Már első szezonjától hatalmas rajongója vagyok a The Good Place-nek, szuperlatívuszokban gazdag spoilermentes kritikámat ide kattintva tudjátok elolvasni. A sorozat komplex témakörökben mélyed el a maga kedélyességével együtt, mint az etika, mitől leszünk jó emberek, teológia, mik a vallások igazságai, illetve maga a filozófia, miért érdemes mindezekről ennyit tépni a szánkat. Ebben a cikkben spoileresen ásom bele magam veletek együtt a sorozat eseményeibe, hogy közelebb kerülhessünk annak a megfejtéséhez, miről is szól a The Good Place.
Jimmy Kimmel műsorában a Michaelt alakító Ted Danson mesélt arról, hogy mikor egy barátjának vázolta, milyen új sorozatban játszik, látta a másik reakcióját, hogy nem igazán látja, mennyire ötletes történetről van szó. "Értem, szóval egy sitcom, csak a mennyországban. Értem" Erre Danson hirtelen felindulásból az arcába vágta, hogy az első évad végén kiderül, hogy ő egy démon, és ez valójában a Rossz hely, amit az örökkévaló kínzásuk miatt álcáztak a Jó helynek. Erre az ismerőse elismerően visszavonta, hogy mégsem egy átlagos sitcom a mennyországban. És valóban, az első szezon nagy csavarral zárult, hiszen épp, mikor azt hinnénk, hogy kezdenénk kiismerni a sorozatot, megkapjuk a mindent feje tetejére állító fordulatot. Szereplőink ezután kalandos úton valóban kiismerik, hogy működik a túlvilág, mi vár az emberekre a Rossz és a Jó helyen egyaránt, és megváltoztatható-e egy egyén erkölcsi tartása.
A legfundamentálisabb pontja a szériának maga a négy főszereplő. Hiszen a történet főszereplői valójában mi magunk vagyunk, a négy erkölcsi megítélés alá eső jellemtípus, akiknek jó tulajdonságaik mind kellenek ahhoz, hogy megkapjuk azt a jó embert, aki valóban jogosan kerülhetne a mennyországba. Nem véletlenül hangsúlyozza a sorozat, hogy ők négyen egymás segítségével tudnak kizárólag jó emberré válni, hisz pont olyan jellemtulajdonságokkal rendelkeznek, ami hiányzik a másikból. Eleanor és Chidi testesítik meg az erkölcsi érzék és a tettrekészség együttes fontosságát. Eleanor egy belevaló, bátor, rátermett csaj, akiből hiányzik az a morális iránytű, ami által be tudná sorolni tetteinek erkölcsi súlyát. Eleanor nem érti és nem is látja fontosnak azt, hogy bárkinek az érdekét maga előtt tartsa. Ezzel szemben Chidi mint filozófiaprofesszor teljesen tisztában van vele, hogy évszázadokra visszamenőleg mit gondoltak a nagy elmék a jóról és rosszról, és folyamatosan ezek szerint próbál meg élni, de pont azok a tulajdonságok, a tettrekészség, a merészség és a határozottság hiányoznak belőle, amik által a gyakorlatba ültethetné az etikus életvitelt, ami a fejében már rég kirajzolódott. Eleanor képes lenne jót tenni, de nem érti, miért állna érdekében, Chidi pedig jó ember akar lenni, de döntésképtelensége és gyávasága miatt nem képes rá. Épp ezért fonódik össze a két karakter sorsa már az első epizódtól, hiszen pont ők tudják egy olyan jellemfejlődésen elindítani a másikat, ami szükséges, hogy jó emberré váljanak.
A másik ellentétpár pedig természetesen Tahani és Jason. A gazdag celeb és a déli suttyó már külsőre és megnyilvánulásaikban is teljesen egymás ellentétei, viszont morális aspektusból is pont ugyanazok a jellemtulajdonságok hiányoznak belőlük, amik a másikban megvannak. A fent említett erkölcsi tudatossággal és tettlegességgel szemben egy másik aspektusból merül fel a belső jóság, az pedig a tetteink következményének a rövidtávú, illetve hosszútávú hatásának fontossága. Jason egy nagyon empatikus srác, aki teljesen képes átélni mások bánatát, és emberi kapcsolatait tekintve morálisan helyes döntéseket hoz. Ő egy jó barát. Viszont a maga lükesége miatt sosem gondol tetteinek hosszútávú következményeire, például arra, hogy egy hirtelen ötlettől vezérelve elhajított Molotov-koktél milyen problémákat okoz a jövőben. Tahani vele szemben kizárólag tetteinek hosszútávú következményét tartja fontosnak, mint egy jótékonysági adakozás, aminek eredményét ő már úgyse fogja látni. Viszont személyes kapcsolataiban (mint húgával való kapcsolata) már nem törekszik erre a jóságosságra. Másrészről míg Jason jószándéka az őszinte empátiájából fakad, addig Tahani "önzetlen" jótettei mögött is mások lenyűgözésének szándéka áll.
