Az első felvonás ide kattintva olvasható el.
Megan Fox könnyen azt érezhette, hogy megfogta az Isten lábát, mert négy esztendővel azután, hogy bikinis statisztaként kellette magát a 2003-as Bad Boys II-ben, már vakítóan ragyogó csillagként tekintettek rá.
Ezt kizárólag Michael Bay kritikailag a földbe döngölt, azonban hajmeresztő profitot termelő Transformers-adaptációinak köszönhette. Viszont apránként szilárd meggyőződésévé érlelődött, hogy önerőből küzdötte fel magát az álomgyár nagyjai közé, és mérhetetlen önteltségében egyre pimaszabb-pikirtebb túlkapásokra ragadtatta magát. Kibírhatatlan természetéről legendákat meséltek - sőt, az, hogy vajon ő, vagy a szintén a süllyesztőbe kerülő Lindsay Lohan-e a botrányosabb drámakirálynő, a pletykalapok egyik bevett témája lett.
Heves természetét ékesen illusztrálja, hogy kétévnyi tündöklést követően egy hosszas tirádájában Hitlerhez hasonlította az őt a publikumnak felfedező direktort. Hovatovább, azt is megjegyezte, hogy a férfi a magánéletében egy megszeppent kamasz szintjén kommunikál, és ezt igyekszik kompenzálni idegbajos stílusával a forgatásokon. Ez betette a kaput: karakterét, Mikaela Banes-t egy szó nélkül kiírták a folytatásokból, és kezdetét vette a megalázó hanyatlás. Annak dacára, hogy alkalmasint elkönyvelhetett egy-két, az Ördög bújt belédhez hasonló félsikert, nagyobb projektjei ritkán váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A Jonah Hex a képregény-átiratok állatorvosi lovaként vonult be a szcéna krónikáiba, míg a trilógiának tervezett Tini Nindzsa Teknőcök a második rész bukásával nyomtalanul eltűnt a semmiben.
Sanszosan a Jerry Maguire - A nagy hátraarcban nyújtott teljesítményéért a huszonnyolcat taposva Oscar-díjjal jutalmazott Cuba Gooding Jr. sem hitte, hogy a mélybe fog hullani. Hiszen pályája első, 1988-tól 2001-ig tartó szakasza bővelkedett pazar alakításokban - ám a szeszélyes Fortuna elpártolt tőle. 2002-ben egy katasztrofális kudarcsorozat tépázta meg renoméját.
Előbb a totálisan feledhető, ellenben a jegypénztáraknál pazarul muzsikáló Kutyabajnok sokkolta a rajongóit, aztán a minősíthetetlen Hajó a vége és a gyalázatos Kísértés két szólamban mocskolta be kínnal-keservvel felépített reputációját. Innentől kezdve nagyrészt feledhető semmiségek jöttek, de 2007-ben ismét pirulhatott az arca. A Norbitban, az Oviapu 2-ben és a What Love Is-ben mutatott, szekunder szégyent előidéző bohóckodását mérsékelten kompenzálta az Amerikai gengszter Nicky Barnes-szának megformálása. Nem csoda hát, hogy leszerepelvén szinte csak DVD-n kiadott blődlik szebb napokat is látott húzóneveként alkalmazták. Így, bár az A komornyikkal ismét megmutatta, hogy ég még benne a láng, ám ez is kevésnek bizonyult a tündérmesébe illő visszatéréshez.
Randy Quaid hosszú évtizedeken át az ágazat legmegbízhatóbb, egyben meglepően flexibilis előadóihoz tartozott. Habkönnyű marhaságokban lubickolva épp úgy képességei legjavát nyújtotta, mint egy Lyndon B. Johnson karrierének korai szakaszát feldolgozó műben. Az Az utolsó szolgálat Meadows-a, a Vakáció-széria Eddie kuzinja, a 2005-ös Elvis Tom Parkere vagy éppen a bogaras Russell Casse az A függetlenség napjából: egytől-egyig fennen hirdetik tehetségét. Éppen ezért osztatlan megdöbbenés keltett, hogy 2010-ben a nejével, Evi Motolanezzel együtt bizarrabbnál bizarrabb kalandokba keveredett.
