Hirdetés

Pilot: Patrick Melrose

|

Le a mélybe.

Benedict Cumberbatch, azaz Patrick Melrose képletesen a budi mélyére csúszik és onnét, a szar kellős közepéből kénytelen kiabálni segítségért. Segélykiáltását szeretném meghallani. Úgy érzem, bár segíthetnék neki, hogy jobb legyen, de mit lehet tenni, ő sok hajlandóságot nem mutat arra, hogy megjavuljon. Vagy ha mutat is, másnapra minden ilyenirányú gondolat tovaszökken.

Hirdetés

Melrose a brit felsőosztály egy tagja. Őszintén szólva, a pasas egy méretes pénisz, akinek egy olyan tulajdonsága sincs, amely alapján megkedvelhetnénk. Megcsalja a barátnőjét, ráhajt barátnője barátnőjére, tahón viselkedik a szállodában és rugdossa, dobálja édesapja hamvait. Hétköznapjai abból állnak, hogy szív, iszik, pirulákat szed be, tehát a józan pillanatokat igyekszik jó messziről elkerülni. Amikor telefonon hívják édesapja halálhírével, alig áll a lábán, alig tud magából kipréselni néhány értelmes mondatot. Örül a hírnek egyébként, hiszen amint azt megtudjuk bár az öreg köztiszteletnek örvendett, kettejük viszonya finoman szólva sem volt túl rózsás.

Melrose onnantól kezdve, hogy fülébe jut a hír, konfrontálódásra kényszerül saját gyerekkorával. Saját magával. Apjával, s azzal, amivé őmaga lett. A probléma azonban az, hogy Patrick inkább elodázza ezt a szembesülést, helyette pedig olyan drog- és alkoholmámorba hajszolja magát, amit nézve szinte egyszerre éltem meg a delíriumos állapotot és a fejfájós másnap reggelt. Próbálok finoman fogalmazni: a Patrick Melrose-t nehezemre esett nézni. Úgy éreztem, valahogy úgy viselkedik, mint saját címszereplője. Próbáltam megérteni, próbáltam átadni magamat neki, meghallgatni "őt", de csak úgy, mint Patrick bárminemű külső segítségnek, úgy ez az epizód is nehézkesen adta át magát nekem. Sorozatok esetében persze mindig csak óvatosan fogalmazok, messzemenő következtetéseket nehéz levonni, az elkövetkezendő epizódokban bőven változhat minden. Amit itt leírok, kezdeti benyomások csupán, ezt nem szabad feledni. Ezt figyelembe véve könnyen meglehet, ez csak a kényes kezdet, mielőtt beütne a józan világ keserve és elkezdhetnénk tényleges empátiát érezni főszereplőnk iránt. 

Ahogy azt előre sejteni lehetett, ez bizony Cumberbatch egyszemélyes showja és - jó hír a rajongóknak - nem lehet nem látni azt az elhivatottságot (és az azzal járó tehetséget) annak érdekében, hogy magáévá tegye ezt a karaktert. Végtelenül arrogáns és antipatikus viselkedés övezi jelenlétét: nézve, ahogy kisebb fajta tornádóként végigmegy az epizódon, hol elvonási tünetektől izzadva és vonszolva magát, hol Duracell-nyusziként pörögve, muszáj elismerően csettinteni. Érezhető a szívügy és érezhető az, hogy itt nagyon nem akartak kompromisszumot kötni, nagyon nem akartak biztonsági játékot űzni. Igazi ellenszenves főhős, akinél szurkolhatunk annak, hogy a végére megjöjjön az esze. Avagy mégsem? Tényleg tudnánk szurkolni neki? Van egy jelenet, amelyben elmegy vacsorázni egy lánnyal, aki pusztán azért akart vele leülni beszélgetni, mert segíteni szeretett volna neki a gyász pillanataiban. Patrick viselkedése azonban kritikán aluli: ráhajt, seggrészeg, be van szívva és alig van neki szívből jövő, emberi pillanata. A lány egy ideig elviseli a hülyeségeit, végül azonban csak megelégeli és lerázza őt, köszöni szépen, ő aztán nem kér belőle. Jól illusztrálják ezek a képsorok azt, ahogy én reagáltam a karakterre. Nem érdekel a fájdalma, nem érdekel, honnan fakad, ha egyszer képtelen nyitni, képtelen az őszinte kitárulkozásra (hozzá kell tennem, volt egy-két kósza pillanat, amikor mintha megtörne, de elenyészett a nagy duhajkodásban), akkor miért én legyek az, aki csak vár és vár?

Persze, várok. Várok, hiszen mégis, ennyi alapján bármi lehet. Várok, hogy több színteret kapjon a főszereplő édesapja (Hugo Weaving még mindig képes félelmetes lenni, akár nyúlfarknyi játékidejében is), akinek árnyékában hősünk felfedheti való énjét és előbújhat érzékenysége. Várok, hogy édesanyja (Jennifer Jason Leigh) is több szerepet kapjon, hogy általa is árnyaltabb képet kapjunk a címszereplőről. Mert az alkotók nyilvánvalóan jobban rá fognak járni arra a bizonyos gyerekkorra, az édesapa agresszív viselkedésére, hogy mi történhetett ott, amitől ilyen kiállhatatlan férfivá érett. Kapunk a nyitányban is néhány kósza morzsát, ezek azonban egyelőre elenyésznek, de merem remélni, hogy tényleg feltérképezik ezt a különös apa-fia viszonyt. Gondolok arra, hogy az ember bármennyire is próbál néha eltávolodni viselkedésében, gondolkodásában a szülőtől, azért csak elkerülhetetlen, hiszen a vérében van. A Patrick Melrose-ban megvan ennek a kényes, ám potenciálisan hálás témának az ígérete, melyet reményeim szerint be is vált. Remélem, hogy az utolsó epizód végén úgy búcsúzok el ettől a férfitól, hogy megismertem és megértettem őt. 

A sorozatot megtaláljátok az HBO GO-n, méghozzá magyar felirattal!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.