonisták erkölcsi rendszerét is megismeri a néző egy-egy film során. Továbbá azt a pontját is, ahol a moralitásuk és érvelésük megbukik.

És ez választja el legtöbbször a hőst az ellenféltől: hiába is érthető az antagonista motivációja morális szinten, de vagy az általa vallott elvekben, vagy a céljait megvalósító eszközökben találunk olyan hibát, ami szembe megy az általánosan elfogadott erkölcsi normákkal.

Az előző sorok alapján elég könnyen adja magát mintaként az idei évben debütáló Thanos. A több évnyi építkezés után megismertünk egy olyan gonoszt, aki a fent leírtakra tökéletes mintaként szolgál. A nagyobb jó érdekében úgy gondolja, a helyes úton jár - mi több, tán ő az egyetlen, aki képes az ügy érdekében áldozatot hozni. És persze hiába érthető motivációja és fogjuk fel, mit és miért akar elérni a film során, a közel sem konvencionális eszközeiben és moralitásában bőven találunk hibákat.

Hannibal Lecter egy roppantul komplex antagonista a filmtörténelemben. Nemcsak azért, mert Hopkins egyszerre szofisztikáltan és hátborzongotóan keltette életre a doktort, hanem mert a karakter igazából a Bárányok hallgatnakban valójában nem a hagyományos értelembe vett antagonistát testesíti meg. Lecter inkább szövetséges a főhősnő, Clarice Starling számára, a film végén válik igazán azzá az antagonistává, aki a folytatásban szemben áll a progatonistával. Lecter irányt mutat Clarice-nek, mert undorítónak tartja, ahogy a többi elmebeteg rab vele bánik az intézetben - Hannibal pedig végső soron nem a megszokott pszichopata, és nem is akar rájuk hasonlítani. Mindig is megvetette a morálisan rossz és gonosz embereket, ezért is segíti Clarice pályáját (vagy később és a sorozatban is Will Grahamét) - csak a feltörekvő detektívvel ellentétben ő egészen máshogy vélekedik a büntetésükről és nem bíróságra vagy villamosszékbe, hanem az asztalterítékre küldi őket.

Az ellenfél és a hős - ugyanazon érem két másik oldala

Egy érdekes szempont a hős ellenfelének megalkotásánál, hogy ne legyenek egymás tökéletes ellentétei.

A hős se legyen tökéletes és mindenben jó (erről beszéltünk a múltkori cikkünkben), illetve az ellenfele se legyen menthetetlen és erkölcsileg teljesen elítélendő.

Érdemes rájuk inkább ugyanazon érem két oldalaként gondolni. Ne álljanak teljes oppozícióban egymással - ők a lehetőségek tárházának két példája, akik ugyan szemben állnak egymással, de nem a negatív végtelenben és a pozitív végtelenben kell őket elképzelni. A konfliktusuk természetesebbnek fog hatni a szürke zónában, mintha a feketét kezdenénk el összehasonlítani a fehérrel.

Akit itt mindenképp szerettem volna megemlíteni, az egyértelműen az X-Men franchise főgonosza, Erik Lehnsherr, alias Magneto. Legyen szó az Ian McKellen vagy a Michael Fassbender által életre keltett inkarnációról, a karakter tökéletesen mutatja be a mutánsok és emberek kapcsolatán egy másik oldalát Charles Xavier professzorral ellentétben. A két barát megtalálja a közös hangot egymással, hisz valamilyen szinten mindkettejük célja a mutánsok segítése. Ám míg Charles ezt békességben és az emberekkel karöltve próbálja elérni, addig Erik - múltjából adódóan - az embereket megveti és a mutánsokat helyezi feléjük, mint az evolúció következő lépcsőfoka.

A közös csatatér jelentősége

Ahhoz, hogy a fenti szempont többségét, vagyis a központi konfliktust részletesen be tudjuk mutatni, össze kell hoznunk egy helyiségbe a főhőst és ellenfelét. Sőt, ha igazán feszült jelenetet szeretnénk alkotni, akkor ez a helyiség kellőképp zárt, szűk és üres a maga módján.

Nem feltétlenül azért, hogy egymásnak essenek és élet-halál harcot vívjanak, hanem hogy ők (s ezáltal mi, a nézőközönség) megismerjék a másik látásmódját. Felmérik egymást, ennek megfelelően alakítják tovább a terveiket, megvitatják, hogy miért a saját igazuk fog győzedelmeskedni. Hiszen, ahogy korábban már taglaltuk, az ellenfél is meg van róla győződve, hogy az ő álláspontja a helyes.

A legtöbb említett film használja ezt a technikát és szinte minden nagy gonosznál megtalálható ez a motívum.

  • Mind az idős, mind a fiatal Magneto és Xavier előszeretettel sakkoznak egymással akár Erik üvegcellájában, akár a fellegekben egy repülőgép fedélzetén.
  • John Doe egy rendőrségi autó hátsó ülésén marad egyedül a két főszereplő nyomozóval, Millsszel és Somersettel. Sőt, utána a kietlen sivatag is pazar környezet, hogy bemutassa a sivár emberiséget, melyről percekkel korábban hosszasan prédikált Kevin Spacey karaktere.
  • Joker és Batman jelenete a rendőrségi kihallgatószobában már említésre került, és valószínűleg még jó párszor meg is teszik majd rajtam kívül ezt mások is a pazarul megírt, feszült dialógusnak köszönhetően.
  • Darth Vader és Luke az ötödik részben a Dagobah-n megtalálható sötét erdőben, valamint a film végén a Bespinen is teljesen egyedül maradnak. Mindkét helyszín rendkívül elzárt, átjárja a sötét oldal és csak és kizárólag a karakterek töltik meg a bennük tátongó ürességet.
  • Habár nem a protagonistával közösen, de Anton Chigurh méltán elhíresült "fej vagy írás" jelenete a kietlen benzinkúton is zseniális példája az antagonista pszichopata embertelen mivoltjának és a sors elkerülhetetlenségének bemutatására.
  • Hannibal Lecter pedig úgyis a frászt tudja Clarice-re és ránk hozni, hogy a világtól teljesen elzárva az üvegfalak mögött, vagy épp kényszerzubbonyban és maszkban tartják.

Reméljük jó pár hasznos és érdekes információt sikerült szállítani a számotokra az antagonisták világából. A listát még sorolhattam volna bőven, kimaradt például Michael Keaton Keselyűje, Michael B. Jordan Koncolója, Alan Rickman Hans Grubere, Christoph Waltz Hans Landája vagy Ralph Fiennes Voldemortja és Amon Goeth-je is, akiken még erősen gondolkoztunk, hogy helyet kapnak a cikkben. De hagyunk gondolkozni- és elemezni valót másnak is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.