Ha lemaradtatok a cikk első feléről, akkor a linken keresztül elolvashatjátok!
Alkalmasint a tudomány emberei is kedvet kapnak ahhoz, hogy kamera előtt öregbítsék a hírnevüket, vagy éppen rácáfoljanak a róluk kialakult, komor-komoly képre.
Bár egyre jobban elhatalmasodó betegsége kerekesszékbe kényszerítette, és idővel már kommunikálni is csak a technika áldásainak segítségével bírt, Stephen Hawking egy percre sem süllyedt az önsajnálat mocsarába. Inkább lehetőségként tekintett a kórra, és megmutatta, hogy egy kis kitartással az elsőre legyűrhetetlennek gondolt nehézségek sem hátráltathatják a kellően elszántakat. A szórakoztatóiparba tett kirándulásai során nem ragaszkodott hozzá, hogy élőszentként ábrázolják - hovatovább, a Futurama egyik-másik epizódjában határozottan megmutatkozik a komiszságra való hajlama.
Neil deGrasse Tysonnak sem derogál, hogy renoméját és társadalmi státuszát figyelembe véve egészen meghökkentő szerepekben tűnjön fel. Az, hogy alkalmasint a Locsi-fecsi Mártához vagy a Jégkorszak 5: A nagy bummhoz hasonló animációs filmekhez kölcsönzi a hangját, önmagában is furcsa. Viszont a nem hivatalos csúcsnak sanszosan a 2018-as The Last Sharknado: It's About Time-ot tekinthetjük. Hiszen ebben a nem éppen az örökkévalóságnak készült, alacsony költségvetésű sci-fi horrorban a racionális gondolkozás talán leghangosabb pártfogója kaján fricskaként a legendás mágus, Merlin bőrébe bújt bele.
Marshall McLuhan a többségnek aligha hangzik ismerősen. Ám a "globális falu" fogalmának megalkotásával az internetet és annak a civilizációra gyakorolt hatását még a hatvanas években megjósoló filozófus a médiaelmélet egyik megkerülhetetlen klasszikusa. De kissé nehézkes stílusa, és jól hangzó, ám akadémikus alapossággal nem feltétlen igazolható állításai miatt számos bírálóra tett szert. Ahogy az is gyakran megesett, hogy az őt védők értelmezték totálisan félre a szavait. Erre reflektált Woody Allen, mikor magnum opusában, az Annie Hall-ban egy kellemetlenkedő okostojás megleckéztetéséhez őt használta fel.
Egy-egy nosztalgikus húrokat pengető vagy inspiráló ikon humoros-érzelmes felbukkanása is jellemzően sokat dobhat egy produkció megítélésén. Azonban alkalmasint előfordul, hogy az ötletgazdák ezerszeresen megbánják az alkut, mert az egyes események megtörténte vagy napvilágra kerülése drámaian megváltoztatja az illető megítélését.
A húszmillió dolláros költségvetése bő kilencszeresét bekasszírozó, ráadásul a szaksajtó jóindulatát is elnyerő, 2004-es Kidobós: Sok flúg disznót győz egy bájosan naiv-ártatlan vígjáték a küzdeni akarás és az elszántság diadaláról. De a vesztesnek elkönyvelt különcök diadalmenetének krónikáját elmesélő komédia egyik jelenete kifejezetten rosszul, ha nem egyenesen botrányosan öregedett. Ebben ugyanis az anno egy generáció hőseként ünnepelt, ám a szégyentelen doppingolásba belebukva a sportvilág egyik legmegvetettebb csalójává züllött biciklista, Lance Armstrong ver lelket egy elbizonytalanodott bajnok-aspiránsba.
Annak dacára, hogy utólag akadtak, akik kétségbe vonták Morgan Spurlock szakmaiságát, a szintén ebben az esztendőben debütált Super Size Me is jött, látott és győzött. A káros táplálkozásra és gyorséttermek megkérdőjelezhető praktikáira fókuszáló mű egyenesen az Oscar-jelölésig jutott - arról nem is beszélve, hogy egy kisebb vagyont hozott a konyhára. Némiképp hatásvadász atmoszférája ellenére ma is élvezhető, de a Subway gyorsétteremlánc arcának és szóvivőjének megtett Jared Fogle-t méltató intermezzók könnyen hideglelős borzadállyal tölthetik el a nézőt. Mivel mint az kiderült, a drasztikusan lefogyó, és ezzel rengeteg, súlyproblémával küzdő személynek reményt adó pedofil legalább egy kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, illetve saját gyermekpornó-gyűjteménnyel rendelkezett.
Persze, hébe-hóba egy, a botrányos és a tragikus között ingadozó kísérlet is kivívhatja a halhatatlanság egy egészen bizarr formáját. A 2005-ös, lényegesen fagyosabb fogadtatásban részesült My Scene - Hollywoodi álomra normális körülmények között sanszosan mára a rajta dolgozók is alig emlékeznének. Ami egy játékbabák értékesítését felpörgetni hivatott animációs blődlinél valahol borítékolható is. Ám Harvey Weinstein a napvilágra került borzalmak tükrében egészen szürreális és hányingerkeltő bohóckodásának köszönhetően a hamvába holt próbálkozás egyhamar sanszosan nem kopik ki a kollektív emlékezetből. Mert kifejezetten ijesztő, hogy Hollywood egyik, ha nem a legförtelmesebb szexuális ragadozójának rajzolt verziója csinos, fiatal színésznőkkel atyáskodik.
Záróakkordként, cikkünk aligha lenne teljes a Donald Trump keltette hullámok nélkül. Az USA negyvenötödik, finoman fogalmazva is megosztó elnöke megannyi tabut és szokásjogot áthágott 2017-től 2021-igtartó ciklusa alatt. Emellett megítélésének az sem tett jót, hogy nyilatkozatait szélsőjobboldali csoportok ideológiai biztatásnak fogták fel, és mostanság egy bizottság vizsgálja, hogy megpróbálta-e törvénytelen eszközökkel befolyásolni a Joe Bident hatalomba emelő voksolást. Újabban pedig felmerült a gyanú, hogy a létező legszigorúbb titkosítású dokumentumokat vitt haza. Nem csoda hát, hogy tavaly páran petíciót indítottak, hogy vágják ki máskülönben nem sok vizet zavaró cameóját a Reszkessetek betörők 2-ből, mivel zavarja őket, hogy karácsonykor őt kell bámulniuk. Ezt a Kevin McCallisterként világhírre szert tevő Macaulay Culkin is támogatta. Igaz, nincs kizárva, hogy főleg azért, mert az aláírásgyűjtés kezdeményezői azt szerették volna, ha a komisz kölyök a vállalkozóból lett politikus helyett a negyvenet taposó önmagával fusson össze.
Ezzel cikkünk végére értünk. Ha ti is ismertek ilyen, vagy ehhez hasonló eseteket, ne legyetek restek, osszátok meg velünk őket a kommentszekcióban, vagy Facebook-oldalunkon!