Mit akartál kifejezni a Szabadesés-beli történetekkel? Mi volt a cél?
A cél az az volt, hogy olyan életproblémákat helyezzek a történetek középpontjába, amelyekről az ember ritkán beszél, ugyanakkor valósak. Ha van valami célja ennek a filmnek a szórakoztatáson kívül, akkor az az, hogy ezek a filmben megfogalmazott problémák kibeszelésre kerüljenek. Szeretném, ha az emberek megnéznék ezt a filmet és utána kitárgyalják, együtt feldolgozzák ezeket a témákat. Ugyanakkor eldöndheti a néző, hogy ez neki probléma vagy sem, hiszen mi különböző életszakaszokból válogattunk össze történeteket: belső vágyakat, szorongásokat, álmokat. Ezeket, amiket tudtunk, vizualizáltuk és ezek jelentek meg később történetekként.
Szóval ezt egy szórakoztató filmnek szántad?
Úgy szórakoztató, hogy közben fel is kavar. A cél az, hogy megmozgassa a nézőnek nem csupán a kedélyeit, de a zsigereit is.
Mit szólsz azokhoz a véleményekhez, melyek szerint a Te filmjeid öncélúak és túl művészieskedők? Mennyire érzed fájónak, illetve helyénvalónak?
Én azt látom, hogy sok embernél működnek a filmjeim és eltelt annyi idő, hogy ezek az alkotások simán eltűnhettek, kikophattak volna a köztudatból, ez mégsem történt meg. Ebből én azt gondolom, hogy abban a tekintetben, hogy azt választottuk filmeket készítünk, és ezeket emberek megnézik, nem kéne, hogy öncélú legyek. Ugyanakkor már az, hogy úgy döntöttem, filmeket készítek, már egyfajta öncélúság. Választhattam volna mást is. Leginkább ebben érzem az öncélúságot. Néha valóban úgy érzem, minek belerondítani a világba egy filmmel, viszont olyan sokan belerondítanak a világba, én miért ne tenném? A Taxidermiánál történt az, hogy olyan peremműfajokkal próbálkoztunk, mint például a pornó, mely ugye nem tartozik bele az egyetemes filmkultúrába.
Pedig azért akad köztük egy-két klasszikus.
Igen, de az ritka! Nagyon kevés olyan pornófilm van, ami át tudta törni azt a bizonyos határt, és amire igazi filmként tekinthetünk. Pedig ha azt nézzük, az egyik legfontosabb emberi ösztönről szólnak. Lényeg a lényeg: a Taxidermiánál be akartuk vonni a pornó peremműfaját és azt a visszajelzést kaptuk, hogy amíg a történetmesélést, a karakterfejlődést szolgálja, amíg a történet keretei megengedik, hogy beemeljük ezeket az explicit tartalamakat, addig működik. Ha annál többet rakunk bele - és ezt nagyon sokáig teszteltük - akkor már nem működőképes, öncélú. A pornó ezért sem képes a filmkultúrának része lenni, mert csupán vágykeltő. A Szabadesésben a sitcom volt ilyen, mely peremműfajnak számít a mozihoz képest. Minden szobának adtunk egy műfajt és a hét szobából 6 olyan, ami moziban gyökerezett meg. Egy olyan van, ami televízióból jött, az pedig a sitcom, mely sokak számára egy zavaró elem. A filmnek ez egy kísérlete is: azt próbálgattam, hogy a mozi felé vissza tud-e hatni így a televízió. Ha pedig valaki ezáltal kidobódik a filmből, akkor persze, hogy öncélúvá válik az illető számára. Én azonban a készítés folyamata alatt, ha valamire, akkor arra nagyon figyelek, hogy a végeredmény ne legyen öncélú.
Előbb találtátok ki a műfajokat és utána próbáltátok hozzájuk igazítani a történeteket, vagy fordítva?
Előbb találtuk ki azokat az élethelyzeteket és problémákat, amikkel foglalkozni akartunk. Némelyik már megvolt régebbről, ami épp ide illett. Ilyen például a visszaszületés, amely egy egész nagyjátékfilm egy jelenete. Ez akkoriban azért nem készült el, mert épp befutott a mozikba a Benjamin Button csodálatos élete és az embereknek biztos az jutott volna eszükbe, hogy Benjamin Button 2-t készítettünk. Viszont most kaptam egy lehetőséget arra, hogy az egész forgatókönyv-elképzelésből egy jelenetet megcsináljak. Ez is azért illett bele, mert ugyan a gyerekvállalás egy csodálatos fordulópont az ember életében, viszont biztos vagyok abban, hogy minden szülő életében eljön egy pillanat, amikor egy picit szeretné visszakapni a régi életét. Ez pedig egy olyan problémakör, amiről sajnos ritkán beszélünk, inkább elfojtjuk és senkinek nem hozzuk fel. Pedig azt mondom, hogy erről igenis érdemes és kell is beszélgetnünk. És ez csak egy a hét történet közül.
Melyikkel tudsz a leginkább azonosulni a hét történet közül?
