Hirdetés

Paul Walker emlékére

|

"Ha egy napon majd megöl a sebesség, ne sírj értem, mert mosolyogva mentem el." Ezt maga Paul Walker mondta, mi pedig, ha nagyon nehezen is, de megpróbálunk mosolyogva tisztelegni munkássága előtt.

Hirdetés


Walker 1973. szeptember 12-én született Glendale-ben, Cheryl és Paul Walker elsőszülött gyermekeként. Ő volt az első gyerek a családban, később megérkezett két öccse (Cale és Cody), valamint két húga (Ashlie és Amie). Középiskolai tanulmányait A Village Christian Középiskolában végezte, majd a tengerbiológiát tanult a főiskolán.
Annak ellenére, hogy Paul a civil pálya felé kezdett orientálódni az életében mindig is jelen volt a kamera. Színészi pályafutását már kétéves korában elkezdte, amikor egy Pampers reklámban szerepelt. 12 évesen kapta az első tv-s szerepét: Út a mennyországban című sorozatban debütált, de rövid időn belül több szériában is feltűnt, pl.: Ki a főnök?, Angyali érintés.
Filmes karrierje 1987-ben indult, ekkor szerepet kapott a Monster in the Closet című trash horrorban. Több mint 10 éven keresztül csak apróbb szerepeket jöttek, jelentéktelen filmekben. 1998-ban aztán övé lett a főszerep a bugyuta Ökörikrek című vígjátékban. Annak ellenére, hogy a film korántsem volt jó, Walker számára mégis meghozta a hírnevet. Az ezredfordulóra sorban érkeztek hozzá a felkérések, igaz egyik sem volt főszerep. Olyan filmekben játszott, mint a Prérifarkas Blues, a Pleasentville, A csaj nem jár egyedül és a Koponyák.

A sikert 2001-ben az azóta már kultikussá vált széria, a Halálos iramban első része hozta meg neki. Walker Brian O’Conner nyomozót formázta meg, aki beépül Dominic Torreto (Vin Diesel) bandájába, hogy részt vegyen az illegális autóversenyzéseken, és elkapja a kamionokat fosztogató rablóbandát. A film nem nyerte meg magának a kritikusokat, de valljuk be őszintén nem is ez volt a céljuk. A készítők a fiatal, autókért rajongó közönséget célozták meg, akiket csábítanak a tunningolt autócsodák és a dögös csajok. A Universal stúdió annyira beletrafált, hogy 2001 óta a széria 7 részt ért meg, Walker egyetlen egy részben (Tokiói hajsza) nem szerepelt, így Vin Diesellel karöltve ők ketten tekinthetők a széria arcának.

A Halálos iramban sorozat legújabb részei már elhagyták az alapokat, már nem az illegális autóversenyzésekre fektették a legnagyobb hangsúlyt, inkább arra, hogy az autócsodákkal fifikásabbnál fifikásabb bűntényeket valósítsanak meg. Sok minden változott a sorozatban, szereplők jöttek-mentek, újabb és újabb autócsodák bőgtek fel a vásznon, két biztos pont volt csupán, Vin Diesel és Paul Walker. A hétvégétől azonban már csak az előbbi…

2001-ben Paulnak felajánlották a SWAT című film főszerepét, ő azonban visszautasította azt, így került a mozi élére Colin Farrell. A tenger vadjaiban Jessica Albával szerepelt együtt. A nézők inkább voltak kíváncsiak a két főszereplő dekoratív külsejére, mint színészi tehetségére. Egy évvel később, 2006-ban már azonban már a kritikusok is elismerték a munkáját, a Kutyahidegben nem kocsikkal, hanem kutyaszánon száguldozott.
Bobby Z élete és halála, A Lazarus-terv, Tökéletes bűnözők és a Pokoli futam című filmek is az ő nevéhez fűződnek, ám egyikkel sem sikerült maradandót alkotnia. A Halálos iram szérián kívül szerintem az egyik legjobban sikerült filmje a Halálos hajsza, amelyben Joey Gazelle szerepében egy eltűnt pisztoly után kutat.



Paul Walker legújabb munkája a Hours, ahol egy apukát alakít, aki újszülött lányával próbálja túlélni a hurrikánt és utóhatásait, áram, étel nélkül, a fosztogatókkal és az áradással harcolva. Walker utolsó munkája pedig nem is lehetne más, mint egy újabb Brian O’Conner szerep. A Halálos iram 7 része éppen készült, amikor a színész meghalt. A nagy részével már megvoltak, de Walkernek még volt néhány jelenete, amit fel szerettek volna venni. A készítőknek szomorú kötelességüknek kell eleget tenni azzal, hogy méltó módón írják ki a sorozatból.

Vin Diesel azt mondta Walker halála után, hogy egy újabb angyal költözött a mennyországba. A csupa izom színész ezzel arra célzott, hogy kollégája nagyon sokat jótékonykodott. 2010-ben megalapította a Reach Out Worldwide nevű segélyszervezetet, amellyel segített a chilei, 2010. február 27-én történt 8,8-as erősségű földrengés sérültjeinek, a Haitit sújtó földrengés károsultjainak, 2011-ben pedig Tuscaloosában segédkezett, ahol egy tornádó pusztított.



Paul Walker nem csak a vásznon volt oda a gyors kocsikért, magánéletében is imádta a száguldást. Különböző autóversenyeken vett részt, a Redline Time Attack versenysorozatban például egy Mazda RX-8-al vezetett. 2013. november 30-án egy 612 lóerős Porsche Carrera GT-ben ülve halt meg. A sors iróniája, hogy az autót nem ő vezette, hanem barátja, az autóversenyző Roger Rodas. Walker negyven éves volt. 15 éves lánya és millió rajongója gyászolja a sztárt.
Nyugodjon békében! Kívánunk neki sok-sok benzingőzös, mennyei száguldást!  

Oldalak: 1 2

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.