Elsőnek egy tízezer dollárra rúgó számla kapcsán merült fel, hogy a duónak esze ágában sem volt fizetni. Majd egy anno általuk birtokolt vendégházba törtek be, azt hangoztatva, hogy az az övék, és a szerződésre valaki ráhamisította az aláírásukat. Ekkor Quaid Kanadába menekült, és eközben fennen terjesztette, hogy le fogja rántani a "Sztárkicsinálóknak" hívott, titokzatos alakokról a leplet. Elmondása szerint összeesküvők elvileg egyebek mellett David Carradine-nal, illetve Heath Ledgerrel is végeztek, hogy elérjék közelebbről meg nem határozott, ördögi céljukat. Ezt talán meg is úszta volna, de mivel egy kereskedelmileg soha nem terjesztett, csupán egyszer-kétszer levetített, hagymázas "dokumentumfilmmel" akarta alátámasztani az igazát, végleg kiesett a pikszisből. Utoljára a 2018-as All You Can Eat-ként is futó Weight-ben tűnt fel: a lőtéri kutyát sem izgató vígjátékot nyolcvannégyen értékelték az IMDB-n.
Az 1986-os Lucasra gyaníthatóan már a stábtagok is homályosan emlékeznek, és a Square Dance sem emelkedett a popkultúra sarokkövévé, ám az 1987-es Beetlejuice egy csapásra közönségkedvencet faragott Winona Ryderből. Ráadásul Tim Burton horrorkomédiájának hála, szakmai berkekben is felfigyeltek rá, és a kilencvenes évek egyik meghatározó figurájává avanzsálhatott. Kosztümös dráma, az őt felfedező, egyedi vizuális stílusú direktor fantasyje, vagy éppen keserédes romantikus alkotás: jószerivel egyre ment, és a diadalmenet ritkán maradt el.
Nem véletlen, hogy 2000. október 6-án a még a huszonkilencet sem betöltő ikon erőfeszítéseit saját csillaggal honorálták a hírességek sétányán - de hamarosan beütött a krach. 2001. december 12-én rengetegen megkésett április elsejei tréfának vélték, hogy a vaskosabbnál vaskosabb csekkeket beváltó imádottjuk a gázsijához mérve nevetségesen alacsony összegért, rongyos ötezer dollárért kísérelt meg ruhákat lopni. Elhúzódó tárgyalás vette kezdetét: ezalatt kisült, hogy a felszínen boldogságot színlelő nő valójában súlyos mentális betegségekkel küzdő, gyógyszerfüggő roncs, aki tucatjával habzsolta a feketén vett, vényköteles antidepresszánsokat. Ez, és az, hogy a könnyű kereset csábításának engedelmeskedve részt vett az ízekre szedett A kismenő tető alá hozatalában, örökre lezárt egy korszakot. Ugyan nem tűnt el örökre a balfenéken, ám sosem tudta megismételni egykori, zajos sikereit.
Záróakkordként, cikkünk aligha lenne teljes Wesley Snipes kálváriája nélkül. A kilencvenes és a korai kétezres években egy kisebbfajta vagyont kereső, harcművészből lett akció-fenegyerek kizárólag bicskanyitogató pofátlanságának köszönhette, hogy kifutott a lába alól a talaj. Eleinte azon mesterkedett, hogy mondvacsinált okokra hivatkozva adó-visszatérítést csikarjon ki az illetékes hatóságtól, aztán ráébredvén, hogy akadnak könnyebb módszerek is, nemes egyszerűséggel egyetlen huncut centet sem utalt el az államkincstárnak.
Hogy pontosan miként is kívánta elkerülni a lebukást, az nem tiszta, de mikor szorulni kezdett a nyaka körül a hurok, kijelentette, hogy igazából nem tartja magát amerikainak. Ergo, dőreség elvárni tőle, hogy nehezen megkeresett jövedelmét az ország gyarapítására fordítsa. A ravasznak gondolt fortély azonban azt leszámítva, hogy hitetlenkedő röhögésre késztette az IRS nyomozóit, nem sokat használt. Jobb híján a veterán ügyvéd, Robert Barnes vette át a terepet, és emberfeletti küzdelemben elérte, hogy a legsúlyosabb, szervezett adócsalással kapcsolatos vádakat ejtsék. Snipes így megúszta három évvel - holott egyik vádlott-társa, Eddie Ray Kahn tizet kapott. Viszont a 2010. december 9-től 2013. április 2-ig tartó intermezzo is elégnek bizonyult ahhoz, hogy romba döntse mindazt, amit kitartó munkával felépített.
Ezzel cikkünk második, befejező részének végére értünk. Ha ti is ismertek ilyen, vagy ehhez hasonló eseteket, ne legyetek restek, osszátok meg velünk őket a kommentszekcióban, vagy Facebook-oldalunkon!