Én mindegyikkel. Ezen történetek mindegyike megélt vágyak, problémák; olyan dolgok, amiket át tudok venni, tudok kezelni és értem őket. Én nem emlékszek a képzeletbeli barátomra, mint ahogy senki sem. Olyan szerencsés voltam, hogy az én fiam viszont szeretett róla beszélni, bikája is neki volt. Ha olvasod a népmeséket vagy az indián történeteket, ezek mind-mind megjelennek. Hat éves kor előtt majdnem minden gyereknek létezik egy ilyen. Ez azonban nem tart örökké, egy idő után mindez lezárul és többé nem is emlékszik rá. A bikás történettel tehát nagyon is jól tudok azonosulni. De ha a másik történetet nézzük, amikor a nő a kórusban a jól öltözöttek között meztelen, ez egy alapvetően női probléma. A pszichológia ezt egy több nőnél visszatérő szorongásos álomnak tekinti. Egy fontos helyzetben rajtad nincs ruha. Azt a fajta érzetet, hogy nem vagyok egy közösség része, hogy idegen vagyok benne, hogy bennem valami nem stimmel. Az idegenség érzet, a ciki élménye bennem van, rá tudok kapcsolódni és mutass egy embert, akinek nem volt soha ilyenfajta élménye. Azt akarom bizonyítani, hogy minden történet kénytelen-kelletlen belőlem jön, engem is megérint. Olyan történeteket választottam, amiben van valamiféle tapasztalatom.
Lehet mondani, hogy ez a film terápiás célzattal készült?
Melyik film nem készül azzal? A Taxidermiánál éreztem azt leginkább, hogy annál jobb terápia, mint csinálni egy filmet (a műfaji filmeknél nincs ilyen lehetőség), nincs. Az ember, miközben létrehoz egy esztétikai értéket, aközben önmagát is tudja kezelni. Ebben a Taxidermia nagyon jó volt, de most már ezt tudatosan használom. Olyan dolgokról, olyan témákról készítek filmet, amelyek engem érdekelnek, illetve amelyek a forgatókönyvírót, Ruttkay Zsófiát érdeklik. De mivel már évek óta együtt dolgozunk, ezek a problémák lassan közös problémák lettek.
Említetted, hogy a film véráldozatok útján jöhetett csak létre. Mik voltak ezek a véráldozatok?
Lényegében nem tudtunk fizetni, nem volt pénzünk filmet csinálni. Mégis mindenki, akit felhívtunk, hogy gyertek filmet csinálni velünk, azt mondta, hogy igen. Még akkor is, ha volt mellette egy másik melója, ami jobban fizetett. Még akkor is, ha bármelyik szakember a stábból átmehetett volna egy nagyobb költségvetésű filmbe bérmunkázni. Azt mondták, hogy "Ugyan én nem keresek túl sok pénzt, de meg akarom csinálni.". Ezzel a filmmel senki sem keresett, mindenki csak beleadott. Ugyanez volt a helyzet a színészekel, akik szinte szívességből jöttek el, mert ennyiért nem kellett volna eljönniük, hiszen nem ennyi a gázsijuk. A Vision Team, akik a kamerát és a lámpát adták szintén fizetés nélkül támogattak minket, illetve az Origo Stúdió is adott nekünk egy díszletet, amit nyugodtan használhattunk ahogy akartunk. Ha mindenkit kifizettünk volna, akkor ez egy 250 milliós film lenne. De ez még mindig kevesebb, mint egy átlag magyar film. De ebből készpénz csak 32 ezer forint volt. Hát ezek azok a véráldozatok. Egyrészt nagyon jó érzés, hogy ezek az emberek kiálltak értem, velem akartak létrehozni egy filmet és nagyon jó volt a forgatás hangulata az első pillanattól kezdve az utolsóig. Ugyanakkor van egy nagyon rossz érzés folyamatosan, hogy az ember megint tarhál és koldul és ahelyett, hogy megtalálná a finanszírozási forrásokat, inkább szívességet kér. Ennek pedig nem így kéne lennie. Ha ezek az emberek nem tették volna bele magukat a filmbe, akkor nincsen Szabadesés.
Miért nem adtak erre pénzt?
A Filmalapnak van egy belső szabálya, ami azt mondja, hogy a forgatókönyvnek végig kell mennie egy fejlesztési folyamaton, a fejlesztőknek el kell mondani a véleményüket. Eltelik 30-60-90 nap, utána a döntőbizottság hoz egy döntést, és megint eltelik 30-60-90 nap. Ez így minimum egy éves procedúra, arról nem is beszélve, hogy nekünk még forgatókönyvünk sem volt, viszont egyből szerettük volna megkezdeni a forgatást. Nekik föl kellett volna rúgniuk a saját szabályrendszerüket, ehhez pedig túl bürokratikusak. Mire én bemutattak a filmem, addigra eljutottunk volna oda, hogy tárgyaljunk a Filmalap fejlesztőivel.
Egyik régóta halogatott filmterved a Toldi, amely egy nagyszabású adaptálása lenne a klasszikus műnek. Halad valamerre ez a projekt?
Haladgat. Szerencsére a rendezői díj és a nyilatkozatok újra megnyitották a kommunikációs csatornákat, így sikerült végre artikulálni a problémákat, ami miatt ez a film számunkra érthetetlen módon nem tud elindulni. Azóta folyamatos egyeztetések vannak. Mi tavaly október 15.én meg tudtunk volna kezdeni a forgatást, a Filmalap azonban ezt nem engedte és meg sem indokolták, hogy miért nem. Most megfogadtam, hogy ha ez év 15.-ig nem kap elindulási lehetőséget a projekt, akkor onnantól kezdve úgy tekintek rá, mintha nem is létezne. Meg kell húzni valahol azt a bizonyos határvonalat.