Miután hőseink rátérnek a jellemfejlődés útjára, és többször is bizonyítják, hogy képesek jobb emberré válni, új probléma vetődik fel, miszerint az-az erkölcsi pontozási rendszer, ami kizárólag a cselekedeteink hatására helyezi a hangsúlyt, alapvetően nem működik jól. A 21. századra olyan komplikált lett az élet, hogy egy átlagos bevásárlással is rengeteg meg nem érdemelt rossz pontot gyűjthetünk. Ekkor mélyedtünk el a másik nagy filozófiai kérdéskörben, miszerint milyen pontozási rendszerre lenne szükség, illetve mi várja azokat az embereket a Rossz helyen, akik nem ütötték meg a lécet.
A főszereplők tevékenységének hála sikerül átalakítani a Rossz helyet, amelyben a rossz emberek büntetésképpen folyamatosan szembesülnek a földi bűneikkel, és miután képesek felismerni a jellemhibáikat, és azokon felülemelkedni, végül jó emberré válnak. Ez a módszer párhuzamba állítható a több vallásból ismeretes purgatóriummal, ahol azok a lelkek tisztulhatnak meg, akik nem voltak bűnösek, de nem is éltek a vallásuk szerinti tökéletes életet. Ez a hely biztosít nekik tökéletesedést, hogy a mennyországba kerülhessenek utána. A The Good Place megreformált Rossz helyén pedig addig élik újra az életük, azoknak bűneit, míg el nem jutnak arra a morális tökéletességre, ami által már beléphetnek a Jó helyre.
Ebben az gondolatmenetben maga a sorozat eszmeisége is benne rejtőzik, ami el is hangzik a sorozatban, miszerint nincs tökéletes erkölcsi kódex, ami szerint meg lehet mondani, hogyan éljük az életünket. Az utolsó szezon félévadzárójában Chidi újra éli az egész életét, majd felébredve elárulja, hogy mi volt az-az üzenet, amit még régebben írt fel önmagában, hogy mi a létezés titka: "nincs válasz". Ezzel érkezünk el Samuel Beckett híres idézetéhez, ami magára a sorozat készítőjére is nagy hatást gyakorolt. Így hangzik:
"Mindig a próba. Mindig a bukás. Sebaj. Kezdd újra. Bukj újra. Bukj jobban."
Az abból fakadó reményt testesíti meg ez a rövid idézet, miszerint addig bizakodhatunk, míg benne van az emberekben a potenciál, hogy jobbak legyenek. Ahogy Michael megfogalmazza a záróévad hatodik epizódjában a Rossz Janetnek:
"Egyáltalán nem számít, hogy az emberek jók, avagy gonoszok. Az számít, hogy megpróbálnak jobbá válni ma, mint amilyenek tegnap voltak. Ebben van az én reményem, megkaptad a válaszod"
És ezzel a filozófiáról magáról is értékítéletet mond a sorozat, miszerint a filozófia, sok-sok ezer oldal okoskodás, a végtelen idővel eltöltött agyalás sem lesz képes pontosan megfejteni az életünket. De nem is ez a feladata. Hanem az, hogy próbálkozzon. Hogy próbálkozzon, és hogy soha ne adja fel.
Még érdekességképp megjegyzem, hogy az évad zárójeleneteiben, mikor Michael emberi életét kezdi élni és még egy gitároktatóhoz is eljár, hogy megtanuljon zenélni, magát a tanárt Mary Steenburgen játssza, aki a Michaelt alakító színész, Ted Danson felesége már 25 éve.
Ezek után a Jó hely megreformálása következik a széria legvégén, ahol az erkölcsi síkról az egzisztencialista kérdések felé evez a show, miszerint mit tartogat a mennyország, és mi értelme egy örökkön boldog és felhőtlen életnek. Ekkor vezetik be főhőseink utunk lezárásának lehetőségét, így mindenki, aki úgy érzi, hogy kiteljesedett az élete, és már nincs több célja, amiért érdemes lenne kóricálnia a mennyországban, dönthet úgy, hogy lezárja létezését. A Jó helyet így a buddhizmussal lehet párhuzamba állítani, vagyis a buddhizmus azon filozófiájával, amely a nirvánát azon transzcendens állapottal azonosítja, mikor az egyén kilép az újjászületés és szenvedés örökös körforgásából (amit fentebb purgatórium analógiájával írtam le). Annyiban más a The Good Place filozófiája, hogy a Jó helyen a kiteljesedett emberek nem feladják vágyaikat, hanem megélik azokat, amíg el nem veszítik jelentőségüket, majd a teljes harmónia állapotában az individuum állapotából visszatérnek a nagy egészbe, egyesülnek az univerzummal.
Chidi azt állítja az utolsó epizódban, hogy a morális problémákról és szabályrendszerekről valóban a nyugati filozófusok könyveit kell bújni (amiről az eddigi epizódok szóltak), de a spiritualitáshoz keleten kell szemlélődnünk (ahogy maga a sorozat váltotta témáját az erkölcsről az egzisztencialista kérdéskörre). Ekkor azt mondja Eleanornak:
"Képzelj el egy hullámot az óceánban. Láthatod, megmérheted a magasságát, ahogy a napfény áttörik rajta, és ott van. Láthatod és tudhatod, hogy az egy hullám. De aztán a parthoz vetődik... és vége. De a víz ott marad. A hullám csak a víz más formája volt egy darabig. Egy buddhista így fogja fel a halált. A hullám visszatér az óceánba, ahonnan jött, és ahol lennie kell."
És aztán Chidi hozzáfűzte:
"Nincs ebben semmi rossz."